Huncut a bíró!
Huncut a bíró!
A nyílt területeken lévő kis erdőfoltok, az alföldi tanyák körül álló facsoportok, de folyóárterek, nagyobb fasorok és parkok jellemző madara a sárgarigó. Aranymálinkónak is szokták hívni a hím pazar sárga színeire utalva. Talán még találóbb is ez a név, ugyanis a sárgarigó csak magyar nevében rigó, a rendszertanban a varjúfélék előtt kapott helyet, és nem rokona a fekete vagy az énekes rigónak
Az öreg hím gyönyörű madár. Teste aranyló sárga, szárnyai feketék, ilyen színű a kantárja is. Csőre pirosas, fekete faroktollai közül a szélsők hegyi fele szintén sárga. A tojó egyszerűbb színezetű, felül olajzöld, alul világosszürke, feketés hosszanti sávozással.
A sárgarigó kelet-afrikai szálláshelyéről csak későn, április utolsó vagy május első napjaiban érkezik vissza, s nyomban felhangzik a hímek jól ismert, a magyarban „huncut a bíró”-val visszaadott kiáltása. A márciusi sárgarigóflóta mindig a seregélytől származik, amely néha mesterien utánozza. Az aranymálinkók egyébként nem véletlenül jönnek későn, fő táplálékukat ugyanis a hernyók jelentik, ezek pedig nagyobb számban csak a lombosodás befejeztével bukkannak fel a lombkoronában. A sárgarigó mindig a magasban keresgél, bokrokban vagy a földön nem látjuk. Kivétel, amikor augusztusban az érő bodzabokrokat látogatja, de ott is mindig a legfelső ágakon lévő tányérok mellé száll, illetve amikor inni ereszkedik le egy tócsa mellé.
A sárgarigó fészke zacskószerűen csüng alá az ágvilláról
