A szerkezetfejlődés legfőbb eseményei
A szerkezetfejlődés legfőbb eseményei
A fejlődésmenetben négy alapvető tektonikai fázist lehet megkülönböztetni. Az első a Tethys-óceán ágainak kinyílása volt. Legalább két, egymással nagyjából párhuzamos ág nyílt fel a középső-triász, illetve a középső-jura folyamán. Ezek a felnyílások döntő szerepet játszottak a mezozoikumi ősföldrajzban, illetve a keletkező üledékek természetét illetően. Mi több, ezek az események a magmás kőzetek képződését is meghatározták (lásd a következő részben).
A következő nagy szerkezetalakulási fázis a kréta időszakra tehető. Ekkor alakultak ki – több ütemben – azok a takarós szerkezetek, amelyeket ma is megfigyelhetünk. A takarók képződésével egyidejűleg üledékek is képződtek, sőt egyes helyeken magmás tevékenység is zajlott. A takaróképződés a Tethys különböző ágainak bezáródásához köthető. E záródások során a mikrokontinensek vagy egyes részeik feltehetően jelentős forgást is végeztek, megívelődtek.
A szerkezetfejlődés harmadik fontos szakasza a kései paleogénra-korai miocénra tehető. Ekkor a korábban kialakult két nagyobb lemeztömb, az Alcapa és a Tisza–Dácia egymással ellentétes forgást végeztek, imígyen bepréselődtek a tőlük keletre lévő, „szabad” külső-kárpáti térbe. E forgás közben természetesen egymásnak is préselődtek, egymás mellett elcsúsztak. A forgások alatt a külső íveken flistakarók kenődtek a mozgó lemeztömbök homlokára.
A negyedik jelentős szerkezetalakulási fázis a neogénra tehető. Ekkor a már összeforrott tömbök jelentős megnyúláson mentek keresztül, aminek hatására létrejött a belső-kárpáti süllyedék, a tulajdonképpeni Kárpát-medence. E „beszakadást” egy lassabb, de hosszan tartó, a felboltozódott asztenoszféra hűléséhez köthető süllyedés követte (bővebben lásd a Medencemodellezés című részben). Mindeközben a Külső-Kárpátokban a belső megnyúlást újabb takarók egymásra torlódása egyenlítette ki. E fázis végnapjait éljük ma is.
