A talaj és az ember
A talaj és az ember
A talajok természetes termékenységét az emberi társadalom évszázadok óta igyekszik hasznosítani, illetve kedvezőtlen tulajdonságaikat a hasznosíthatóság érdekében megváltoztatni. E tevékenység különböző formái – közvetve (bizonyos talajképző tényezők megváltoztatásán keresztül) és közvetlenül (fizikai, kémiai és biológiai állapotuk esetenként gyökeres átalakítása révén) – kezdetben csekély, később egyre növekvő mértékű és mind nagyobb területre kiterjedő hatást gyakoroltak a talajok eredeti tulajdonságaira, termékenységére. A talajok természetes állapotát a legeltető állattenyésztés még csak kevéssé befolyásolta; az ezt fokozatosan felváltó földművelés viszont – közvetlen, drasztikus fizikai beavatkozás jellegéből adódóan – minden addiginál hatásosabb talajképző-módosító tényezővé lépett elő. Még később a növekvő földterület-igény a hidromorf (vízhatású) talajok művelésébe vonására irányította a társadalom figyelmét: alföldjeink egykor hatalmas kiterjedésű vizenyős területeit fokozatosan mezőgazdasági művelésre tették alkalmassá (mocsarak kiszárítása, lápok lecsapolása, folyószabályozások). Századunk közepére a mezőgazdaság „területszerző” tevékenysége lényegében befejeződött, és egyidejűleg olyan gazdálkodástípus általános elterjedése vette kezdetét (nagyüzemi mezőgazdaság), aminek következményei (kiegészülve az ipar, a bányászat, a közlekedés és más emberi tevékenységek hatásaival) a talajok és a jelenkori fejlődésüket meghatározó-befolyásoló tényezők sajátságaiban – úgy tűnik – még nagyon hosszú ideig érzékelhetők lesznek.
Csaknem kizárólag kedvezőtlen minőségváltozást szenvedtek el a fizikai beavatkozásokra legérzékenyebb csernozjomok. Elsőként a zárt fűtakarójától megfosztott és rendszeresen fellazított talaj kitűnően morzsás szerkezete esett áldozatul a művelőeszközök mechanikai aprító hatásának, ami számos további kedvezőtlen következménnyel járt: a keletkezett porszemcséket a száraz, növényborítás nélküli időszakokban a szél sok helyütt kifújta és elszállította (defláció); a finom anyagnak a barázdafenékbe mosódása és beiszapolódása nagy területeken a jellegzetes, igen erősen tömődött, a víz, a levegő és a gyökerek számára gyakorlatilag átjárhatatlan „antropogén” talajszint, az ún. „eketalp-réteg” képződéséhez járult hozzá; lejtős térszíneken pedig mindezt az erózió súlyosbította, nevezetesen az eketalp-réteg miatt a talaj mélyebb rétegeibe beszivárogni nem képes csapadékvíz teljes mennyisége az elporosodott, szántott réteg gyors lepusztítására koncentrálódhatott. E folyamatok következményeként csernozjom-talajaink nagy része jelentős mértékben elvékonyodott, illetve vízgazdálkodási tulajdonságainak leromlása miatt vált csökkent termékenységűvé.
Ezzel szemben az erdő- és a hidromorf talajok művelésbe vonása az esetek többségében termékenységük, művelhetőségük határozott javulását eredményezte. Mindez a bennük antropogén hatásra (erdőirtás, lecsapolás-víztelenítés) fellépett, hasonló következményekkel járó folyamategyüttesnek, az ún. talajklimatikus szárazodásnak (egyszerűbben: mezőségiesedésnek, sztyepesedésnek) köszönhető, ami mindkét talajcsoport fejlődését a csernozjomképződés irányába fordította. Az erdőtalajok sztyepesedésének két fontos momentuma kínálkozik kiemelésére: az erdőirtások nyomán megszűnt a több szintből álló növényzet párolgáscsökkentő, a kilúgozó nedvességdinamikát fenntartó hatása, aminek következtében a talajoldat immár felfelé is mozog, s a korábban éppen általa leszállított és az altalajban felhalmozódott szénsavas meszet újra a szelvénybe emeli (visszameszeződés); másfelől a lágyszárú kultúrnövényzet holt szerves anyagának bakteriális lebontása nyomán keletkezett sötét, állékony, neutrális humuszanyagok a morzsás talajszerkezet kialakulásának, következésképp a víz-, levegő- és tápanyag-gazdálkodás javulásának feltételeit teremtették meg. A hidromorf talajok víztelenítését követő talajklíma-változás mindenekelőtt a mállási folyamatok lefékeződésében, az ugyancsak csernozjom jellegű humuszképződésben, összességében az oxidatív talajképződési feltételek uralomra jutásában nyilvánult meg. Mindeme közvetett folyamatok hatása eredményeként alakultak ki mindkét talajcsoport átmeneti jellegű, de már önálló típus rangjára jutott, az eredeti típusnál mindig termékenyebb talajféleségei: pl. a barnaföldekből csernozjom barna erdőtalajok, a réti talajokból réti csernozjomok, vagy a láptalajok kiszárítása (csatornák általi lecsapolása) nyomán a rétiesedő dinamikájú, ún. telkesített rétláp-talajok stb.
Sajnos, sok helyütt e két nagy talajcsoport kedvezőtlen irányú antropogén változásainak is tanúi vagyunk: pl. a lejtők mezőgazdasági művelése az erdőtalajok fokozott ütemű lehordódását, a helytelen öntözés számos alföldi talajtípus láposodását vagy másodlagos szikesedését, az ésszerűtlen műtrágyázás pedig nagy területeken a talajok elsavanyodását vonta maga után.
Csaknem kizárólag kedvezőtlen minőségváltozást szenvedtek el a fizikai beavatkozásokra legérzékenyebb csernozjomok. Elsőként a zárt fűtakarójától megfosztott és rendszeresen fellazított talaj kitűnően morzsás szerkezete esett áldozatul a művelőeszközök mechanikai aprító hatásának, ami számos további kedvezőtlen következménnyel járt: a keletkezett porszemcséket a száraz, növényborítás nélküli időszakokban a szél sok helyütt kifújta és elszállította (defláció); a finom anyagnak a barázdafenékbe mosódása és beiszapolódása nagy területeken a jellegzetes, igen erősen tömődött, a víz, a levegő és a gyökerek számára gyakorlatilag átjárhatatlan „antropogén” talajszint, az ún. „eketalp-réteg” képződéséhez járult hozzá; lejtős térszíneken pedig mindezt az erózió súlyosbította, nevezetesen az eketalp-réteg miatt a talaj mélyebb rétegeibe beszivárogni nem képes csapadékvíz teljes mennyisége az elporosodott, szántott réteg gyors lepusztítására koncentrálódhatott. E folyamatok következményeként csernozjom-talajaink nagy része jelentős mértékben elvékonyodott, illetve vízgazdálkodási tulajdonságainak leromlása miatt vált csökkent termékenységűvé.
Ezzel szemben az erdő- és a hidromorf talajok művelésbe vonása az esetek többségében termékenységük, művelhetőségük határozott javulását eredményezte. Mindez a bennük antropogén hatásra (erdőirtás, lecsapolás-víztelenítés) fellépett, hasonló következményekkel járó folyamategyüttesnek, az ún. talajklimatikus szárazodásnak (egyszerűbben: mezőségiesedésnek, sztyepesedésnek) köszönhető, ami mindkét talajcsoport fejlődését a csernozjomképződés irányába fordította. Az erdőtalajok sztyepesedésének két fontos momentuma kínálkozik kiemelésére: az erdőirtások nyomán megszűnt a több szintből álló növényzet párolgáscsökkentő, a kilúgozó nedvességdinamikát fenntartó hatása, aminek következtében a talajoldat immár felfelé is mozog, s a korábban éppen általa leszállított és az altalajban felhalmozódott szénsavas meszet újra a szelvénybe emeli (visszameszeződés); másfelől a lágyszárú kultúrnövényzet holt szerves anyagának bakteriális lebontása nyomán keletkezett sötét, állékony, neutrális humuszanyagok a morzsás talajszerkezet kialakulásának, következésképp a víz-, levegő- és tápanyag-gazdálkodás javulásának feltételeit teremtették meg. A hidromorf talajok víztelenítését követő talajklíma-változás mindenekelőtt a mállási folyamatok lefékeződésében, az ugyancsak csernozjom jellegű humuszképződésben, összességében az oxidatív talajképződési feltételek uralomra jutásában nyilvánult meg. Mindeme közvetett folyamatok hatása eredményeként alakultak ki mindkét talajcsoport átmeneti jellegű, de már önálló típus rangjára jutott, az eredeti típusnál mindig termékenyebb talajféleségei: pl. a barnaföldekből csernozjom barna erdőtalajok, a réti talajokból réti csernozjomok, vagy a láptalajok kiszárítása (csatornák általi lecsapolása) nyomán a rétiesedő dinamikájú, ún. telkesített rétláp-talajok stb.
Sajnos, sok helyütt e két nagy talajcsoport kedvezőtlen irányú antropogén változásainak is tanúi vagyunk: pl. a lejtők mezőgazdasági művelése az erdőtalajok fokozott ütemű lehordódását, a helytelen öntözés számos alföldi talajtípus láposodását vagy másodlagos szikesedését, az ésszerűtlen műtrágyázás pedig nagy területeken a talajok elsavanyodását vonta maga után.
