A hulladékról

Full text search

A hulladékról
Hulladéknak nevezzük azt az anyagot, amely valamely biológiai ciklusban az élőlények vagy az életközösség számára adott helyen és időben hasznavehetetlen; emberi léptékkel nézve azt, amelyet az egyén vagy a társadalom nem kíván felhasználni vagy hasznosítani, és amelytől tulajdonosa meg akar szabadulni (esetleg törvény kötelezi rá). Tágabban a hulladékok körébe tartoznak a szilárd és folyékony hulladékok mellett a gőz/gáz, a , sőt a hang és a sugárzás is. Míg a természetben hulladék gyakorlatilag nincs, mivel kevéssel odébb és kis idő múlva minden hasznosul, addig a társadalomban épp a hulladék nagy helyen és hosszú ideig való létezése a probléma.
Hulladéktípusok: A hulladékokat termelési, települési (kommunális) és veszélyes hulladékokra osztjuk. A nemzetközi gyakorlat külön kategóriának tekinti a radioaktív hulladékokat, míg hazánkban ezeket a veszélyes hulladékok közé sorolják. Az egyes kategóriák között további átfedések lehetnek. A termelési hulladékokra az jellemző, hogy viszonylag egyneműek és nagyobb mennyiségben keletkeznek. A települési hulladékoknak alapvetően két típusuk van: a szilárd és a folyékony. A szilárd települési hulladék igen heterogén összetételű: üveg, papír, fém, szervesanyag (konyhai és kerti hulladék), textília, műanyagok, gumi, mérgező anyagok (pl. gyógyszermaradványok) és veszélyes hulladékok (pl. szárazelem, festékek stb.) alkotják. A folyékony települési hulladékok közé a szennyvizek és szennyvíziszapok sorolhatók. Jellemzőjük a magas szervesanyag-tartalom. A veszélyes hulladékok közé azokat a hulladékokat soroljuk, amelyek az emberi életre, egészségre vagy az élővilágra közvetlenül vagy közvetve veszélyesek (reakcióképes, mérgező hatású, fertőzőképes, tűz- és robbanásveszélyes anyagok). A veszélyesség mértéke alapján három kategóriát különböztetünk meg: az I. (legveszélyesebb) osztályba tartoznak például a növényvédő szerek, galvániszapok, cianidok, fenolok, higany- és ólomtartalmú iszapok, savhulladékok, egyes lúgok, fertőző kórházi hulladékok; a II. osztályba a vörösiszap, kohászati salak, fáradtolaj, festékek, lakkok, ragasztók, mosószerek: a III. osztályba az ecetgyártási iszap, olajos papírok, az üveg- és kerámiahulladék.
Hulladékgazdálkodási politika: A hulladékgazdálkodás főbb módozatai, csökkenő prioritási sorrendben, a következők: 1) hulladékszegény termelési technológiák bevezetése; 2) egyes termékek újrafelhasználása (pl. visszaváltható üvegek); 3) a keletkezett hulladékok egy részének visszaforgatása a termelésbe, reciklálás (pl. hulladékpapírból előállított [„újra-”] papír); 4) hulladékégetés, amelynek során energia nyerhető, de környezetszennyezéssel jár; 5) a hulladék lerakása.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť