ÚTÁL
ÚTÁL, UTÁL, áth. m. útál-t. 1) A külérzékekre undorítólag, s csömörletesen ható valamely tárgytól némi borzalommal visszahúzza magát. Útálni a varangyos békát, a kigyót, s holmi undok csuszómászókat, férgeket. Útálja a bort, pálinkát, mennyiben, ha innék belőle, fölkeverné a gyomrát. Ezt az ételt utálom, nem ehetem belőle. Megutálni a büdös dögöt, az okádékot, a fekélyes testet. Máskép így ejtjük: undorodik tőle. 2) Belérzéke bizonyos erkölcstelen dologtól vagy személytől visszaborzad. Útálni a fajtalan beszédeket, szemtelen taglejtéseket. Útálni a vérengző, kegyetlen zsarnokot. Útálom őt, mint a bünömet. Útálom, gyülölöm.
Alapfogalomban és gyökhangban egyezik az un. undok, undor szókkal, s talán eredetileg undál volt, az und törzstől. V. ö. UN. Idegen nyelvekben legközelebbi rokona a latin odi s ennek származékai: odium, odiosus stb. Rokon még Vámbéry szerént az ujgur uszal (rest, kedvetlen) a csagataj uszal (csúnya, utálatos) az oszmanli uszan-mak, (utálni, restelni, nem szeretni).
