KOPÓ
KOPÓ, (kop-ó) fn. tt. kopó-t. Szoros ért. a vadászebek azon faja, mely különösen arra van idomítva, hogy a vadakat rejtekeikből fölverje, és a vadászok felé űzze, kergesse. A vizslától abban különbözik, hogy ez szintén fürkész, de ha nyomára akadt a vadnak, helyben megáll és hallgat, ellenben a kopó a fölvert vadat folytonosan csaholva, vagy inkább kaffogva, azaz kaff kaff, koff koff hangon kiáltozva kergeti. Innen valószinü, hogy valamint ,kopó‘, úgy kuvasz is ezen hangtól vette nevét, mint a kutya, kutyó, a ku ku, azaz hu hu u, u hangoktól, honnan ,ugat‘ is ered. A törökben pedig kov-mak, am. űz-ni, kergetni, innen más elemzés szerént am. kapó. Erdei kopó, mely őzet, nyúlat, rókát egyaránt hajt. A síkon hajtó angol kopók: nyúlkopó, nagyobb faj (harrier) és kisebb faj (beagle), rókakopó (foxhound), közép faj, szarvaskopó (staghound) legnagyobb faj; vezérkopók, melyek a futam alatt első sorban járnak (leading hounds). Bérczy K. Átv. és gúnyos ért. a tolvajok, s általában kik roszban törik fejöket, mondják rendőri szolgákról, mennyiben a gyanús embereket fürkészik, és üzőbe veszik. Jönnek a város kopóji. Törökül karvasz am. rendőr. Molnár A. szótárában am. rapax, vorax. Ezen értelem szinte átvitt, mivelhogy az ebek általán, de különösen a vadászebek torkosak szoktak lenni. Maga az eb nem egyéb, mint ev, azaz eő, evő. V. ö. EB, VIZSLA.
