Parasztörökösödés.

Full text search

Parasztörökösödés. A parasztbirtokban (l. o.) az örökösödést az 1840. VIII. t.-c. szabályozta. Irányadó szempont a telkeknek kellő karban tartása s alkalmatos munkával ellátsa volt. Az örökösödési rend értelmében: a fiu és leánygyermekek teljesen egyenlő mértékben örökösödtek, kivétel tettek az udvarteli birtokok, amelyeket a földesúr jobbágyainak magánszerződés mellett adott ki, ha határozottan és világosan kikötötte, hogy azokban az örökösödés rendje és megszakadás esete egyedül a fiágra szoríttassék; amit a gyermekek kiházasításkor vagy később szüleiktől kaptak, az osztályrészbe betudandó volt; az osztályosok, ha a telket felosztani nem akarták vagy a felosztás a törvény erejénél fogva kizárva volt (paraszttelkeket ugyanis csak a földesúr engedelmével lehetett szétdarabolni, de fél v. negyed telkeknél kisebb részekre egyáltalán nem), azt magok között tartandó árverés útján a legtöbbet igérőnek adhatták át, ha az a jobbágyterheknek viselésére alkalmas volt; ellenkező esetben, vagy ha az osztályosok legalább vele része ugy kivánta, a telek nyilvános árverés útján adatott el, s az osztályosok készpénzben nyertek kielégítést; leszármazóik nem létében a felmenők s illetve az azokat képviselő oldalrokonok örökösödtek a földesúrnak megelőzésével; az oldalrokonok azonban a szerzeményekben csak akkor, ha a jobbágy testvéreivel osztatlan állapotban volt; a fentiek szerint örökösödésre hivatottak hiányában az örökség a földesurat illette, aki azonban a reá szállt jobbágytelket más alkalmas személynek átadni tartozott s ettől csakis az épületek és javítások becsárát követelhette. Végrendelkezni csak a szerzeményi birtokról lehetett; a közszerzemény a házastársaknak egyenlő felerészben képezte tulajdonát; a közserzeményben lemenők és végrendelet hiányában a tulélő házastárs örökösödött.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť