Plymouthi testvérek,

Full text search

Plymouthi testvérek, vallásos szekta, mely 1830-35 között keletkezett Plymouthban, csakhamar elterjedt nemcsak a brit gyarmatokban, hanem Franciaország-, Svájc-, Olaszország- és az északamerikai Egyesült-Államokban is. Eredetét különösen Darby János (l. o.) munkájának és befolyásának köszönheti, kiről a P. az európai kontinensen általában darbystáknak is neveztetnek. Tanfelfogása, mint általában az egész felekezeté, szigoruan kálvinista; elfogadták az ezerév (chiliasmus) eszméjét is, s a felnőtteket keresztelik meg, tekintet nélkül arra, hogy vajjon kisded korukban megkereszteltettek-e már. Legkiválóbb sajátságuk, amiben minden más kálvinista egyháztól különböznek az, hogy mindennemü egyházi szervezetet teljesen visszautasítanak, s azt tartják, hogy az egyház minden férfi tagjának egyenlő joga van a prófétálásra van prédikálásra, és gyüléseiken minden ének v. imádság elhangzása után szünetet tartanak, hogy a szent lélek által indíttatva, bárki is hozzá kezdhessen isten igéjének hirdetéséhez. A nagy bűnösöket kirekesztik az úrvacsora vehetésének jogából; a keresztény néven kivül semmi mást nevet nem fogadnak el. Krisztus emberi természetének tanára nézve nagy vita fejlődvén ki a P. és a bristoli testvérek között, e vita nagy szakadást is idézett elő a felekezet körében. Európa kontinensén, a protestáns egyházak körében, nagy zavarokat idéztek elő a P. az által, hogy mereven ellenszegültek minden gyülekezeti rendnek és egyházi szervezetnek. V. ö. H. Grattan Guinness, Answer to the question: who are the Plymouth Brethren? (Philadelphia 1861).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť