Lesznai Anna (1885 Budapest –)
Lesznai Anna (1885 Budapest –)
A nagy Nyugat-nemzedék megbecsült tehetsége. Mint iparművész is sikereket aratott, elsősorban illusztrációival és Ady-kötetek címlapjaival. 1919 után Bécsbe emigrált, 1938 óta Amerikában él. Jászi Oszkár elvált felesége. Lesznai kereső vágya, ahogy a gondolat síkján leírja, ahogy művészileg kifejezi, első kötetében (Hazajáró versek, 1909) ritkán szerencsés, verseinek élvezetében némi elhanyagoltság is zavar. Legművészibb kötete a második, az Édenkert (1918). Mintha Kaffka valamelyik hősnője írna lírai verseket, 419Lesznai a lélekben is felnőtt és társadalmi felszabadulása előtt álló nő nyílt őszinteségével fejezi ki szerelmi vágyait. Az Édenkert számos versében a szenvedélyes érzéseket világos gondolatmenetben, bár itt-ott szecessziósan cifrázva adja elő. A kötet egyvégtében, kitűnő önmegfigyelései révén, a női lélek regényévé áll össze, s innen a transzcendens szemléletig is eljut.
De nem éri be puszta transzcendens hangulatokkal, hanem egész gondolatrendszerré építi metafizikai problémáit. A növényi vegetáció, a lesznai kert öntudatlansága az igaz, a jó élet példája a szemében (Szerelmes ajándék), s magát annyira a természet részének érzi, hogy új Meluzinának, a regebeli hattyúnak véli magát, aki csak vendégszereplésre jár az emberek közé (Meluzina dalol). Érzi azt is, hogy rejtelmes vágyak és erők vannak az emberben:
Varázsvesszőcske életem
Keskenyke gally, törékeny ág,
De véged végtelenbe vág.
Keskenyke gally, törékeny ág,
De véged végtelenbe vág.
(Furcsa mese dolgok)
Valósággal megszentelését akarja a vegetációs ösztönéletnek. Az Eltévedt litániákban (1922) a túldíszítés, a metaforák expresszionista zsúfoltsága, mesterkélt népieskedés, eltökélt alliterálás, belső rímelés zavar. A költőnek már fáj én-nek lennie, s visszavágyik a mindennel való ködös, én-tudat előtti egységbe:
Öletlen ölben ringani jó volt,
Én voltam a föld, én voltam a mennybolt,
Alakom száz volt, dallamom egy volt,
Névvel neveztek: Édenem megholt.
Ki az, ki nevem leveszi rólam?
Én voltam a föld, én voltam a mennybolt,
Alakom száz volt, dallamom egy volt,
Névvel neveztek: Édenem megholt.
Ki az, ki nevem leveszi rólam?
(Gyermekrejtvény)
A "név" levétele, az én megszűnése, a mindenségbe való misztikus beleolvadás Lesznai vágya, ahogy korábban a szerelmi extázisnak is ez volt elképzelésében a netovábbja. Meluzina vissza akar térni az emberek közül az erdőbe, de a fák nem fogadják vissza, a természet kapuja már bezárult előtte. S a lesznai kert furcsa ember-növényét lassan istenhez hajlítja a lélek. De a lélekben most megszólal az ősi növény, mely nem tud egyoldalú spiritualizmusban elmerülni. A vád litániájában Lesznai szemére veti Jézusnak, hogy a testet nem váltotta meg; pedig csak úgy szűnik meg a halál, "Ha anyjára, a testre | Megtérő szerelemben | A Lélek rátalál."
Ebből az utolsó kötetből leginkább néhány filozófia-nélküli verse kap meg, mint pl. az Esti csendélet, amely mögött a még szinte prehisztorikus embert érezni, aki gyönyörtől és rémülettől remegve nézi az ősködből alig kibukkant meseszerű világot, vagy a Hívás, mely cifrázatlan nyelvével és szelíd-meleg hangjával majdnem egyedül áll Lesznai versei között:
420Lássad, mert erősek karoltak:
Törött jószág, lim-lom vagyok.
Lássad, mert tévednek a bölcsek:
Eltévedt, riadt vad vagyok.
Törött jószág, lim-lom vagyok.
Lássad, mert tévednek a bölcsek:
Eltévedt, riadt vad vagyok.
(Hívás)
