Afganisztán
Afganisztán (benszülöttek nyelvén Urlajat, az ókorban Drangiana, Ariana). Fekvése, hatarai és kiterjedése. Nyugat-Ázsia és Keletindia közt az É. sz. 28° 45 és 37° 45 s K. h. 60° 55 és 74° 45' alatt. Határai keleten a Pamir, Csitral, Kafirisztán, Pisaver és Pandsab, délen Beludsisztán, nyugaton Khorasszán, északon Turkmenföld, Bokhara, Darvasz, Szignan s Kelet-Turkesztán. Pamir felé a határ bizonytalan. Részei északon (Ny-K-re haladva) Kipcsak, Dsemsidi, Gardsisztán Maimene, Balkh, Khulm, Kundusz, Badaksan, Vahan; nyugaton (É-D-re haladva) Gurdsisztán, Herat, Szeisztán, Aimak, Haszara, Szamindavar, Garmszel, ezektől keletre a tulajdonképi Afganisztán, Kabulisztán és Szivisztánnal. Területe (1879) 720,664 km2.
Hegy- és vizrajza.
Főhegyrendszere a Hin dukus, mely számos ágával az országot behálózza s nyugaton a persa hegyekbe megy át, így az ország 4/6 része hegyes, a völgyek azonban vizben dúsak, termékenyek. A Hindukus északon húzódik a Pamirtól Ny-ra, s havas csúcsai a 6000 m.- t is meghaladják. A Kohi-Baba gerincet a Hindukustól a Bamian történelmi nevezetességü hágója választja el, mely szinten nyugatra vonul, mintegy 5500 m. magas, északi lejtője vad, szaggatott és meredek; hat nehezen járható hágó vezet gerincén keresztül. A Kohi-Babához nyugatról ismét két párhuzamos hegyvonal csatlakozik a Szefid Koh (Fehér hegység = Paropamisus) és Szija Koh (Fekete hegység), melyek Herat völgyét szegélyezik. A Hindukus és Kohi-Baba fövonalából számos ág indul ki legyezőszerűen; ez ágak közül legismertebb a keleti és nyugati Szulejmán hegység, mely utóbbi az É. sz. 31° 4 alatt a Takht-i-Szulejman csúcsban 3910 m.-t ér el, s mely Beludsisztánig nyúlik s kitünő határt von a persa és hindu világ közt, kopár és köves falaival meredeken esvén az Indus termékeny völgyére. 5 útja van, de ezeket a rablók veszélyeztetik: a Khaibarhágó a Kabul völgyéből az Indus völgyébe (52 km.); a Kurum hágó Bannuból Kurumba; a Khuszorán és a Tank hágó, mely utóbbin tüzérség is átvonulhat és É-on a Gomal (Gumal v. Ghvalar) hágó. A Szulejmánhegygyel csaknem derékszögű a keleti Szefid-Koh a 4500 m. magas Paimar hágóval. Az észak és kelet e magaslataihoz nyúlik fel a DNy-i vidék mélyedése az Iran pusztai sivatag jellemével. Itt van a Hamun-mocsár (2920 km2) 450 m. mag. Hegyek által ily sokfélekép megszaggatott földön nagy folyórendszer nem fejlődhetik ki. Legnagyobb folyó a Hilmend, 1120 km. hosszú, vízkörnyéke 517 000 km2 s mégis jelentéktelenül vész el a Hamun-mocsárba, melybe még É-ról az Adraszkan és Farrah-Rud, K-ről a Khas-Rud ömlenek. A Hilmend fő mellékfolyója az Argandab a Tarnakkal. A Kabul Pisaver és Dsellalabad között töri át a keleti hegységet és az Indusba ömlik. A. északi határát az Amu képezi, melynek m.-folyói közül a Kundusz a legjelentékenyebb, míg a Murghabot és Herirudot a turkmen puszták nyelik el.
Éghajlata.
A. éghajlata teljesen szárazföldi. Ghasznában a rendkivül kemény tél 4 hónapig tart, a hó még tavaszszal is fekszik, s a nyár alig melegebb, mint Angliában. Az északi hegyvidéken a hóviharok gyakoriak; míg a délnyugati lapályokon juniusban 50° C. van árnyékban, s Kabulban és Dsellalabadban a nyár csaknem elviselhetetlen.
Termékei.
Ásványok közül ólom és vas a Hindukusban, kén a nyugati hegyekben, arany Kandahar vidékén; kősó és kőszén a hegyekben általában nagy mennyiségben van; igen hires a badakhsáni rubin. A növényvilág a magasság szerint a legváltozatosabb; a cukornád és datolyapálmától az európai főzelékekig majd minden megterem: a kukorica, rizs, dohány, alma, barack, füge, szőllő kitünően terem, míg a steppéken a csodálatos szagu foetidát gyüjtik. Az állatvilágból a főbb alakok: sakál, hiéna, medve, farkas, róka, oroszlán, tigris, leopárd, teve, kecske, ló (pony = jabu), szamár, szarvasmarha, sólyom (vadászsólymok), fácán és nagyon mérges skorpió-faj.
Lakosság. A lakosság száma (1880) 6.145,000, melyből 3.500,000 afgán. Az afghánok az iráni fajból valók, kik mint hódítók nyomultak be. Ők magukat pástun v. páhtun, többes szám pástáné v. páhtáné néven nevezik. Három: nyugati, keleti és indusi csoportra oszlanak. A nyugati A.-k törzsei: 1. a duráni, amely ismét két részre oszlik, u. m. a zirák-okra és a páncspáh-okra, amelyek mindegyike több nemzetségre, vérségre (khel = clan) szakad; 2. a terin, amelyben az u. n. fehér és fekete terineket különböztetik meg; 3. a ghilzai, ez is több nemzetségből és vérségből áll, köztük laknak a nasir-ok, akik Beludzsisztánból vándoroltak be. A keleti A.-k, kiket berduráni-knak neveznek, szintén több törzsre (juszúfzai, othmankhail, turkoláni, chaibari) és számos nemzetségre, vérségre oszlanak. Az indusi A.-k (a Szulejmán hegység lakói) törzsei a daulekhail, gandepur, mainkhal, babur, storiani és marvar törzs. Az egyes törzsek mindenik vérsége (khel) felett egy-egy khan (chan) uralkodik, aki népgyülést (dzsirgah) hiv össze. Nyelvük a keleti persához tartozik, de nyugaton erős hindu vegyülékkel. A különböző törzsek a bevándorlás rendje szerint különböznek nemcsak jellemükben és szokásaikban, de jogaikban, kiváltságaikban is. A nyugaton élő hazarák törzse, mely 360,000 lélekből áll, mongol özbég ág Timur vagy Dsingiz khán idejéből; igen régi persa nyelvet beszélnek és siita mohammedánusok. A tadsikak a régi lakók leigázett utódai, persa eredetüek, nyelvük is tiszta persa tájszólás, de szunniták, földművelők, iparűzök; számuk egy millió s külö nösen nyugaton laknak. Az aimakok rabló, vad törzse szinte szunnita. Török eredetüek a kataghanok (200,000), kizilbasok (75,000). Indiai eredetüek a hindkik (500,000) és dsatok. Délen vagy 100,000 beludsi, északkeleten ugyanannyi badakhsi él. Ezeken kivül még zsidók és örmények élnek itt. Persze uralkodó nép az afgán és vallása a szunnita iszlám. Az afgán erős testű, dacos és büszke, erős fasji tudattal, vitéz katona, szorgalmas iparos; földművelő ugyan, de földjét a fakirral művelteti, akit akár meg is ölhet, de ha szorgalmas a fakir, a legjobb bánásmódban részesül. Az afgánok törzsei közül legvitézebbek a berduranik. A törzsek közt általában igen laza az összefüggés, s a törzszervezetet valami közigazgatás sem meg nem csonkítja, sem meg nem változtatja. A törzseket azonban olyan védés dacszövetség tartja össze, mely a vérbeli köteléknél is hatalmasabb.
Szellemi műveltség.
Az afgán nyelv vagy pustu (puk'htnnak is nevezik), aziránt nyelvcsaládhoz tartozik. A XV. század óta irodalmi nyelvül szolgál. Legjobban ismert költője Abdur-Rahmán. Nevezetes költő a XVII. századbeli Khus-hal-Khán Khattak. Említést érdemelnek még a Duráni dinasztia alapítója Ahmedsah Abdali és Mirza Khán Anszari. A persa irodalomnak a közönség minden rétegére kiterjedő befolyása mellett eredetiségről szó sem lehet az afgán költészetben. Afgán nyelvtant irt Dorn. Szótárt Raverty Dictionary of the pushto Lond. 1860, A népdalokat Darmesteter gyüjtötte össze: «Chants popul. des Afghans». Paris 1888-1890. 2 vol.
Kereskedelem és ipar a nagy városokban, Kabul, Kandahar stb.-ben van kifejlődve, Kelet-India és Közép-Ázsia felé a lohani kereskedők közvetítik, kiknek fegyverrel, pénzzel és erővel meg kell küzdeni karavánjaik élén a természetes emberalkotta akadályok ellen, Évenkint kétszer mennek keresztül Bokhara sívatagjain és a Paropamisus hágóin, a Gildsi fensíkon és a Szulejmán gerinc hágóin. Ezeken átkelve tevéiket és fegyvereiket hátrahagyva, vasuton és hajón mennek Kalkuttába és Bombayba és a többi kikötőkbe, egész Asszamig és Birmáig. Bevisznek Indiából edény- és fémárukat, indigót, selymet, cukrot, fűszert, teát, gyöngyöt, sodronyt, ópiumot stb., mintegy 60 millió forint értékben.
Történelem.
Az afgánokról, kiket Herodotos paktioknak nevez, legelőször a gasznai Mahmud hadjárataiban történik említés. Csak a XVIII. század közepén léptek fel együttesen, miután őket Ahmadsah Abdali (1747-73) kiragadta a persa uralom alól. Ez alapította a Duránik vagy Abdalik dinasztiáját, melynek birodalma 1823-ban Mahmud bukásával szétzüllött. Ekkor kezdődött a barakcsik uralma, s pedig Kabulban poszt-Mohammed uralkodott. Miután azonban Anglia irányában Indiát illetőleg ellenséges indulattal látszott viselkedni, egy brit-indiai hadsereg 1839 aug. 7-én benyomult Kabulba és Suja-saht, Mahmud fivérét emelte a trónra. Azonban egy általános felkelés az 1841-42-iki télen az angolokat visszavonulásra kényszerítette, mely alkalommal az angol hadsereg teljesen tönkre ment s Doszt-Mohammed ismét kezébe vette az uralmat. A szikekkel szövetkezve újból kezdett Anglia ellen működni, azonban 1849 február 21-én az angolok döntő ütközetben megverték s ő kénytelen volt az Induson át menekülni. Miután uralmát megerősítette s Balk meghódításával gyarapitotta, 1855 március 30-án az angol kormánynyal védés dacszövetséget kötött. Anglia ösztönzésére 1856-ban háborút indított Persia ellen; a persák megszállották Heratot, azonban 1857 jul. havában kötött szerződés alapján átengedték Ahmed khánnak, a barakcsik főnökének. Doszt-Mohammed 1862 elején megverte ennek Kandahar felé nyomuló seregét s visszafoglalta Heratot 1863 május 26-án. Halála után vad harc folyt fia és utódja, Sir Ali s ennek fivérei, Azim khán és Afzul khán között. Ez utóbbi elfoglalta Kabult és Kandahart, azonban 1867-ben megöletett, mire Sir Ali ismét elnyerte az uralmat egész A. felett, melyben Anglia által ís elismertetett. Az északi határok 1872-ben az orosz-angol szerződések által állapíttattak meg; a Hamun-mocsár körül egy darab terület a persáknak jutott. 1878-ban Sir Alit (megh. 1879) oroszbarát érzelmei miatt elűzték az angolok, s midőn fia, Jakub khán alatt a kabuli angol követség felkoncoltatott, 1880-ban a türelmüket veszített angolok nehéz küzdelem után Abdur-Rámán khánt, Doszt Mohammed unokáját ültették a fejedelmi székbe, Jakub khánt pedig Indiába internálták.
Abdur-Rámán a Heratban székelő Ejub khán ellen sikeresen küzdött, de a Khojber-szorost. Angliának engedte át. 1887 aug-ban Ejub khán fogságából orosz térületre szökött, s az oroszok segélyét iparkodik megnyerni Herat elfoglalására. 1892-ben az Anglia és Oroszország között régóta fennálló. ellentét ez országban is még élesebb lett. Az oroszok a Pamir fensikon és a Mughala mentén lassan bár, de egyre előnyomulnak Afganisztán felé; sőt Aklus-ba is érkeztek már orosz csapatok. Kéz alatt az oroszok egyes afgán törzseket is lázítanak az emir ellen, nyiltan azonban mindenképen annak pártját fogják Anglia ellenében. Jelenleg az emir határozotton Oroszország pártján áll; kitünt ez 1892 jul, havában, midőn az ind angol alkirály arra szólította őt fel, hagyná abba az ind határon élő törzsekkel való örökös civakodást és ne üldözze (az angolokhoz szitó) Badjaur (v. Badjur) urát, Umra khánt. Az emir azt válaszolta, hogy «Umra khán lázadó alattvalóm, kivel szemben azt fogom tenni, ami nekem tetszik. Indiai diktaturának pedig nem fogom magamat alávetni». Abdur Ráhmán emir állása most az angolok és az oroszok között fölötte ingatag. Egyelőre jobban tart az angoloktól mint az oroszoktól. Pedig az oroszok izgatták fel 1891-ben a Dsemdidi törzset, hogy a Merv-ben székelő orosz kormányzónál bejelentsék hódolatukat (mi ugyan fejökbe került; és az oroszok keze működik a többi törzs (Ghilzai) lázadásaiban is. Arra a hírre, hogy az orosz csapatok a Hazara törzs területére nyomulták, az emir arra határozta el magát, hogy Angliához fordul.
