Elfajulás
Elfajulás v. elfajzás (degeneratio), a kulturnövények termelésénél gyakran tapasztalható azon jelenség, hogy előnyös tulajdonságaik rendszerint rövid idő alatt kedvezőtlen átalakulást szenvednek; bőtermő gabonafajták sovány talajon szüktermőkké válnak; acélos buza csapadékdus éghajlat alatt puhaszemüvé lesz, koránérő fajták gazdag talajon s csapadékos vidéken későnérőkké változnak át; a nemes szöllő zordabb éghajlat alatt közönséges gyümölcsöt terem, stb. Az E. a termés értékcsökkenését vonván maga után, a termelő érdekében áll azt lehetőleg ellensulyozni, ami azonban nem mindig sikerül. Az E. okai ugyanis többfélék lehetnek; vagy a megváltozott természetes termelési feltételekben, talajban s éghajlatban keresendők, mely esetben az E. el nem hárítható, vagy a nemesebb kulturfajta igényeinek meg nem felelő mivelési módban, a talaj rossz előkészítésében, elégtelen trágyázásban keresendők, mely esetben gondosabb miveléssel az E.-nak eleje vehető; azonkivül az E. a kölcsönös termékenyítésnek is lehet következménye, ha nemesebb s közönségesebb fajták közel egymáshoz termeltetnek, mely esetben ezek egymással kereszteződnek; az ezen magból származó generáció már nem lesz tiszta jellegü, hanem kisebb-nagyobb számu korcsot fog felmutatni; az E.-nak e neme azonban csak a kölcsönös termékenyítésre utalt növényeknél, p. borsó, bab, répa, tök, dinnye, tengeri, dohány stb.-nél fordul elő, ellenben a buza-, árpa- s a zabnál nem.
E. orvosi szempontból.
Az állati szövetnek 1. regressziv elváltozása, midőn bizonyos patologikus okok miatt a sejteknek s igy az egész szöveteknek nemcsak fizikai, de kémiai sajátságai is megváltoznak. 2. Valamely folyamatnak oly elváltozása, melynél a gyógyulási hajlamát elveszti s rossz indulatuvá válik. Az első esetben a sejtek protoplaszmája az, mely megbetegszik és elfajul. Ennek legkisebb foka a parenchymatosus E., midőn a sejt dezorganizálódik, finom rajzolata eltünik, homályos, szemcsés lesz. Főleg a fertőző betegségek és mérgezések korai stádiumában fordul elő. Hydropikus E. a sejt protoplazmájának elnyálkásodása, szétfolyása. Vizenyőknél, álképleteknél stb. található. A zsiros elfajulás (lipomatosis) a vér megbetegedéseinél s a sejtek működési képességének csökkenésénél fordul elő leggyakrabban, midőn a vérkeringésből a sejt kevesebb oxigént kap vagy vesz, mint amennyi a zsir elégetésére kell. Előfordul még igen sok mérgezésnél (foszfor, kloroform, jod, arzén), heveny fertőző betegségeknél, iszákosoknál stb. A hyalin, glycogénes mucinozus és colloid elfajulás rokon megbetegedések, melyeknél a sejt áttünőbb, fényesebb lesz; főleg nyákhártyákon, paizsmirigyen, kötőszöveten lépnek fel. Az amyloid E. hosszu senyves betegségeknél, vérszegénységnél stb. lép fel főleg a vese-, lép- (szágó lép), májban, mely szerveket tömöttebbekké, áttünőbbekké teszi az ily szerv. A viaszos és a hólyagos E. fertőző betegségeknél az izomrostokban lépnek fel, melyek amannál homogén, erősen fénytörők, ennél apró hólyagosak lesznek.
