SZERV
SZERV, (szer-v) fn. tt. szerv-et, harm. szr. ~e. A hellen-latin organum kifejezésére helyesen alkotott új szó. 1) Az élő lények, vagyis állati és növényi életre vonatkozó testek működését, fentartását és tenyészését előmozdító minden egyes rész. Ilyenek az érzéki szervek, ú. m. a látás, hallás, szaglás, ízlés, tapintás szervei; a beszéd és hangok szervei, ú. m. a tüdő, torok, nyelv, orr, fogak, ajak stb.; nemzési v. nemző szervek. Növényi szervek: gyök, törzs, levelek, virág és ennek részei; továbbá: héj v. hám, belsők: kéreg, háncs, sziács, geszt stb. 2) Azon részek, melyek bizonyos élő egésznek öszvefüggő alkotmányát képezik, s azt működésre alkalmassá teszik. Különösen azon éltető, működtető állapot vagy rend, vagy erő, mely valamely egyesületet, testületet, társadalmat fentart. V. ö. SZERVEZET.
E szóban a szer gyöknek eszközre vonatkozó jelentése vétetett alapul; azonban a gyakorlat csak élő, növényi és állati lényekre alkalmazza. Eleintén ezen fogalomra az életmű és léteg szókat használták, míg később a szerv szó általánosan elfogadtatott.
