boldog
boldog – ‘szent’: boudug michael archangelt (Halotti Beszéd); ‘derűs lelkiállapotú, sorsával elégedett; szerencsés’; ‘vastag’: a bot boldogabbik vége. Származékai: boldogság, boldogságos, boldogtalan, boldogtalanság, boldogságos, boldogít, boldogul; boldogult (‘elhunyt’); boldogol (‘boldognak tart, mond’).
Ismeretlen eredetű. Legkorábbi alakja bódog volt, ezt egy időben mint a latin eredetű Félix (‘boldog, szerencsés’) magyar változatát keresztnévként használták. Az l utólagos, inetimologikus betoldás, mint pl. a hold1 esetében. Feltehető, hogy a -g itt névszóképző, akár a csillag, harag, világ szavakban. Egyesek az így kikövetkeztetett bód- tövet összefüggésbe hozták a bódít igével azon az alapon, hogy a bódulat, önkívület rokon az önfeledt boldogság állapotával, ám a két szó alakjának és jelentésének fejlődéstörténete ezt a maygarázatot nem teszi valószínűvé. A jelentések közül az első mutatható ki legkorábbról (egyházias szövegben, mint a latin beatus, azaz ‘boldog, szent’ fordítása), de hihetően a második az eredeti; a harmadik jelentés a ~ régebbi s ritkán mutatkozó ‘gazdag’ értelme alapján, egy ‘gazdag’ ⇨ ’erős’ ⇨ ’vastag’ fejlődéssel magyarázható.
