Timóteusnak írt II. levél (2Tim)
Timóteusnak írt II. levél (2Tim)
Timóteus természeténél fogva szerény lehetett, s a nehézségek közt elfoghatta a bátortalanság kísértése (lásd: 1Tim 4,14).
Az apostol a második római fogságból írja a levelet.
Aki legyőzte a halált és megszerezte az örök életet, az ki tud menteni minden bajból.
Az a nap vagy az Úr napja az ítéletet jelenti.
Nem kell a hit elhagyására gondolnunk, csak arra, hogy nem volt bátorságuk tanúként kiállni az apostol mellett. A két személyt különben nem ismerjük, Oneziforuszról úgy beszél, mint aki közben meghalt, ezért ajánlja Isten irgalmába.
Hivatkozás az egyházkormányzás átadására, ami az efezusi papok és hívek jelenlétében zajlott le. Timóteusnak is így kell további vezetőkről gondoskodnia.
A tanítás és az egyház vezetése egész embert kíván, nem lehet megosztott lélekkel csinálni. A katona, a versenyző, a földműves csak akkor ér el eredményt, ha egész erejét beleadja vállalkozásába.
Az apostol a börtönben is talált módot az evangélium hirdetésére. Tudja azt is, hogy szenvedését felajánlhatja az Egyháznak mint Krisztus misztikus testének tagjaiért.
Az említett tévtanítók összetévesztették az úgynevezett „első” és „második feltámadást” (Jel 20,5), vagyis a kegyelmi megigazulást a keresztségben és a valódi feltámadást a világ végén.
A végső napok egyszerűen az újszövetségi időszakot jelentik (ApCsel 2,17). Isten végérvényesen megadta az üdvrendet új kinyilatkoztatás és beavatkozás a világ végéig nem várható. Isten aszerint irányítja a történelmet és az egyes ember életét, ahogy országának kibontakozását előre bejelentette. A jó és a rossz küzdelme az Egyházban is megmarad.
A két egyiptomi varázsló nevét a zsidó hagyomány alapján közli. (Kiv 7,11,22).
Lásd: ApCsel 13,45 kk. 14,2 kk. Lisztra Timóteus szülővárosa.
Az ószövetségi szent könyvekre gondol, s állítja, hogy isteni sugalmazásra írták őket (2Pt 1,21). Aki hittel tanulmányozza a Szentírást, indíttatást kap belőle a jóra növekedik a hite és a szeretete.
Az „élők és holtak” kifejezést érthetjük azokra, akiket Krisztus eljövetele életben talál vagy akik már meghaltak, de érthetjük lelkileg is, vagyis az üdvözültekre és a kárhozottakra. Mindenesetre az egész emberiséget jelenti.
Az evangéliumnak és Isten országának hirdetése az Egyház legsúlyosabb kötelessége.
Szó szerint: „áldozatként kiöntenek”, mint az áldozati vért. A körülményekből látja, hogy fogsága halálos ítélettel fog végződni, hiszen a Néró-féle üldözés idején vagyunk. De érzi a hit vigasztalását is: fáradozásai jutalmául megkapja az örök életet.
Alexandert az apostol kizárta az Egyházból (1Tim 1,20), valószínűleg ezt bosszulta meg.
Szent Pálnak római polgárjoga volt, ezért ügyét alaposabban kivizsgálták, és alkalmat adtak neki a többszöri védekezésre, illetőleg tanúk bevonására. Az időnyerésnek örül, mert környezetében addig is hirdetheti az evangéliumot.
Priszka és Aquila az apostol házigazdái voltak Korintusban és Efezusban.
Linusz Péter első utódja a római püspöki székben.
