Zsolt 10
Zsolt 10
Zsolt 10.1
Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején?
Zsolt 10.2
A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltől, amit az kieszelt.
Zsolt 10.3
A bűnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat:
Zsolt 10.4
„Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!” - ez minden gondolata.
Zsolt 10.5
Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tűnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét.
Zsolt 10.6
Így beszél szívében: „Nemzedékeken át nem ingok meg soha.”
Zsolt 10.7
Átkot szór és nem éri baj, szája álnoksággal és hazugsággal tele, nyelve alatt romlás és gazság rejtőzik.
Zsolt 10.8
A nádba bújva les, hogy az ártatlant orvul megölje, szeme a szegényt fürkészi.
Zsolt 10.9
Úgy bújik meg a lesen, mint az oroszlán a sűrűben: várja, hogy ráronthasson a védtelenre, megragadja és hálójába húzza a szegényt.
Zsolt 10.10
Figyel, rejtőzik, a földre lapul, s a gyenge áldozatul esik hatalmának.
Zsolt 10.11
Ezt mondja szívében: „Isten elfelejtett, elfordította tekintetét, nem látja, mit teszek.”
Zsolt 10.12
Kelj fel, Uram, ó Istenem, emeld föl kezed, ne feledd el a szenvedőt!
Zsolt 10.13
Miért vetheti meg a gonosz az Istent? Miért mondogatja szívében: „Úgysem áll bosszút!”?
Zsolt 10.14
De te látsz, ismersz jajszót és szükséget, és mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola.
Zsolt 10.15
Törd el a bűnösnek, az álnoknak karját, torold meg gonoszságát, hadd szünjön meg élni!
Zsolt 10.16
Az Úr király örökre. Országából eltűntek a pogányok.
Zsolt 10.17
A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerősítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad.
Zsolt 10.18
Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy az ember, a földből alkotott, ne rettegjen többé soha.
