A GUBERNIUM
A GUBERNIUM
Lipót császár Diplomáját 1691 elején a fogarasi országgyűlésen hirdették ki. Erdély rendi testületi tanácskozásán először vett részt a Habsburg-kormányzat megbízottja. A serdülőkor küszöbén lévő választott fejedelem, II. Apafi Mihály nagykorúságáig gubernátorrá a kivégzett Bánffy Dénes fiát, a 28 esztendős Bánffy Györgyöt választották. Kancellár az eredetileg kormányzónak jelölt, de hat szavazattal hátrányba került Bethlen Miklós lett. Az ország főgenerálisi tisztségét Bethlen Gergely, a főkincstárnokságot Haller János nyerte el.
882A Diploma Leopoldinum az erdélyi fejedelem szuverenitását nem ismerte el, de az ország autonómiáját igen, s 1691 viszonyai között ez nem kis lehetőségeket rejtett magában. Az országgyűlésnek a Diploma szellemében meghozott első törvényei világosan jelzik, hogy a belső igazgatásban a kormányzónak szabad keze van Erdély császári főparancsnokával, Veteranival szemben. Az adó kivetését és összegyűjtését, miként a hadellátást is, a fejedelemségbeli magyar urakból alakult Comissariatus hivatott intézni. A katonaság ellátására 40 000 köböl gabonát meghatározott áron felvásárolva kért a Habsburg-kormányzat. Az ifjú fejedelem mellé három tanácsost állítottak.
II. Apafi Mihály személyiségéről keveset tudunk. Szűkszavú naplója arra enged következtetni, hogy különösen képzett, gonddal nevelt és nem is tehetségtelen várományosa volt a fejedelmi széknek. Határozott angol és holland orientáció jellemezte. Bethlen Miklós ösztönzésére a zernyesti csata után azonnal aláírt egy nyilatkozatot, amelynek értelmében a brandenburgi választófejedelmet és Orániai Vilmos angol királyt ismeri el gyámjául, s ez reális lépésnek látszott, mert az 1690-es évek elején a nemzetközi erőviszonyok alakulása következtében különösen az angol politika szállott síkra nagy erővel Erdély önálló államisága mellett.
A Habsburg-kormányzatnak a nagy török előretörés miatt még a szalánkeméni győzelem (1691) után is számolnia kellett azzal, hogy Belgrád elvesztését további súlyos veszteségek követhetik. Hollandia és Anglia a török háborút már kilátástalan erőpocsékolásnak tekintette, s a mielőbbi békekötést szorgalmazta. A Franciaország támadásával kibontakozó pfalzi háborúban a tengeri hatalmakat szövetség kötötte a Habsburg császárhoz. Kereskedelmi érdekeik pedig megkívánták, hogy a Balkánon béke legyen. Vilmos király közölte a Habsburg-követtel: „Leginkább úgy alázhatjuk meg Franciaországot, ha a császár békét köt a törökkel.”* Az angol és holland protestánsok és kereskedőrétegek érdekei miatt különösen szorgalmazott béketervekben Erdély központi helyet kapott.
ANGYAL D., Anglia 704.
A Szent Szövetség és a Porta között már 1691-től békeközvetítőként fellépő angol és holland kormányzat javaslatai szerint Erdély önállóságát meg kell tartani. 1691 márciusában Lipót császár is jóváhagyta a Hussey angol megbízottal a Portára küldött békeajánlatot, amelynek értelmében, ha a török átenged a császárnak bizonyos magyar területeket, Erdélyt régi állapotába helyeznék vissza oly módon, hogy II. Apafi Mihály török és Habsburg-pártfogás alatt, nemzetközi garanciális hatalmak ellenőrzésével kormányozná a fejedelemséget. Később Paget lord egyenesen az Erdélyi Fejedelemség nevezetes történelmi hagyományaira és múltbeli politikai szerepére mutatva szorgalmazta, hogy a megkötendő török–Habsburg béke szavatolja Erdély 883önállóságát. A nagyvezír pedig magáévá tette az angol és a holland javaslatokat. A tárgyalások előrehaladtával még 1698 januárjában is feltételül kötötte ki, hogy Erdély előbbi állapotába helyeztessék vissza, és a két császár oltalma alatt álljon. Az 1699 januárjában ratifikált karlócai szerződés azonban Erdély helyét a Habsburg-birodalom keretei között rögzítette.
Több oka volt, hogy Erdély szempontjából nemzetközi szinten ily módon zárult le a törököt kiűző háború. A Gubernium tagjai nem látták át az angol és holland érdeklődésből adódó lehetőségeket. A még mindig friss diplomáciai készséggel rendelkező Thököly viszont felismerte volna ezt a diplomáciai mentőövet. Valóban nyomorúságos helyzetében is talált rá módot, hogy megpróbálja kihasználni az angol és holland kapcsolatokat. Erdély ügyét a megkötendő békében ily módon Thököly izgató és ellentmondásos személyisége terhelte meg. Az a lehetőség viszont, hogy Erdély fejedelmi székébe angol és holland segítséggel Thököly kerülhetne, a tengeri hatalmak közvetítését különben is nagy aggodalommal kísérő Habsburg-kormányzatot politikája módosítására késztette.
A különböző katonai tervezetek a törököt kiűző háború egyik legfőbb stratégiai feladatának Várad visszafoglalását jelölték meg. A Konstantinápoly meghódításának álmait kergető diadalittas Haditanács azonban Váradot mind ez idáig elhanyagolta. Alig hangzott el azonban az angol javaslat Erdély viszonylagos önállóságáról, a császári ezredek körülvették Váradot (1691), s bár csaknem egy esztendőnyi többszöri próbálkozás és költséges ostromzárlat után ugyan, de 1692 júniusában bevették. Kétségtelen, hogy a Habsburg-érdekek fölényét végső soron erőhatalom, Savoyai Jenő herceg zentai győzelme döntötte el, de az is bizonyos, hogy Bécs 1692-től fogva következetesen építette ki hatalmát. A karánsebesi csatát a fejedelemség második katonai megszállása (1695) követte. Erdély katonai főparancsnokává 1696. április 29én Rabutin de Bussy generálist nevezték ki.
„Bejövén, csakhamar kivevé az urak kezéből a pálcát, s dobszóhoz tanétá úr uramékot”* – jellemezte Rabutint Cserei Mihály, de a Gubernium és az országló testület maga is kezére játszott a belső hatalmát megerősítő Habsburg-kormányzatnak.
Cserei históriája. 269.
Erdély közelebb került Bécshez, a korábbi évtizedekben meggazdagodott főurak és nemesek élvezték a császárváros fényét, s nemcsak az udvari fogadások, kerti ünnepélyek, színházak emlékeivel, hanem divatos holmikkal, célszerű gazdasági eszközökkel megrakodva s grófi címmel térhettek vissza. A gubernátor alkalmatlan volt, hogy irányítsa a kormányzótestületet. Kancellár, kincstartó, főgenerális és tanácsurak egymással versengve sajátították ki az ország jövedelmeit, és mint árendátorok vagy hadseregszállítók hatalmas jövedelmekhez jutottak. A kincstárnok Apor István annyit szerzett, hogy 884„testamentumának az egy Bethlen Gábor fejedelem testamentumán kívül párját Erdélyben nem hallottad”.* A maga korában senki sem végrendelkezett akkora vagyonról, mint ő. S vagyona java részéhez, miként sokan mások, ő is a konjunktúrát kihasználva, kereskedéssel, pénzkölcsönzéssel, a korban általánosan szokásos módszerekkel jutott.
Apor Péter, Metamorphosis Transylvaniae, azaz Erdélynek változása. Szerk. TÓTH Gy. Bp. 1972. 12.
)
A Gubernium látszólag kedvezett a főúri osztály érdekeinek. Megerősítik a fejedelmi korszak törvényeit és adományleveleit, megígérik, hogy a fiskális birtokokat az arra érdemeseknek, a dézsmákat a földesuraknak adományozza a császár, s a szabad kereskedésben a nemesek előjogait és kiváltságait megtartja. Ebben a válságos évtizedben a három nemzet, a rendek és a kormányzó arisztokrácia a Diplomában foglalt előjogokat a maga szűkebb csoportja javára igyekezett biztosítani. Az ügyük igazát a Bécsbe menesztett külön küldöttségek útján kereső csoportok csupán két kérdésben mutattak szoros érdekazonosságot. Elsősorban II. Apafi Mihály fejedelemségének mielőbbi császári megerősítését akarták kieszközölni, ebben látván Erdély kormányzásbeli különállásának is legfőbb biztosítékát, szemben Thökölyvel. Másodsorban a rendek közös akarattal ragaszkodtak a fejedelemségben székelő, a királyságétól különálló erdélyi kancellária intézményéhez, miközben a királyságbeli és a bécsi udvari arisztokrácia Magyarországot és Erdélyt egyetlen kancelláriával kívánta volna összefogni. A kormányzóság kívánságait Bécsben előterjesztő Alvinczi Péter tanácsos ugyan számos részletengedményt eszközölt ki a róla elnevezett császári határozatban, de ezek kivétel nélkül a partikuláris erőknek kedveztek. Az országos ügyekben a Habsburg-kormányzat és a főrendek érdekei érvényesültek. A központi hatalom például lemond a közös magyar és erdélyi kancellária tervéről, de kiköti, hogy az erdélyi kancellár székhelye Bécsben legyen. Bethlen Miklós viszont nem hajlandó áttelepülni a császárvárosba, helyette az alkancellár, a katolikus Kálnoki Sámuel látja el majd Bécsben az erdélyi kancelláriai teendőket. II. Apafi Mihály fejedelem megerősítését a császár az Alvincziana Resulutióban nagykorúságához kötötte. Mivel pedig a Bánffy körül kikristályosodó rokoni-hatalmi csoportosulás úgy igyekezett a jövendőbeli fejedelmet magához fűzni, hogy az udvar terveit kijátszva hozzáadták a gubernátor sógornőjét, Bethlen Gergely generális negyedik lányát, a Habsburg-kormányzat 1696-ban a titokban kötött házasságot hozván fel ürügyül, a nagykorúságának esztendejében járó ifjú Apafi Mihályt császári rendelkezés szerint a török háború befejezéséig, valójában életfogytiglan Bécsbe internálta. Amikor tehát a Habsburg-udvar a háborút lezárva, a Temesi bánságot inkább a töröknek hagyva ragaszkodott Erdélyhez, a másfél évszázados széttörtség után Magyarország régi egysége csak formálisan állt helyre. A birodalom 885kereteibe szerveződve Erdély közvetlenül tartományi szinten kapcsolódott a Habsburg-hatalomhoz, Kolozsvárról vagy Gyulafehérvárról ezentúl Bécsen át vezetett Magyarországra az út.
A Gubernium s az össze-összehívott országgyűlés a századfordulóra elvesztette minden önálló cselekvőképességét és politikai jelentőségét. A gubernátor helyett a generális rendelkezett, az erdélyi kancellária helyett a bécsi vicekancellária vitte az ügyeket, az országgyűlés rendeleteket jóváhagyó gyülekezetté vált. A döntéseket a Habsburg-kormányzat keretei között Kollonich érsek irányításával működő Erdélyi Tanács előkészítésével a császár nevében hozták meg.
Az egykori fejedelemségben nincs az európai hatalmi viszonyokkal számoló koncepció, nincs hatóképes testület, nincs országos tekintéllyel rendelkező politikai csoport. Az egykori ország rendi, territoriális, városi, vallási és falusi közösségekre szétesve, egymástól elkülönülő táborokba szorulva kezdi kiépíteni védelmi állásait. Eszmei önigazolásra ugyancsak védekező ideológiát kezd kialakítani ez a sajátos erdélyi elzárkózás, a transzilvanizmus eszméje.
