A GYULAFEHÉRVÁRI FEJEDELEMVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉS
A GYULAFEHÉRVÁRI FEJEDELEMVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉS
Rákóczi 1704. június 5-én küldte szét regálisát, miközben előzőleg már megszervezte az országgyűlés előkészítését. Orlay ezredeit, azaz Thököly egykori csapatait a Dunántúlra küldte, s pártját igyekezett megnyugtatni és megnyerni. 1704 júniusában pedig fejedelmi megbízottként Radvánszky János tanácsost, az új magyar állam kormányzótestületének, a Consilium Aulicumnak a tagját küldte Erdélybe.
Radvánszky Pekry Lőrinc és Mikes Mihály kíséretében azzal a feladattal ment Erdélybe, hogy az összehívott országgyűlést Rákóczi szándékai szerint alakítsa. A főurak személyes ellentéteit leküzdve, császári támadástól tartva kellett megmustrálni a hadsereget, kivizsgálni a panaszokat, megteremteni az országgyűlés fegyveres védelmét és előkészíteni a javaslatokat.
Az 1704. július 7-én megnyílt s mindössze öt napig tanácskozó gyulafehérvári országgyűlésre a vármegyék, a székely székek és a szász városok kevés kivétellel mind elküldték követeiket. A székelység külön sereggel jelent meg Gyulafehérvárott, a várost parasztok tömege vette körül. Megérkezett az országgyűlésre Moldváról Thököly nagy tekintélyű híve, Petrőczy István generális.
Erdély utolsó fejedelemválasztó országgyűlése egyhangúlag, ellenszavazat nélkül ismerte el urának II. Rákóczi Ferencet. A siker titka legalább annyira Rákóczi magyarországi eredményeiben, mint társadalmi összefogást teremtő politikájában rejlett. Mindemellett hinnünk kell a kortársak Rákóczi személyiségének hatásáról szóló tudósításainak is. A rendek jogait azonban az országgyűlés körülbástyázta. A Guberniumot eltörölték, pecsétjét a Szebenben levő státusok pecsétjével együtt érvénytelennek nyilvánították. Az országgyűlés e legfontosabb, Erdély államformáját meghatározó döntését a katonák a maguk nyelvére fordítva kiabálták be Kolozsvárra: „Nincs császárunk, nincs porció!”*
Czegei Wass György naplója. 1704. augusztus 7. Rákóczi tükör. 344.
A fejedelemválasztás ünnepélyes szertartásai után az országgyűlés főgenerálissá tette Pekryt, majd Radvánszky előterjesztése alapján a katonaság ügyével 901foglalkozott. Szabályozta a fegyverre kelés rendjét, tudomásul vette a fejedelem rendelkezését a jobbágykatonák tehermentességéről, a katonaság rendtartásáról. Megajánlották és kivetették a rendek a katonaság ellátását szolgáló élelemadót, s foglalkoztak a nemesség katonaállítás címén fizetendő adójával. A császári hadsereg közeledtének hírére azonban az országgyűlés tárgyalásai július 13-án megszakadtak.
46. térkép. A Rákóczi-szabadságharc Erdélyben, 1704
902A választás hírét futár vitte meg Rákóczinak, majd mintegy százfőnyi ünnepélyes követség ment ki Magyarországra – amint Radvánszky nagy felháborodással megállapítja – az ország költségén.
Jellemző a fejedelem kritikus véleményére a rendiségről, hogy nem fogadta el a választási feltételeket, mivel minden jogot a rendek kezébe adnának. Írásai és az új magyar állam megszervezésében követett módszerei egybevágóan bizonyítják, hogy a rendi állam régi kormányzási metódusait elvetette. Uralkodói eszménye az összefogott, rendben tartott, gazdasági és társadalmi erőforrásainak rejtett tartalékait is kiaknázni képes korszerű állam volt. Elszántan következetes reformok útján, de nagy tapintattal, a rendek érzékenységére figyelve próbálta azt megvalósítani.
A fejedelemség új államszervezetét a rendek csak a fejedelmi beiktatás után akarták kiépíteni. Így közvetlenül a gyulafehérvári országgyűlés után sajátos interregnum állott be, és az országot anarchia fenyegette. Általános igényt fejezett ki tehát Szaniszló Zsigmond: „Kegyelmes urunk őnagyságának bejövetele az hazában olyan szükséges, mint az nagy sötétségben az szép napnak… fénye.”*
OL, Rlt, III. oszt., XIX. cs., 7. sz.
Rákóczi már 1704 nyarán rendelkezett ugyan a fejedelmi beiktatás előkészítéséről, a magyarországi ügyek miatt azonban bemenetelét el kell halasztania. Közben a török párt megerősödött, és Barcsai Mihály felterjesztésben inti Rákóczit, hogy mielőbb kérjen athnamét a Portától. Különben a Vöröstoronyi-szoroson át török hadak jönnek be az országba.
Thököly híveit sem nyugtatta meg a gyulafehérvári fejedelemválasztás. A Kisázsia partján nagy nélkülözések között élő Thököly már szeptember elején üdvözölve fiát új méltóságában, kéri, indítson kikérő követeket érte, mert meggyőződése, mostohafia nem kívánhatja az ő kárára a fejedelemséget.
Az Erdélyi Fejedelemséggel járó súlyos belpolitikai nehézségeket Rákóczi igyekezett áthidalni. Mivel beiktatását el kellett halasztania, haladék nélkül kiépíti erdélyi uralmát. Hatalmának alapja, a hadsereg különlegesen nagy létszámú, de kevéssé irányítható. Radvánszky János mintegy 16 000 főnyi erdélyi felkelőt vett számba. A felkelők nagyobbik, de gyengén felfegyverzett részét a jobbágyság, a falvak különböző státusú magyar és román lakossága alkotta. A székelység jól összetartott, de központi irányítás alá nehezen hajtható csapatai majdnem 4000 főt tettek ki. Hasonló módon elkülönültek a volt Thököly-ezredek vagy ezredtöredékekből régi hadnagyok vezetésével kiegészített csapatok. Az erdélyi haderő legjobban felfegyverzett, de számban legcsekélyebb részét a várak, városok őrségeiből kiszökött császári katonákból álló csapatok alkották.
Ezt a kevéssé egységes haderőt Radvánszky többé-kevésbé a magyarországi mintára szervezte hadsereggé. A Thököly-ezredek és a székely csapatok a 903maguk szervezeti egységében épültek be a Rákóczi-haderő rendszerébe. A falusi felkelőket 12 regimentre és 4 seregre osztották. Az altiszti kart magyar és román hadnagyok és kapitányok alkották: Marcu Hatieganu, Szudricsány István, Guthi István, Kos Mihály, Keczeli István, Nagy János, Joó Dániel, Kaszás Pál, Vasile Balica, Ioan Bota, Fonáci Mátyás. Magyarok és románok nem különültek el külön ezredekbe. Így például Kaszás Pál főhadnagya Balica, Bota pedig hadnagy Szentmártoni György és Székely István zászlótartók mellett. A főtiszti kar, miként Magyarországon, itt is a főurak közül kerül ki. Teleki Mihály, Pekry Lőrinc, Mikes Mihály, Thoroczkai István tábornokok és főkapitányok belső ellentéteit azonban úgy igyekszik Rákóczi áthidalni, hogy magyarországi főurat nevez ki az erdélyi haderő főparancsnokává. Gróf Forgách Simon, a császári hadseregben kiváló hadi képzettséget nyert generális azonban kevéssé alkalmas, hogy kellő eréllyel, tapintattal és főleg tekintélyt tartva leküzdje a magyarországi katonai főigazgatás miatt Erdélyben fellángoló ellenérzéseket.
Az Erdélyi Consilium tagjait – Teleki Mihályt, Barcsai Mihályt, Jósika Gábort, Sárosi Istvánt, Kolozsvári Mártont és titkárát, Bartha Andrást – a rendek megkérdezése nélkül Rákóczi nevezte ki. A testület működési körét ugyancsak a fejedelem határozta meg. A Gyulafehérvárott székelő Consilium utasításait Rákóczitól kapta, és felelősséggel is neki tartozott. Az Erdélyi Udvari Kancellária mellérendeltségi viszonyban volt Rákóczi magyar Cancellariájával, directora kezdetben Ráday Pál, majd Bartha András erdélyi ítélőmester és senator igazgatta. Az Országos Commissariatus hivatalát Petki Nagy Zsigmond vezette. A Consilium fogta össze a két nagy ügykört kezelő hivatalt, a Provincialis Commissariatust és a Hadi Commissariatust. A főpénztárnoki hivatal a bevételek és kiadások központi kezelését látta el, élén Király Sámuellel, s felelősséggel a Consiliumnak tartozott. A tanácsra évek munkáját követelő feladatok vártak. Rendet kellett teremtenie a kincstári jövedelmek kezelésében, érvényt kellett szereznie a brezáni szövetség és a vetési pátens szellemében a fegyvert fogott jobbágyok úrbéri és köztehermentességének, biztosítani a katonaállítást vagy a katonaállítási kötelezettséget megváltó adó behajtását s a hadak élelmezését.
Az Erdélyi Consilium Rákóczi utasításait ugyan legtöbbször nem tudta maradéktalanul teljesíteni, s nemegyszer rendi érdekek szószólója volt, mégis az anarchiától megmentette az országot. Az Érchegység igazgatásában sikerült felszámolni a visszaéléseket. Az erdélyi arany- és higanybányászat e legfontosabb központjában Bágyoni Zsigmondot egy hosszadalmas vizsgálat terhelő bizonyítékainak súlya alatt leváltották, s helyére a szakértelem és becsületesség dolgában kiemelkedő személyiség, Grabarics Jakab került. A kincstári birtokok főadminisztrátorává kinevezett Teleki Mihályból azonban egyaránt hiányzott a készség és a felkészültség, hogy Rákóczi elgondolásait szolgálja. Utasításai sokszor keresztezték a Consilium határozatait, zavart okozva az 904alsóbb hivatalokban. Főleg nemesek töltötték be a fő tisztségeket, de Rákóczi előszeretettel alkalmazott városi kisnemeseket, és talán minden addiginál határozottabban igyekezett bevonni az állami igazgatásba a szászok képviselőit. Elgondolásainak természetesen gátat szabott, hogy Kolozsváron kívül a két legfontosabb város, Szeben és Brassó a császáriak kezén maradt, s a kulcsfontosságú Dévát, Medgyest és Szamosújvárt is csak nagy véráldozatok árán sikerült felszabadítani.
Miközben Rákóczi a központi hatalom jegyében szervezte meg Erdély kormányzatát, Thökölyt barátságos és biztató sorokkal kéri türelemre, de hazahozatala érdekében nem cselekszik semmit, erdélyi pártját igyekszik akcióképtelenné tenni, és anélkül, hogy mostohaapját tájékoztatná, bejelenti fejedelemmé választását a Portán. Nem tehetett másként. Erdély fejedelmi méltósága ismert és elfogadott cím az európai uralkodók udvaraiban, az állami önállóságért harcoló Magyarország vezetőjének nemzetközi tekintélyt és súlyt ad. Rákóczi sietve értesítette tehát fejedelemválasztásáról a francia, a porosz, a svéd, a lengyel királyt, az angolokat és a hollandokat, mert okkal remélte, hogy felelevenítheti a fejedelemség régi szerződéseit a Habsburg-dinasztiával szemben álló vagy Bécs ellenében önálló érdekköröket megtestesítő európai hatalmakkal.
