KERESKEDELEM
KERESKEDELEM
Erdély 1711 és 1770 közti kereskedelme hazai áruként azzal az árutermékkel kell, hogy dolgozzék, amelyet az előbbiekben ismertetett mezőgazdaság, bányászat és ipar termel. Kevés a mezőgazdasági áru; a bányászat termékei közül a só kincstári monopólium, a nyersaranyeladás is tilos magánszemélyeknek; az ipar legnagyobbrészt a kézművesség hagyományos termékeit szolgáltatja. Így a belkereskedelem jó része is a hagyományos módon bonyolódik le: az áru (vásárokon, piacokon) közvetlenül kerül a termelőtől a fogyasztókhoz, kereskedőre nincs szükség. A kereskedő csak ott kapcsolódhat bele ebbe a láncba, ahol már – igényesebb vagy csak az ország bizonyos tájain termelt áruk esetében – távolabbi szállításról van szó, illetve a külkereskedelmi forgalomnál: az exportált áruk összegyűjtésénél és kivitelénél, az importáruk behozatalánál és forgalomba hozatalánál.
Ennek a külkereskedelemnek e kor legnagyobb részéből csak egy viszonylata ismerős: az Erdély és Magyarország közti forgalom. Ennek adatai pedig eléggé rózsás képet festenének az ország helyzetéről. 1733–34-ben Erdély 301 662 forint értékű árut exportált Magyarországra, s csak 113 574 forint értéket importált. A következő években is 140–240 ezer forint Erdély kiviteli többlete Magyarországgal szemben. Csak 1739–41-ben esik vissza az export, s nő az import, bizonnyal az országot sújtó ínség és marhavész hatására (1741-ben 991kb. 16 ezer forint a külkereskedelmi passzívum e vonatkozásban), 1743-ban a mérleg aktívuma több mint 400 ezer forint. 1752-ben is 300 ezer, 1767-ben jó 435 ezer. Valójában azonban Erdély külkereskedelmi mérlege legalábbis 1746–47 táján már passzív: 1746–47-ben a kivitel alig valamivel több 700 ezer forintnál, a behozatalé 900 ezren felül van. Erdély importja tudniillik nem elsősorban magyarországi árukból áll, hanem az örökös tartományok, a távolabbi Nyugat-Európa és a Levante áruiból. Az 1746–47-i adatot valószínűsítik a korszak utolsó éveinek külkereskedelmi mérlegadatai is: 1767-ben Erdély passzívuma 342 777 forint 9,5 krajcár, 1768-ban egy számítás szerint 503 636 forint 45 krajcár, egy másik szerint éppen 665 902 forint 42 3/6 krajcár, 1769-ben 592 203 forint 21 1/4 krajcár.
A külkereskedelemben a korszak elején néhányfajta élőállat, illetve állati termék, a textilipari áruk, faáruk, bizonyos szatócsáruk azok az árufajták, amelyeket Erdély kereskedelme el tud helyezni az országhatáron kívül. Az 1725. tavaszi országgyűlés rendjei csak némileg túloznak, azt állítva, hogy a marhán kívül nincs Erdélynek olyan terméke, amelyre szomszédainak szüksége volna, hasonlóan csak kis túlzás van a szebeni, segesvári, medgyesi és besztercei kereskedőknek abban az állításában, hogy Erdélyből külföldre kereskedni csak viasszal és posztóval lehet (az előbbivel Velencébe, az utóbbival Havasalföldre vagy Magyarországra). Számszerűen ez a kivitel a korszak elején csak magyarországi vonatkozásban fogható meg. 1725–27-ben Erdélyből (a szászvárosi és kolozsvári harmincadon) évi átlagban 13 402 marhát hajtottak ki Magyarországra. Erdély és Magyarország 1733–34-i külkereskedelmi mérlege szerint a teljes erdélyi export 57,2%-a állatexport (a 177 ezer forint érték közel 90%-át az ökörexport teszi), a kivitel többi nagyobb tételei a textíliák, szatócsáruk, bőr, fa és faáruk. Itt azonban ismét korrekcióval kell élnünk. Az Erdélyből kivitt marha egy részét Moldvából és Havasalföldről hajtják oda, hogy aztán az „áru” lábon, bérelt legelőkön tartva jusson el a magyarországi, s még inkább az örökös tartományokbeli, elsősorban bécsi piacra. S még ennek az állatkereskedelemnek is megvannak a maga bajai, nehézségei. Az erdélyi marha a sóban gazdag országban hozzá van szokva a sóhoz; miután kihajtották Magyarországra, ott nem kap sót, így hamarabb betegszik meg, mint a magyarországi marha. Az állatkereskedelem többi ágazatainak mérlege pedig passzív. A század közepén az Erdélyben állomásozó lovasezredek gyakran a román fejedelemségekből kénytelenek lovakat vásorolni. A juhkereskedelem passzívumáról nem tudunk, juhtermékek és gyapjú behozataláról (a román fejedelemségekből) igen: 1750 tájt évente 30 ezer forintnál nagyobb összeget adnak ki érte. Különös a helyzet a kecskénél. Évente nemritkán 15 ezernél több nyers kecskebőrt kell behozni a román fejedelemségekből az erdélyi bőripar számára, ugyanakkor 4-5 ezer kecskét visznek ki oda ugyanolyan áron, mint amilyenen a nyersbőrt vásárolják – a kecske húsát és kövérét tehát valójában ingyen adják. 992Ugyancsak 1750 tájt évi 50 ezer darabra (legalább 150 ezer forint értékben) teszik a Havasalföldről Erdélybe irányuló sertésexportot.
Bizonytalanságok, korlátozó tényezők a marhaexportban, jelentős sertésimport, behozatal még a juh- és kecsketenyésztés termékeiből is: ez az állattenyésztő Erdély egyik legfontosabb külkereskedelmi ágazatának képe a század derekán. Mit mond ezek után az első ismert részletes külkereskedelmi mérleg, az 1768-i?
Ez a mérleg 665 903 forint 47 3/4 krajcár passzívumot mutat ki. Éljünk korrekcióval: Erdélyben marhavész van, ilyenkor legalábbis részleges kiviteli zárlat lép életbe; így érthető, hogy az ökör- és bivalykivitel összértéke csak 79 807 forint, szemben az előző évi 301 710 forint 40 krajcárral. De egy, kb. 222 ezer forintos korrekció után is a mérleg passzívuma még mindig 444 ezer forint körül van. A kivitel főbb tételei: a már említett méretű marha- (és bivaly-) kivitel s jóval jelentéktelenebb tételekkel a juhexport (37 175 forint 52 krajcár) és a lókivitel (27 047 forint 30 krajcár), a textíliák exportja (142 279 forint 40 3/4 krajcár), a nyers-, illetve feldolgozott bőré (36 753 forint 34 krajcár, illetve 54 962 forint 39 3/4 krajcár), a faáruké (40 983 forint 15 krajcár) és a viaszé (20 315 forint 5 krajcár). A közel 1,2 millió forint behozatalban viszonylag szerény szerepet játszik az állatimport, de van ez is (ökör, bivaly 47 935 forint 22 krajcár, tehenek, üszők 16 777 forint 20 krajcár, sertés 45 301 forint 30 krajcár). Jelentős behozatali tételek bizonyos olyan élelmiszerek, amelyek fogyasztását vallási előírások követelik meg vagy élvezeti cikknek számítottak: a görög hitűek böjti eledeléül szolgáló hal (18 264 forint 6 krajcár), a kávé (16 006 forint 50 krajcár), a cukor (fiumei cukor: 12 344 forint 6 krajcár, külföldi: 17 414 forint 1 krajcár), az italáruk (havasalföldi és moldvai bor: 57 217 forint 5 krajcár, magyarországi és bánsági bor: 21 748 forint 40 krajcár, pálinka: 26,439 forint 4 krajcár). A behozatal legnagyobb tételei azonban részben ipari nyersanyagok, részben ruházati cikkek. Nyersgyapotból 134 842 forint 55 krajcár értékben hoz be Erdély, nyersbőrt 29 124 forint 46,5 krajcár értékűt, nyersgyapjút 34 899 forint 15 1/4 krajcár értékben, indigót 18 048 forint árban, nyersrezet 15 689 forint 2 krajcárért. A textilipari nyersanyagénál azonban lényegesen nagyobb a kész textiláru (végáru vagy ruházati cikk) behozatalának volumene: 315 987 forint 10 krajcár, és a prémeké: 155 015 forint 31 krajcár.
Erdélynek már élelmiszerszükségletét is csak részben tudja kielégíteni a mezőgazdasági termelés, az élvezeti cikkek fogyasztását még kevésbé, a ruházati cikkekét a nagyarányú textil- és bőripari nyersanyagbehozatal ellenére szintén alig. A külkereskedelmi mérleg ismeretében azonban érthető: miért viselik magukon a 18. századi erdélyi gazdasági reformtervek következetesen a puritanizmus jegyeit – minden látható eredmény nélkül. Az már kevésbé érthető: hogy bírja Erdély gazdasága a külkereskedelmi mérleg állandó nagyarányú passzív voltát. A Habsburg-birodalom gazdaságilag 993legfejletlenebb tartományának az örökös tartományokkal szembeni elmaradása csak nő korszakunkban.
Erre, a Habsburg-birodalom egészéhez képest is visszamaradt s annak 18. századi fejlődési ütemével lépést tartani nem tudó gazdaságra épül Erdély 1711 és 1770 közti társadalma, archaikus vagy egyébképpen specifikus elemek sokaságával.
