114. Haszan hatvani kádi a jászberényieknek Hatvan, 1666. augusztus 12.
114.
Haszan hatvani kádi a jászberényieknek
Hatvan, 1666. augusztus 12.
Haszan hatvani kádi a jászberényieknek
Hatvan, 1666. augusztus 12.
Az ügy úgy áll, ahogy itt egybeszerkesztetett és összefoglaltatott; feljegyezte a leggyarlóbb szolga, Haszan, a hitharcok bástyájának, Hatvannak kádija, akinek bizodalma a Magasztosban és Magasságosban van. Nyerje el a bűnbocsánatot!
A jelen irat kiállításának oka a következő: A kortársak és egyenrangúak büszkesége, Bektás aga kezeírásával nemes parancs érkezett. Nagyszerű tartalmában arra utasít minket, hogy az alábbi ügyet helyben vizsgáljuk ki. Az ügy a következő: Amikor Halmás1 falu állatait a rabló gyaur katonák elhajtották, Berény és Gyöngyös lakosai a nyomukba szegődtek, az állatokat kiszabadították és visszaadták a halmásiaknak. Ezután a rablók újra megjelentek, és most Berény és Gyöngyös állatait hajtották el. „Mivel korábban megmentettük az állataitokat, a gyaur rablók a mieinket vitték el”, mondták a berényiek, s most már ők hozták el és zárták be a halmásiak állatait, s amikor azok kérték tőlük, nem adták ki őket.
1 Mátraalmás, Gyöngyöstől északra.
Az utasításnak engedelineskedve, a nevezett felügyelő tudomásával a berényieket a seriat törvényszéke elé idéztük, s a halmási lakosok jelenlétében megkérdeztük őket és vizsgálatot tartottunk. A berényiek a következőt válaszolták:
„Amikor nemrégiben rabló katonák elhajtották az őállataikat, hozzánk jöttek és azt mondták: 'Menjetek, szabadítsátok ki az állatainkat!' Mi pedig így válaszoltunk: 'Ha a gyaurok a saját földjükön fogták el és onnan vitték el őket, nem megyünk, mert bajt hoznak ránk.' A halmásiak becsaptak minket, mert azt állították: 'Nem a saját földjükről fogták és vitték el őket, hanem a mienkről. Menjetek hát el, és mentsétek ki a gyauroktól állatainkat. Ha emiatt tőlük vagy máshonnan pénzkárotok lenne vagy bármilyen baj érne titeket, károtokra kezességet vállalunk. Az az összeg, amit kiadtok, visszafizetendő adósságunk.' S minderről pecsétes iratot adtak nekünk. Mi meg ennek alapján kiszabadítottuk állataikat, ezért azután a rabló katonák a mieinket hajtották el. Amikor a halmásiakkal együtt a gyaurokhoz mentünk és kértük vissza állatainkat, nem adták. Így mondták: 'Korábban Halmás állatait mi a saját földünkön fogtuk be. Amikor elhajtottuk őket, ti a nyomunkba szegődtetek és kiszabadítottátok őket. Ezért nem adjuk vissza a tieiteket.' Végülis állatainkat a gyaur rablóktól kerek ötszáz gurusért váltottuk ki, s mivel a megállapodás úgy szólt, hogy ezt az összeget Halmás népe megtéríti nekünk, a falujukba mentünk. Amikor kértük az összeget, azt mondták: 'Mivel pillanatnyilag nincs pénzünk, amíg az összeget előteremtjük, fogjátok és vigyétek el azokat az állatainkat, amelyeket korábban kiszabadítottatok.' Mi pedig Halmás népének utasítására és engedélyével elvittük állataikat. Az ügyről kérdezzék meg a halmásiakat!”
128Halmás lakói így válaszoltak: „Valóban, kérésünkre ezen a módon szabadították ki állatainkat. A náluk lévő pecsétes irat a mienk, mi adtuk. Hogy állatainkat a rabló katonáktól kiszabadítsák, az ebből adódó kárukat és kiadott pénzüket az elmondottaknak megfelelően, visszafizetendő adósságunkként közösen magunkra vállaltuk. Állatainkat mi magunk adtuk nekik, a mi engedélyünkkel vitték el őket.” Halmás népe önként ilyen vallomást tett. Ami történt, kérésükre megírtuk. Kelt az 1077. év szafar havának 10. napján.
Az ügy tanúi: A kortársak büszkesége, Báli bég müteszellim – Szálik aga dizdár – Hüszejn Cselebi müezzin – Bas aga – Mahmúd aga – Hüszejn odabasi diák és mások a jelenlevők közül.
A pecséten: Haszan.
A hátlapon magyarul: Hatvani kádiának huczatja, arrul, hogy az almási marha végett fizettünk flo. 100.
– – – – –
Hatvan, 12. August 1666. Untersuchung des kadis von Hatvan, Hasan, auf Bitte eines agas namens Bektaş. Die Geschehnisse wurden folgendermaßen rekonstruiert: Die Herden des Grenzdorfes Almás wurden von ungarischen Soldaten weggetrieben. Die Geschädigten baten die Einwohner von Jászberény, die Tiere zurückzubringen. Die Jászberényer erkundigten sich erst im Dorf, ob die Tiere von den Weiden des Dorfes oder auf ungarischem Gebiet gestohlen worden seien, denn im letzteren Fall würden sie – aus Furcht vor der Rache der Soldaten – keine Schritte zur Rückführung der Tiere unternehmen. Die Leute aus Almás versicherten, daß ihre Herden von den Weiden des Dorfes gestohlen wurden, und sie baten erneut um Hilfe, wobei sie sich schriftlich verpflichteten, eventuellen Schaden, der den Jászberényern dabei entstehen würde, zu ersetzen. So stahlen also nun die Jászberényer die Tiere und brachten sie nach Almás zurück, worauf die Soldaten die Herden von Jászberény wegtrieben. Die Jászberényer suchten die Soldaten auf und erfuhren von ihnen, daß sie die Tiere der Leute von Almás nicht von deren Weiden genommen hatten, sondern auf ungarischem Gebiet mitnahmen, so daß sie das Vieh als ihr Eigentum betrachteten, und daher wollten sie die Tiere den Jászberényern nur gegen Entrichtung von 500 guruşzurückgeben. Die Jászberényer beriefen sich nun auf die schriftliche Abmachung und verlangten in Almás Schadenersatz. Die Bewohner des Dorfes konnten jedoch nicht bezahlen. Sie boten ihre befreiten Tiere an, die die Jászberényer mit nach Hause nahmen. Die Vertreter von Almás erkannten den beschriebenen Verlauf der Geschehnisse vor Gericht an. Laut der ungarischen Aufzeichnung auf dem Schriftstück hatten die Jászberényer dennoch 100 Gulden für die Rinder zu zahlen.
