KÖSZVÉNY
KÖSZVÉNY, (kösz-vény) fn. tt. köszvény-t, tb. ~ěk, harm. sz. ~e v. ~je. Szakgatás a tagokban, különösen az izekben, mely éles fájdalommal jár, máskép: inszakgatás, száraz fájdalom. Hogyha majd egyik, majd másik izet vagy tagot támadja meg, bolygó v. csúzos köszvény. Amint egyik vagy másik tagját kinozza a testnek, a szerént láb-, térd-, kéz-, fejköszvény stb. Alakjára, és képződésére nézve oly szó, mint ösvény, posvány, ásvány, járvány, halvány stb. melyek gyöke önálló vagy elvont is lehet. Mindezekben vány vény kettőztetett igeneves képző rejlik, pl. ás-ó, ás-a, ás-a-va, jár-ó, jár-a, jár-a-va, haló, hala, halava. E szerént a köszvény gyöke kösz, melyből lett kösző, kösze, köszeve, összehúzva köszve, köszvény. E nyavalya természetét vévén tekintetbe, igen valószinü, hogy kösz am. megy, járkel, s rokon közelebbről kósz gyökkel kósza névben s kúsz, sőt mindenek fölött csúsz igével; úgy hogy azon nyavalyát is, mely szintén járványos természetü, t. i. a csúszt tétovázás nélkül a csűsz v. csúszik igével egynek tarthatjuk. Innen e nyavalyáról tréfás közmondás: csúsz, de nem mász. Adelung a Gicht szót szintén a gehen-től származtatja. A görög arthritis törzsöke arthron am. íz, minthogy leginkább az ízeket bántja. A kösz-ben levő ösz-vel megegyezik a selypes ös, az ösvény gyöke, mely t. i. nem más, mint azon vonal, melyen járnak; latinul semita = semi-ita, félút.
