fogat, fogatolás
fogat, fogatolás: az a mód, ahogyan az igásállatokat (lovat, ökröt, öszvért, szamarat, bivalyt stb.) meghatározott rendszerben befogják az → igába (→ járom), és → hámmal, → kumet szerszámmal a vontatandó eszközbe. Jelenti a fogatolt igavonó állatokat is, pl. lófogat, → ökörfogat, szamárfogat stb. Jelzőkkel, számnevekkel a fogat milyensége is kifejezhető: pl. parádésfogat, igásfogat, egyes fogat, ötös fogat stb. A szarvasmarhát igázta az ember a legrégibb időktől fogva (a fiatalabb kőkorból már vannak járomleletek) és mindig csak párosával. Az egyes tehénfogat, egyes járom igen rövid múltra tekint vissza. A lovat viszont – az őstörténeti, ókori ábrázolások szerint – nagyon gyakran egyesével fogták igába, ami arra mutat, hogy a ló esetében nem az igaerő, hanem a kultusz játszotta a szerepet. Köztudott ugyanis, hogy az igásállatok párosával fogatolva, egy állatra mérten, tübb erőt képesek kifejteni, mintha csak egy állatot fogtak volna be. Ha kettőnél, tehát egy párnál többet fognak be, akkor az egy állatra eső erőkifejtés nem növekszik, hanem csökken. A lófogatok (→ lófogatolás) is párosával fejtik ki a legtöbb erőt, de a megfigyelés azt mutatja, hogy legeredményesebb, ha három vagy négy lovat fognak be, az egy lóra számítható legnagyobb erőkifejtést ekkor érik el. Hogy mégis alkalmazzák a négynél nagyobb számú fogatokat is, annak a teher nagysága az oka, cséplőgépet pl. csak négy ökörrel és négynél is több lófogattal vontathattak biztonságosan. Leggyakoribbak voltak mégis a négyes ökörfogatok, a hármas, négyes és parádéra az ötös lófogatok. Különösen a hármas lófogatoknak volt szerepe a kocsik vontatásában.
Ötösfogat (Debrecen)
Négyes magyar ökörfogat
K. Kovács László
