Szfalerit
Szfalerit (ásv. sphalerit), cinkszulfid (l. o.), igen közönséges ásvány, a legfontosabb cinkérc. Csakis a mult század közepe óta ismerik a módját annak, hogyan leeht belőle cinket kiolvasztani, régebben a cinket nem tudták belőle kiolvasztani, s mint hasznavehetetlent a bányákból kihányták. Nevét Glockertől onnan kapta, hogy a régi bányászokat, kik fémet kerestek benne, megcsalta (szfaleros a. m. csalékony). Werner Blende-nek nevezte, mert erős fénye nagyon feltünt a bányászoknak, de semmire sem használhatták. Magyarul is régi könyvekben a Blende fordításaképen fényle, vagy az anyagát is kifejezve (egyebektől megkülönböztetendő) cinkfényle néven szerepelt. Igen gyakran terem szép szabályos rendszerbeli kristályokban, leginkább két tetraéder kombinációja a hexaéderrel vagy rombdodekaéderrel, de utóbbi mint uralkodó alak is szerepel. Gyakoriak a többszörös ikrek, sokszor a felismerhetetlenségig torzultak. A kristályok majd mindig fennőttek. Vaskosan is terem, de majd mindig fennőttek. Vaskosan is terem, de majd mindig szemcsésen, ritkán finoman rostos, tömött. A veséded-, göm- és fürtös alaku, héjas, sugara szerkezettel, az u. n. májfényle, anyagra nézve ugyan szinte cinkszulfid, de többnyire ennek wurtzitszerü dimorf alakja. Leggyakoribb szine barna, fekete, gyakran sárga, zöldes, vöröses, ritkán (amikor ugyanis vastól tökéletesen mentes) egészen szintelen, az ilyennek kleiofón a neve (É.-Amerika, New Jersey: Franklin). Karca többnyire sárga v. barna, ritkábban fehér. Kitünően hasad a rombdodekaéder lapjai irányában; a hasadási lapon gyémánt- vagy zsírfényü; van átlátszó, meg egészen átlátszatlan is, de a világos szinüek különösen a széleken áttetszők és ilyenkor az oldalról tekintve többnyire mézsárgák vagy vöröses-barnák, gyantára emlékeztetnek. Némely Sz. foszforeszkál, melegítés által némelyiken sarki elektromosságot észleltek. K. 3,5-4, fs. 3,8-4,2. Gyakran önállóan is terem telérekben, fészekben, telepekben, de rendesen galenit társaságában, melylyel elégszer oly szorosan összenőtt, hogy ugy tünik, mintha e kettőnek összenövése külön ásvány volna; sokszor barittal, fakóérccel együtt. Hazánkban nagyon szép sárga Sz. terem Kapnikon, igen hires az egészen fekete Radnáról, a szép vörös szinü Nagyágról; igen szépek a selmeci, körmöci, nagybányai, boicai, offenbányai stb. előfordulások is. Különben alig van ércbányahely, ahol a Sz.-ot ne találnák. Ems vidékéről (Németország) nagyon szépek a pirosak, melyeket rubinfénynek is neveznek. A fekete Sz.-ot némelyek christofitnak vagy marmatitnak mondják. A wurtzit a cinkszulfidnak dimorf alakja, mely hatszöges rendszerbeli. Legelőször Boliviából (Oruro) ismerték meg. A Pribram vivékéről régóta ismeretes sugaras szerkezetü Sz. (sugárfényle), amelyet spiauteritnek neveztek (spiauter-cink), nem egyéb wurtzitnél; wurtzit és spiauterit mint szinonim is szerepel. Gyakran cikvitriollá, cinkvirággá (hidrocinkittá) mállik.
