Péter
Péter – eredetileg Simon (evangéliumok, ApCs), az apostolok egyike, Jónás fia. Kafarnaumi halász volt és nős ember; Jézus az elsők között hívta el tanítványai közé fivérével, Andrással együtt. Eredeti neve helyett Jézus adta neki a Kéfás (tkp. Kéfa, arámul 'szikla') nevet, amelynek görög formája a Petrosz, azaz ~; későbbi magyarázat szerint (Mt 16, 18–19) azért, mert rá mint sziklára szándékozott alapozni jövendő anyaszentegyházát. A Mester kétségtelenül és ismételten jelét adta, hogy kedveli, a Zebedeus-fiakkal (János1, Jakab1) együtt maga mellett tartotta működése fontos eseményeinél (pl. megdicsőülése, néhány csodatétele, jövendölése a világ végéről, gyötrelmei a Getsemáne-kertben), és ~ is többször kimutatta szóban és tettben iránta való szeretetét és ragaszkodását. Egy ízben mégis megtántorult: Jézus elfogatása után, félve, hogy maga is hasonló sorsra jut, a főpap udvarában háromszor is esküvel tagadta, hogy köze volna mesteréhez, holott néhány órával előbb fogadkozott, hogy kész őt követni a halálba is, sőt kardot emelt védelmére (lásd Malkus.) A megfeszítésnél nem volt jelen, a sírhoz is csak vasárnap hajnalban merészkedett; Jézus mégis megjelent külön neki, és mennybemenetele előtt még egyszer rábízta a főpásztori tisztet („legeltesd juhaimat”… Jn 21,17). Az ősegyházban ~ vezető szerepe sok epizódból kiviláglik: pünkösd napján ő szólt a tömeghez, ő beszélt a többiek nevében a Templomban és a főtanács előtt, az ő szavai pecsételték meg Ananiás2 és Szafira sorsát, ő művelt gyógyító csodákat, sőt halottat is támasztott fel (lásd Tabita). Heródes Agrippa börtönéből csodás módon kiszabadította egy angyal, s ~ ekkor „más vidékre ment”, de idővel visszatért Jeruzsálembe, és az „apostoli zsinat” alkalmával tekintélye teljes súlyával Pált támogatta a pogány keresztényekre vonatkozó könnyítések dolgában. (Erre felkészítette őt a Cornelius századossal kapcsolatos élménye.) Pál egyes leveleiből valószínűsíthető, hogy ~ Palesztinán kívül is folytatott térítő tevékenységet, és nemcsak a szórvány zsidósága körében, hanem pogányok között is. Utolsó éveit illetőleg a hagyományra vagyunk utalva: eszerint ~ végül Rómába ment, János Márk kíséretében, és az ottani keresztény közösség püspöke lett. A Néró-féle keresztényüldözés idején, valamikor 64 és 67 között, Pállal egy időben szenvedett mártírhalált: keresztre feszítették, de saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta méltónak magát, hogy Mesterével azonos módon haljon meg. – Az evangéliumokban ~ alakja színes vonásokkal rajzolódik ki: könnyen lelkesedik fel és csügged el, hirtelen indulatában kardot ránt, s még azon az éjen mindenkinél gyávábbnak bizonyul; tele van mohó, szinte gyerekes kíváncsisággal (milyen lehet a vízen járni?), ő firtatja a Mesternél példabeszédei értelmét és híveinek jövendő jutalmát, „világias” gondolkodásával, és persze szeretetétől indíttatva, vissza akarja tartani őt a megváltó haláltól. Ez a szeretetreméltóan esendő ember az ApCsel ábrázolásában már tekintélyes és méltóságteljes, ahogy az apostoli testület elismert vezetőjéhez és az új egyház „kősziklájához” illik, de képe azért itt sem merevedik hieratikussá; sok eleven és jellegzetes mozzanat található a vele kapcsolatos epizódokban. – Jacobus de Voragine Legenda Aurea c. gyűjteményében ~ valóságos vetélkedőt vív Simon9 mágussal, csodatételekben igyekeznek egymást túllicitálni, természetesen ~ marad felül. A mágus ekkor Rómába megy, és varázslatai révén Néró kegyébe jut; ~ azért megy utána, hogy most már a császár előtt is bebizonyítsa vele szemben Isten erejének fölényét. Pál segítségével ez sikerül is neki, Simon egyik mutatványa közben nyakát szegi; a császár ezen feldühödve ad parancsot a két apostol kivégzésére. A profán irodalomban Sienkiewicz Quo vadis? c. regénye adja ~ egyik emlékezetes portréját, bár mellékes szerepben; a belőle áradó bölcs jóság és megértés megragadja a szkeptikus Viniciust is. Még egyszer meginog az agg apostolfejedelem - erre utal a cím, az ismert legendára, miszerint Rómából menekülőben Jézus jelent meg neki, s kérdésére (Quo vadis, Domine - Hová mégy, Uram?) így felelt: „Megyek Rómába újra megfeszíttetni” – és ekkor már ő is vállalja a vértanúhalált. Különös szerep jutott ~nek a magyar népmesék világában, az ún. legendamesékben. Ezeknek alapsémája, hogy Krisztus urunk Szent Péter társaságában járja a földet (azaz a magyar falusi világot), s közben valami mulatságos kalamajka esik meg velük. Ezeknek a példázatoknak mindig ~ a szenvedő alanya: oktondisága, falánksága, kíváncsisága, hiúsága és egyéb emberi gyarlóságai miatt éri őt a felsülés, aminek a tanulságát bölcs mestere vonja le szelíd szavakkal a mese végén. – Az apostolok fejedelmének s az egyház fejének nagy szerep jutott a keresztény művészetben. Szoborként vagy domborműveken, mozaikokon, miniatúrákon szakállas, őszülő hajú, kopaszodó vagy tonzúrás férfinak ábrázolták egy (vagy két) nagy kulccsal („a mennyek országának kulcsai”, vagyis a főhatalom jelvényei), könyvvel (apostoli levelére utal), lefelé fordított kereszttel (vértanúsága eszköze); néha megjelenik mellette egy kakas (megtagadta Jézust) vagy egy hal (utalás mesterségére). Élete késői szakaszát vagy a főhatalommal kapcsolatos mozzanatokat megjelenítő képeken néha pápai ornátust visel a hármas koronával, a tiarával, valamint hármas keresztben végződő pásztorbotot. Természetes, hogy a ~rel kapcsolatos bibliai események közül a kulcsátadást ábrázolták a leggyakrabban (Donatello márvány domborműve, Perugino, Raffaello, Veronese, Cano, Rembrandt, Poussin, Maulbertsch stb.) Nem kevésbé népszerű tárgy volt ~ tagadása, ill. vétkének megbánása (Carracci, Caravaggio, Rembrandt, Vignon, ill. Reni, El Greco, Zurbarán, Puget). A „Jézus a vízen jár” képtípus számos példáján ott látjuk a nyakig vízbe süllyedt, karját kétségbeesetten nyújtogató ~t is (Giotto, Vasari, Rosa, Rembrandt). Jelen van az apostol a Jézus megdicsőülését vagy Jairus lányának feltámasztását ábrázoló képeken; lásd még András, Ananiás2, Tabita, Cornelius. A Jézus feltámadása utáni események közül: ~ csodás gyógyítást végez az árnyékával (Massaccio, Romanelli); az angyal kiszabadítja a börtönből (Raffaello, Steenwijck, Ribera, Terbruggen). Legendás események is ihlettek képeket (Simon mágus megbüntetése, Quo Vadis), legfőképp fordított keresztrefeszítése (Giotto, Michelangelo, Caravaggio, Rubens, Giordano).
