bölcs
bölcs – ‘tapasztalt, okos, jó ítélőképességű (ember)’. Származékai: bölcsesség, bölcselkedik; bölcselet, bölcsész, bölcsészet.
Ótörök vendégszó: csagatáj bügicsi, oszmán büjüçü (‘varázsló’); ezek egy bügü (‘varázs’) szó származékai a foglalkozást jelölő -csi képzővel. Az ebből szabályosan alakult bűcs inetimologikus l hanggal bővült, mint pl. az ács régi és tájnyelvi álcs változata. A pogány korban magyar jelentése is ‘varázsló, sámán’ lehetett, majd a keresztény korban ‘sok titkot tudó ember’, s ebből ~. A mai népi nyelven is gyakran nevezik a vajákos embert, javasasszonyt, jósnőt tudónak, tudósnak. Lásd még bűvös.
