A szántás
345A szántás
A különböző formájú ekékhez, a változó minőségű és fekvésű talajhoz különböző szántási módok csatlakoztak. A túróekével egymás mellé húzták a barázdákat, míg a mindig csak jobbra fordító ágyekével össze- vagy szétszántottak. Ez ma általánosan ismert kifejezés, amit a szakirodalom is használ.
Összeszántáskor a fogás közepén húznak egy barázdát és ennek a következőt nekivetik, így egy orom keletkezik a felfogott föld közepén. E műveletnél – ha sík talajon szántanak – először a föld közepét kell pontosan kijelölni. Voltak, akik az ostornyelet vagy pálcára erősített szalmacsóvát szúrtak le iránymutatóul (Jásztelek, Szolnok m.). Ezután kibarázdálják az első barázdát. Amikor nagybirtokon több eke szántott egymás nyomában, akkor ez az első vagy barázdáló béres feladata volt (Komádi, Békés), aki legegyenesebben tudta meghúzatni a vonalat. Amikor a föld végére értek, megfordultak és a másik oldalon, de közvetlenül a már meghúzott barázda mellett tértek vissza. Ilyenkor egyesek az ekét elváltják, vagyis a szélességet szabályozó cságató (vezér) szeget jobbra helyezik; ezt csak az első két barázdánál tették meg (Nagygeresd, Sopron m.). A két egymásra borított barázda a föld közepén végighúzódó ormot képez. Ezt a nagy barázdát helyenként összevetésnek nevezik (Kesznyéten, Borsod m.).
A széjjelszántást a föld jobb sarkán kezdik el és a barázdát a föld széle felé fordítják. Ilyenkor nem kell a középvonalat kijelölni, mert az a szántás befejezésekor a föld túlsó oldalára kerül, ahol a földet ugyancsak kifelé fordítják. A fordulás mindig balra (csára) történik. Mikor a szántást közepén befejezik, ott egy széles, mély barázda marad, amit helyenként középbarázdának neveznek.
Ha mindig összeszántanának, akkor a föld közepén egyre növekvő ormó keletkeznék, ha meg állandóan szétszántanának, akkor középen mind mélyebb árok jönne létre, ezért a két szántási módot állandóan váltogatják, hogy a szántóföld minden részét síkban tudják megőrizni. Ezt befolyásolja, hogy mit kívánnak bele vetni. Az abaúji Hegyközben, ha krumpli vagy más kapás kerül a földbe, akkor szétszántanak, mert kapálás közben a mély barázdát könnyebben átlépik, de a gabonát a mélyedésben nehéz levágni, ezért a búzának inkább összeszántanak, mert az a betakarítás munkáját megkönnyíti.
A szétszántás-összeszántás feltétlenül egyidős a fordító(ágy)ekével még akkor is, ha ezt tételesen nem is tudom igazolni. Az újabb elnevezés mellett helyenként még a régieket is használják. Békésen széjjel szántásnak, szétvetésnek is mondják, míg máshol (Hegyköz, Abaúj m., Berettyóújfalu, Bihar m., Mátranovák, Nógrád m.) összevettetés és szétlöketés a neve. Az eke útját jelöli meg a hajszra szántás–csára szántás, ez azt jelenti, hogy az egyik esetben mindig csak jobbra, máskor mindig csak balra fordul az eke. Ezt elsősorban az Alföldön használták, de nyomai a Dunántúl is feltűnnek.
Néhány helyről Biharból említik a rónaszántást. Ezt a körbeszántási módot főleg a nagybirtokon alkalmazták. A szántó mindig kifelé fordított, és úgy haladt körbe. A középen maradt felszántatlan részt kapával felvágták, esetleg felszántották.
A bakhátas szántás elterjedését és talajtani alapját Györffy István így határozta meg: „A Dunántúl, a Felföld és Erdély kevésbé meredek dombvidékén, ahol sok a 346csapadék, a termőréteg igen vékony vagy a talajvíz magasan van s emiatt a termőföldet fel kell emelni, az előbbi szántásmóddal (ti. össze-szétszántással) ellentétben sok helyen szokásban van a ’bogárhátra’ szántás” (1942: 168).
A bakhátas szántás lényege a következő: a földet apró fogásokra osztják, melyek szélessége 2–3 méter és ezeket összeszántják, vagyis középen kezdik el a munkát. Középen ormó keletkezik, míg két szélen vízelvezető árok jön létre, amin a felesleges víz nemcsak összegyűlhet, de el is folyhat. Az azonos szántás miatt az árok nagyon elmélyül, a bakhát nagyon kiemelkedik, ezért időnként szétszántják őket, a kiemelkedő gerincet pedig ásóval hányják szét.
77. ábra. Középcsikoltós tézsla (Máramaros vm.)
Ez a szántási mód elsősorban a nyugati országrészben, az Alpokhoz kapcsolódó vidéken volt általánosan elterjedt. Az Őrség (Vas m.) a bakhátas szántás egyik legjellemzőbb területe. 1830-ban a Vas megyei jegyzőkönyvek részletesen leírják, és beszélnek a közökre való szántásról. Ennek menetét és módját Dömötör Sándor örökítette meg, írta le legpontosabban, akinek az 1950-es évek elején még alkalma volt azt tanulmányozni: „Ha a terület egész közökre volt szántva, akkor először szétszántják a meglevő közt, amelyből ily módon két félköz keletkezik... Minden szántás alkalmával cserélődik a föld és azt az erőt, amit az eső a közökből a barázdákba mos, a köz közepére viszi a barázdák helyének állandó cserélgetése, 5 egész közből a következő szántástól 4 egész és 2 félköz lesz... Dombos helyeken a közök nagyobbodnak (8), lapos helyeken kisebbednek (4–6)... Az egész Őrségben még ma is legáltalánosabb a 6 fogatású köz... Két barázda felszántása a földdarab egyik végéről vissza a földterület ugyanazon végére: a forduló, a barázdát, a félfordulót az Őrségben fogatásnak, ekefogatásnak mondják” (1954: 152–153). Felsőőrben (Vas m.) csaknem másfél évtizeddel előbb Imre Samu így ír a bakhátas szántásról: „A földeket állakban szántják, vagyis minden két-három méter széles földsávot egy-egy bërázda választ el. Egy áll három-négy forduló, vagyis hat-nyolc köz. Megkülönböztetnek egisz á-t vagy egisz áll-at és fiél á-t vagy fiel-áll-at. Az egész állnak mindkét oldalán barázda van, a fél állnak pedig csak az egyikén” (Imre S. 1941: 14).
A bakhátas szántás Zala megyében is általános volt, de gyakran alkalmazták Sopron és Somogy megyében is. A mai Szlovákia nyugati részén fordult elő, és Zólyom megyében is feljegyezték a múlt század közepén.
A magyar nyelvterület keleti felében bogárhátas szántás néven ismerték, de csak szórványosan található meg, elsősorban ott, ahol a talajvíz elvezetéséről így akartak gondoskodni. Jásztelken (Szolnok m.) az ilyen földet többször összevettetik, hogy bogárhátú legyen. Kesznyétenen (Borsod m.) ritkán fordul elő, csak a Tisza túlsó oldalán elterülő földek sajátságaként emlegetik. Gyulaváriban (Békés m.) a Körös menti földeket szántották így. Bodrogközben magam is megfigyeltem az ilyen szántás 347nyomát. Vajdácskán (Zemplén m.) egyszer-egyszer felhátalják ilyen formán a nedves földet, de nem állandóan teszik, mert annak aszályos években kárát vallanák. Szatmárban, különösen az egykori Ecsedi-láp vidékén gyakran szántottak így.
78. ábra. A kerülőekés szántás barázdavonal menete: a) összeszántás; b) szétszántás; c) bakhátas szántás; d) a váltóekés szántás barázdavonal-menete
Nyugat-Dunántúlon a bakhátas szántás valóságos rendszer, melyet még ott is alkalmaztak, ahol a föld nem feltétlenül kívánta meg, ugyanakkor a keleti területeken olyan, többnyire esetenként előforduló módszer, mellyel a föld kiszáradását egyszer-egyszer igyekeztek elősegíteni. Ez az oka, hogy a nyugat-dunántúlihoz hasonló részletes terminológiája nem is alakult ki.
A hegyoldalakat a Kárpátokban, Erdély jelentős részén váltóekével a lejtőre merőlegesen szántották, úgy, hogy az eke kormányát, csoroszlyáját és talyigáját átváltva ugyanazon a nyomon jöhetett vissza. A fordító(ágy)ekével a szántás ugyanolyan módon történt, mint a sík területen, vagyis össze- és szétszántottak.
Teraszok kiképzésére nemcsak Erdélyből vannak példáink, hanem az abaúji Hegyközből (Kovácsvágás); Heves megyéből is (Istenmezeje). A lépcsős, grádicsos földek esetében a mezsgye (a terasz) magassága az egy-két métert is eléri. A lépcsőn elhelyezkedő keskeny parcellákat össze- és szétszántják. A lejtőre merőleges szántókat a hegynek felfelé és lefelé egyaránt egyszer össze-, a következő alkalommal szétszántják. Ez felfelé szántáskor nagyon nehéz munka, mert teljes erővel a szarvra kell dőlni, hogy a föld a hegy felé forduljon, ezért a lefele forgatáskor nagyobbat és mélyebbet 348fognak, míg felfele keskenyebbet és sekélyebbet. Az ilyen föld szántásakor arra is nagyon kell vigyázni, hogy a föld lefelé ne csússzék, mert akkor felső része kopárabbá és terméketlenebbé válik.
