A VADÁSZMÁGIA ÉS MARADVÁNYAI
50A VADÁSZMÁGIA ÉS MARADVÁNYAI
A vad jelentőségére utal a vadászmágiának: a vad mágikus távoltartásának néhány emléke. A magyar Alföldön egyes pásztorok – a néphit szerint – a farkast varázsszavakkal magukhoz csalogatták vagy elzavarták a nyájtól (vö. Gunda B. 1989a: 58–62). Az ilyen varázserővel rendelkező pásztorokat farkasküldőknek nevezték. A farkasküldő a nyáj körül leselkedő farkast meglátva varázsverset mormol, majd belefúj egy csontsípba, s a farkasok a nyájtól elfutnak. A Nagy-Sárréten a farkasküldő így szól a farkashoz: „Eredj haza, vedd magadra édesanyád bundáját, legyél benne hét esztendeig, hét hónapig, hét napig, azután gyere vissza!” Más tudós pásztor kört húz botjával az éjszaka pihenő nyáj köré, s ezen a körön nem tudnak áthatolni a farkasok (Szűcs S. 1992: 38–41). A székelyeknél Illés napján (július 20) és Mihály napján (szeptember 29) a gazda juhnyíró ollót és kést nem vesz a kezébe, hogy a medve, a farkas kárt ne tegyen a nyájban. Ugyancsak Illés napján a hegyekben nagy tüzet gyújtanak, hogy a medve kegyeit elnyerjék. A barkóknál a juhászok a tavaszi első kihajtás alkalmával láncot helyeznek a küszöbre, és a következő varázsverset éneklik (Paládi-Kovács A. 1965: 163):
Láncot a küszöbre,
Csingilingi lánga,
Hogy megtérjenek őszre,
Csingilingi lánga,
Rókák, medvék, farkasok,
Útonálló tolvajok,
Csingilingi lánga,
Ne férjen hozzája.
Csingilingi lánga,
Hogy megtérjenek őszre,
Csingilingi lánga,
Rókák, medvék, farkasok,
Útonálló tolvajok,
Csingilingi lánga,
Ne férjen hozzája.
Erdélyben a juhász meztelenül forgácsot farag le háttal állva egy fáról, s a fa egy darabjával együtt magával is viszi. A forgácsot elássa a juhakolba, s a fadarabból koloncot készít a kutyáira. Az ilyen varázslat után a farkasok, medvék elkerülik a nyájat. A székelyeknél a hegyi legelőkön karóra tűzött lókoponyát láthatunk, mely a „farkasokat, medvéket tartja távol” a nyájtól.
Itt említjük meg a medvekultusz emlékeit. Medvének maszkírozott alakok megjelennek a farsangi dramatikus játékokban (vö. Ujváry Z. 1983: 311–324). A medve viselkedéséből az időjárásra következtetnek. A népmesékben a medve néha leányt vesz el feleségül, akitől gyermeke is születik, a bajba jutott jótevőjének segítségére siet, és képessé teszi arra, hogy ő is medvealakot öltsön.
Moldvában fennmaradt egy archaikus varázsvers, melyben síppal, dobbal, kaláccsal, pálinkával „kötik meg” a szálló darvakat. A repülő darucsapat megpillantásakor a következő verset mondják, éneklik:
Daru, daru,
Kötöm az utadat,
Síppal, dobbal,
Tekenő kaláccsal,
Korsó pálinkával!
Kötöm az utadat,
Síppal, dobbal,
Tekenő kaláccsal,
Korsó pálinkával!
51A vers elmondása után egy botot bedugnak a földbe, s a darvak akkor nem tudnak tovább repülni, hanem egy helyben keringenek a levegőben. Ha a botot kihúzzák a földből, és a vers sorait visszafelé mondják, akkor a darvak továbbrepülhetnek. Ez a vadászmágia körébe tartozó varázsvers sámántevékenykedés maradványa (vö. Diószegi V. 1957a).
A menyétnek a különböző európai népek hitvilágában nagy a jelentősége. Gyakran tabuneve van: például olasz bella donna ’szépasszony’, donna de mele ’méz-asszony’, török pelinvgik ’fiatal asszony’, szerb kuma ’keresztanya’, portugál papalva (< papo ’nyak’ + albo ’fehér’). A finnek, észtek a háziállatok védőszellemének tartják a menyétet. Már Rotterdami Erasmus említi, hogy Angliában a néphit szerint nem jár szerencsével a vadász, ha a vadászat idején a menyét nevét kiejti. A magyarságnál is fennmaradt a menyétkultusz néhány emléke. A Dunántúlon a menyétet menyétasszonynak, szépasszonynak nevezik, s ha a mezőn meglátják, így szólnak hozzá: „Menyétasszonykám, gyere el hozzánk, sírnak a patkányok, űzzed el őket!” A baromfiakat féltik a menyéttől, s ezért ha meglátják a ház körül, ráparancsolnak: „Ne csavarogjál ide-oda, hanem fonj!” A baromfióltól távol lehet tartani a menyétet, ha szösszel becsavart orsókat szurkálnak az ól körül a földbe. Ha a menyét az orsókat meglátja, elszalad, mert nem ért a fonáshoz, irtózik tőle. A székely néphit szerint a menyét, ha megkergetik vagy megütik, megmarja a tehén tőgyét.
A vadászmágia körébe tartozik a patkányok elűzése a háztól. A Sárközben napkelte előtt küldik el a háztól a patkányokat. A kenyeret dagasztó asszony kilép az udvarra, és tésztás kezét dörzsölve szótlanul hátrafelé lépked a szomszéd udvarig. Itt azt mondja: „Patkányok, isten veletek!” Elmaradnak a patkányok akkor is, ha újév napján főtt kukoricát esznek. A patkányok varázsversekkel való elűzéséhez a néphagyomány szerint a molnárok értenek. Bihar megyében a patkányokat elküldő ember bemegy az istállóba vagy kamrába, ahol a patkányok tanyáznak, úgy, hogy az egyik lába a küszöbön kívül, a másik a küszöbön belül van. Tekintete állandóan kelet felé kell hogy legyen. Így mondja a következő varázsverset:
Van itt kilencvenkilenc patkány!
Van itt kilencvennyolc patkány!
Van itt kilencvenhét patkány!
Van itt kilencvennyolc patkány!
Van itt kilencvenhét patkány!
Így számol visszafelé egészen egyig. Amikor azt mondja, hogy „van itt egy patkány!”, kissé megpihen, bal kezével kelet felé int, és végül így szól: „Nincs itt egy patkány sem!” Majd ismét kelet felé int. Patkányküldés közben semmire sem szabad gondolni, csak arra, hogy a patkányok elmennek (Ecsedi I. 1933: 81–82). A patkányküldő varázsversnek több variánsa van. Ilyen visszafelé számláló varázsverseket emberi és állati betegség gyógyítására is mondanak (vö. Diószegi V. 1957b; Gunda B. 1989a: 85–99).
A magyar gyermekdalok említik a lovas nyúl- és rókavadászatot. Ez a dalmotívum a lakodalmi énekekből került át a gyermekdalokba, s valószínű, hogy a motívum közös eredetű a vogul mitológia lovas medvevadászatával. A dalok rókája és nyula hajdan exogám frátriák totemállatai voltak, aminek gazdag emlékanyaga maradt fenn az újesztendei szerencsevarázsló regösénekek obszcén jellegű párosító szövegeiben, 52és megfelelnek az obi-ugor frátriák totemjeinek, bár ott róka helyett gyakran medve szerepel (vö. Lükő G. 1965, 1969).
A borzról az a monda ismeretes, hogy ha ez az állat kukoricát akar az üregébe szállítani, akkor az egyik borz a hátára fekszik, a másik kukoricacsöveket rak a hasára. A hátán fekvő állat farkát azután a társa a szájába veszi, és mint egy szánkót húzza. A borzszánkó mondája – gyakran a hóddal, a mormotával kapcsolatban – Európa-szerte elterjedt. Egy 1291. évi óperzsa kézirat és rajz szerint a patkányok hasonló módon hurcolják lyukjukba a tojást. Ezek az állatmondák Észak-Amerikában is ismeretesek (Vajkai A. 1938a: 155–157; Gunda B. 1977c).
Magyarországon sok mamutcsont kerül elő a föld alól. Ezekről a nép azt hiszi, hogy Szent Kristóf térdkalácsa vagy óriás ember csontja. A szarvas körméből régebben gyűrűt készítettek, amely a köszvény ellen védte a viselőjét.
