KÉTKÉZ SAROGLYÁK, TRAGACSOK
KÉTKÉZ SAROGLYÁK, TRAGACSOK
Ezeket a teherhordó eszközöket két személy viszi kézben. A saroglya két párhuzamos rúd, középen létraszerűen elhelyezett fogakkal, vesszőfonatos vagy deszkázott rakfelülettel. Szélessége 55–70 cm, hossza 200–250 cm. A Palócföldön a saroglyát hagyományosan mogyoró- vagy fűzvesszővel fonták be és főként az istálló környékén, trágyahordásra használták (Paládi-Kovács A. 1989a: 354). Az istállózó tartásmóddal országszerte elterjedt. Építkezéseken a culágerek követ, téglát, vályogot szállítottak deszkázott kézi saroglyán. Szénégetők, mészégetők, kőbányászok szintén használták munkahelyükön kő, hasábfa szállítására.
A kétkéz saroglyának több formai változata van. Eredeti formája a létrafogas keret, erre mutat a saroglya szó többi jelentése is (szekérsaroglya, szénaetető fogas). A szó bajor-osztrák eredetű, ’létra formájú teherhordó eszköz’ jelentésben 1560 körül jegyezték fel először. A Dunátúl középső és déli részein cserénynek nevezik akkor is, ha deszkából készül. Ez az elnevezés akkor rögzült, amikor a rácskeretet vesszővel befonva, rakfelületet kialakítva használták. A deszkázott rakfelületet elöl és hátul, esetleg egyik oldalán is keskeny deszkaperemmel látták el. Ezt főként építkezéseken 871használták. Ez a fejlődés vezetett el a malterosláda kialakulásához. A mészhabarcsos építkezés terjedésével ez az eszköz nélkülözhetetlenné vált, s a 18–19. századi építkezéseken mindenütt ott volt. Az 1950-es években az ácsolt állványzatok deszkapallóin a malteroslányok még ilyen ládákban és csigán felhúzott vödrökben hordták a maltert a kőművesek keze alá.
190. ábra. Teherhordó saroglyák: a) cserény (1950 körül), Átány (Heves vm.); b) saroglya (1950 körül), Átány (Heves vm.); c) ganéhordó saraglya (1940), Kolozsvár-Hóstát (Kolozs vm.)
A kétkéz saroglyát több vidéken, főleg a Dunántúlon, négy kis lábbal szokták ellátni. Másik gyakori elnevezése a tragacs, szintén német eredetű szóból formálódott. A Szentendrei-sziget falvaiban kézitragacs, négykéztragacs, viszlektragacs, viszlek néven ismeretes. Két 160–180 cm hosszú rúdból, oldalból és az ezeket középen összekötő négy karfából áll. Készülhet csapolással vagy csupán szögeléssel, gyakori a ledeszkázása is. Minden gazda maga készíti. Szentendrei-sziget népének speciális eszköze a karos krancli, ami a földieper termesztéséhez kapcsolódik. Voltaképp egy lécekből összeszögelt láda, melynek két hosszanti oldalához felül egy-egy rudat erősítettek (Gráfik I. 1971: 46–47).
A létrás saroglyát Sopron és Vas megye több részén trág, terág, tërák néven ismerik. A szepesi szlovákok troginak nevezik. Minthogy az ilyen saroglyát egy személy használhatja oly módon is, hogy másik végét a földön húzza, kézenfekvő volt a gondolat, hogy oda kereket tegyenek, s kialakítsák az egykerekű tragacsot.
Itt kell említeni a két petrencefára kifeszített lepedőt, amivel a cséplőgéptől hordták el a töreket, pelyvát a szérűhöz közeli tárolóhelyre. Mindig ketten dolgoztak 872vele. Rendszerint két nő dolga volt a törekhordás. A durva vászonlepedővel, ponyvával összekapcsolt rúdpár használatát főként a Dunántúl és a Felföld falvaiban figyelték meg, ahol teherhordó ponyvát korábban is használtak. Ez az újítás a gépi cséplés 20. századi terjedéséhez köthető. Az alkalmi eszköznek megrögzült neve nincs, többnyire törekhordó lepedő néven ismerték (Paládi-Kovács A. 1989a: 355).
A Szent Mihály lova lábakon álló koporsóvivő keret, amit 4–6 személy vitt vállon. Oldalait, azaz hosszanti rúdjait középen 3–4 karfa fogta össze. Oldalaiba koporsó hosszúságú peremdeszka volt csapolva, négy lába pedig 60 cm magas volt. Egy-egy templomban, parókián többet is tartottak, gyakran két-három különböző méretűt (Gráfik I. 1971: 52).
