HÁLÓK, FAZÉKHORDÓ ESZKÖZÖK, ÉTELHORDÓK
HÁLÓK, FAZÉKHORDÓ ESZKÖZÖK, ÉTELHORDÓK
A cserépedények formájának, fülekkel való ellátottságának a szállításban is jelentősége van. Korsók, kanták hordozását megkönnyíti az erős fülpánt, de a fazekak többsége fületlen, szállításukhoz valamilyen segédeszköz szükséges. Tanulságos az ún. ikerfazék története és földrajzi elterjedtsége. A hasán és a szájperemén összekapcsolódó két fazék közös, széles fülpánttal készül. Ez a felívelő fülénél fogva kézben szállítható edény elterjedt a Kisalföld és Észak-Dunántúl falvaiban, szórványosan előfordul az Alföld nyugati peremén. Többnyire ismeretlen az északi népterület és Erdély magyarsága előtt. Elterjedtsége az újkori fazekasközpontok piackörzeteivel függ össze. Különösen sok ikerfazekat készítettek a tatai fazekasok. Kisalföldi, dunántúli vásárkörzetükben az asszonyok ilyen fazékban vitték az ételt a mezőn dolgozó családjuknak. Ugyanott egyesfazék is készült a szájnyílás fölött átívelő, az edény hordozását megkönnyítő fülpánttal. Az ikerfazék igen elterjedt a szomszédos szláv népeknél, ismeretes német területen, előfordul a Pireneusokban és a Kaukázusban is. Különös, hogy a Földközi-tenger mellékén (Itália, Jugoszlávia) a bronzkorig visszavezethető és a Közép-Duna medence egyes régészeti kultúráiban is korán feltűnik (péceli kultúra). Néger-Afrika egyes részein (Nigéria) a kettős edények az áldozati ételek felszolgálására szolgálnak. Lehetséges, hogy a prehisztorikus európai kultúrákban is vallási szertartásokban szereplő tárgy volt. Alföldi lakodalmakban helyenként ikerfazékba töltött itallal kínálták a menyasszonyt. Egyik fazékba bort, a másikba ecetet töltöttek. Ha a menyasszony a bort kóstolta meg előbb, szerencsés házasságot jósoltak, de ha az ecettel teli felét emelte a szájához, házsártosságra lehetett következtetni (Bátky Zs. 1906: 194–195; Mozsolics A. 1945: 18–23; Gunda B. 1970b: 240–241).
Nehezen vihető lopótök edényeket a pákászok, fületlen ételhordó cserépfazekakat a falusi asszonyok kézbe fogható kis hálókkal szállítottak. Ennek előzménye, 875kezdetleges formája az edény nyakán, a perem alatt körültekert fazékkötél, fazékmadzag, amit az edény szája fölött átvetve megkötnek. Ez a vastag zsinegből vagy szövött szalagból készült egyszerű eszköz szórványosan előfordul a fazékhordó háló (kantár, kasornya) egész területén, de a peremein valamivel sűrűbben (például Kocs, Nagykunság, Szepes m.). A Tiszántúl nyugati felén és Kalotaszegen a fazékhordó hálókat is fazékmadzag, fazékfogó néven ismerik. Az északi népterület egyes részein (Gömör, Abaúj, Zemplén) és itt-ott a szlovákságnál is a hálót egy kisméretű, mintegy 25 × 25 cm-es kendővel helyettesítik, amelynek négy sarkára 45–50 cm hosszú szalagokat varrnak. Ezt a tracska nevű fazékhordó eszközt az asszonyok maguk készítették el egy darab vászonból és a megkötésére szolgáló cigánymadzagból.
87439. térkép. A korsókendő és a légelyhordó bot elterjedtsége
A modern neccekhez hasonló edényhordó háló vastag fonálból, kétujjnyi széles szalagból vagy növényi anyagokból (faháncs, gyékény, nád) egyaránt készülhetett. Készítésével szegény sorsú asszonyok, cigányok foglalkoztak, s itt-ott az erdélyi Mezőségen és a Székelyföldön háziiparként űzte néhány falu szegénysége a piacra szánt szotyor előállítását (például Mezőfele). Az edényhordó háló neve a Tiszántúlon kasornya, a Felföld és Erdély nagyobb részén kantár, Moldvában csiporkötő és fazak-kantár, Budapest vidékén pánt. Ismert elnevezése még: fazékfogó, fazékmadzag, kötőkosár, szotyor, fék, licsok, tracska, tracskuja (MNA III. 215. térkép). A fazékhordó háló a Kárpát-medence nagyobb részében ismeretes. Feltűnő módon hiányzik a Dunántúl és a Kisalföld tájain. Ennek oka a fejen hordás és az ikerfazék elterjedtsége, mely szükségtelenné tette. A Hármas-Köröstől délre az Alföldön is csak szórványosan fordul elő (Paládi-Kovács A. 1971: 416, 1973b: 518; Halász P. 1996: 280–282). A szomszédos népek közül a nyugati szláv népeknél, a kárpátukránoknál, a moldvai és az észak-erdélyi románoknál is megtalálható.
A fazékhordó kantár díszes, pamutfonálból készült változatát főként az északi népterületeken használták. Hálószemeinek kereszteződésére piros, kék, zöld színű kerek rátéteket, kis posztódarabokat varrtak (lecske, csillagcsa, cifra). Lakodalomba, búcsúba és a gyermekágyas asszony látogatására ünnepi viseletben mentek és díszes kantárral vitték az ételt, italt. Cseh, morva vidéken a bőrrátétekkel díszített ételhordó kantárt nászajándékba adták a lányoknak.
Háncsból, nádból, gyékényből évezredek óta elő tud állítani az emberiség mindenféle szatyrokat. Ezek a hálók a tökhéjból és agyagból készült kezdetleges edények szállítását igen megkönnyítették. Szalagszövő táblácskával már az ókori Egyip-tomban és a vaskori Európában is szőttek hálónak való szalagokat (Gunda B. 1956: 128–129).
Az eszközcsoport magyar terminológiájából a kasornya és a szatyor már a 14. században feltűnt ’teherhordó eszköz’ jelentésben. Hasonlóságon alapuló jelentésátvitel történt a kantár és a fék szó esetében. Fazékhordó pántokat, hálókat tehát – ha előbb nem – a középkorban már biztosan használt a magyar köznép.
A cserépfazekak kiszorulásával egyidejűleg terjedt el a zománcozott ételhordó csaknem az egész magyar nyelvterületen. Ez a gyári termék több méretben (1–6 liter), fedővel, lehajtható fülpánttal készült a 19. század derekától. Levest, főzeléket, tejet hordtak benne a mezőn és távoli munkahelyen dolgozó családtagok számára. Az egykannás ételhordó elnevezései változatosak. Abaúj, Torna, Észak-Borsod, Zemplén népe főként baket, boket néven ismeri; Zemplénben szórványosan a diner, 877dinerka is elterjedt. Kelet-Szlovákia (például a Szepesség) népe szintén dinerkának nevezi. Ezt az angol eredetű szót mindkét népnél az „amerikások”, az Amerikát járt szegényparasztok honosították meg. Észak-Hevesben medence, Gömörben kanna, Kassa vidékén skutella, a Barkóságban kaszroj, kandli, kutyli néven ismerik (Gunda B. 1955a; Paládi-Kovács A. 1982a: 72).
87640. térkép. Az ételhordó háló elterjedtsége a magyarságnál
