DÍSZÍTŐELJÁRÁSOK, SZÍNEZÉS, MÁZOLÁS
DÍSZÍTŐELJÁRÁSOK, SZÍNEZÉS, MÁZOLÁS
A mázatlan és az ólommázas kerámia díszítőeljárásai a következő nagy csoportokba oszthatók (Igaz-Kresz 1965):
1. A forma felületének átalakítása pozitív módon: domborműves díszítés; avagy negatív módon: mélyített, vésett díszítés;
2. a felület olyan karcolása, amely színhatással együtt jár, ún. sgraffito;
3. a felület színezése, írása, virágozása.
A mázatlan fekete vagy vörös edény sajátos díszítése a felület kaviccsal való csiszolása, nádudvari szóval sikálás. Ezzel az archaikus eljárással Szabadfalvi József foglalkozott, rámutatva ősiségére és széles elterjedtségére több kontinensen.
A domborműves díszítések az edény formáját módosítják, mégpedig közvetlenül a formázás után. Mivel a korongon készült edény forgástest, a díszítés a forgástest felületéhez igazodik. A fazekas keze tovább alakíthatja e formát, a kancsó, korsó száját összenyomhatja, utólagosan illeszt az edényre fület, lábat. A változtatás díszítő jellegű lehet, például a nagyobb kancsók fülét alul felkunkorítják.
A domborműves díszítés főleg nagy edények sajátsága. A mázatlan edényeken abroncsok vannak, a mázas nagy edényen reliefszerű díszítmények. A domborműves díszítés párhuzamos a kályhásmunkával, bizonyára annak hatására terjedt.
A nagyfazekak, nagykanták, nagykorsók hasán körbefutó abroncs és más irányú lécek célja nem annyira a díszítés, mint inkább erősítés. Az abroncs lehet ujjbenyomásos vagy lehet bevagdalt, bepecsételt, esetleg olyan változatos módon benyomkodott, hogy ez magában díszítő jellegű.
579Az edényre rányomott apró gomboknak csak díszítő funkciójuk van. Főleg az edény fülénél szokott gomb lenni. E gombokat belenyomott pecséttel erősítik meg, a pecsételő mintája díszíti a gombot.
A domborműves munka lehet kézzel mintázott. A kézzel formázott munka reliefszerű vagy szoborszerű. Az utóbbi, a körplasztika felhasználhatja a forgástest adta lehetőségeket, így az ember alakú edények feje, teste korongon formált, az arcvonások szabad kézzel mintázottak.
Lehet a domborműves díszítmény dúcban sajtolt, azaz formában préselt. A dúc agyagból készült vagy – újabban – gipszből. A préselt dombormű művészileg kevésbé értékes, különösen ha a formát nem maga a fazekas csinálta, hanem a mintát valahonnan levette, például öntött vasmunkáról.
Különleges eljárás, amelyet főleg medveslaki dohánytartókon alkalmaznak, a szőrutánzat. Úgy készül, hogy az agyagot lyukacsos anyagon, például szitán nyomják át, és azután illesztik a korongolt felületre.
A mélyített díszítésnek sokféle lehetősége és szerszáma van, részben korongon, részben kézben történik.
Rovátkolás: főleg tűzálló fazekak oldalfalát szokták vízszintes irányban rovátkolni erre való szerszámmal, a fából készült rovackolóval. A rovátkolás a fazék felületét megnövelte, hogy a hőt jobban vezesse. Olyan fontos szerszám, hogy emblémaként is ábrázolták, például a komáromi mázas fazekasok 1840-es céhkorsóján.
Ugyanezt a célt érték el a tűzálló fazék ferde barázdálásával, de ehhez más szerszámot használtak: fakéssel történt a kifogás a korongon ellentétes irányban forgatott edényen.
Gerezdelésnek (kannelurázás) nevezhetjük a függőleges irányba vájt árkokat, főleg az edény alsó részén; leginkább bokályokon fordul elő, ónmázas edények hatására.
Az ujjbenyomás nemcsak abroncsok, lécek megerősítése. A fület is több ujjbenyomással szokták alul megerősíteni, és ennek díszítő funkciója is van: a három benyomást szabályosan, háromszög alakban helyezik el.
A pecsétbenyomásnak többszörös jelentősége van. A fából faragott pecsételőt cifrázófának is nevezik. A reá faragott egyszerű minta megkülönböztető jelentőségű: mesterjel értékű. Agyaggombokat is szoktak cifrázóval benyomni. A céh néhol előírta, hogy a tűzálló fazékföldből, agyagból való edényeket a fazekas nevének jelével köteles megjelölni, a mesterjel helye a fül eleje.
A forgó pecsételőhenger neve Mohácson cifra. Csak néhány központban használatos, például a csíkmadarasi fekete edényen.
A szurkált díszítés inkább praktikus jelentőségű. Főleg a gömöri tűzálló edények fülét szokták sűrűn beszurkálni, hogy fogása biztosabb legyen.
A fésűs minta eszköze fésűszerű szerszám; ha a korongon forgatott edényen mozgatják, hullámvonalas, fésűs mintát eredményez. A fésűs minta mázas edényen színhatással jelentkezik, erről alább lesz szó.
Karcolt csíkok szinte minden cserépedényen találhatók, gyakran párosan, a forma szerkezetileg fontos pontjainak hangsúlyozására, az edény nyaka alatt, vállán. A karcolt csíkot mindig korongon húzzák, a korongozás egyik befejező mozzanata.
Az áttört díszítés főleg kisebb mázas díszedényeken fordul elő: varrókosárkán, tintatartón, csalikorsó nyakán, fánknak való tálon. Rendszerint körzővel előrajzolt mintát metszenek ki, de lehet a kimetszés szabad rajzú is. Az áttört díszítés általában a fajansz és a porcelán felől jövő hatás.
A sgraffito olyan díszítés, amely az angob és az átlátszó máz együttes használatán alapul: még égetés előtt az angobba belekarcolnak a mázolás után, ez a karc sötétebb – 580vagy világosabb – színben tűnik elő, ellentétben az angob világos – vagy sötét – színével. A sgraffito tehát színhatást is létrehoz. E díszítőeljárás széles körben elterjedt mind Közel-Keleten, mind Távol-Keleten mindenütt, ahol az ólommázas kerámia előfordult. Mivel fénykora a fajansz előtti olasz kerámia, a szakirodalom az olasz kifejezést vette át.
A színhatást is elérő eszközök közt első helyen említjük az ún. fésűs díszítést. A fésűs díszítés esetében rendszerint színes mázzal vonják be az angobba bekarcolt, párhuzamos vonalakból álló fésűs mintát. Soproni Olivér (1981) a fésűs technikát a török hódoltság időszakában török fazekasok jellegzetességének tartja. A recens népi kerámiában csak szórványosan fordul elő, és különös módon éppen nem a volt török hódoltság területén, hanem például Vas megyében. Gönyey Sándor a szilágysági Mosóbányán egy román fazekasnál fényképezte le e díszítőeljárást. Legtovább élt Gorzafalván, Moldva legnagyobb magyar fazekasközpontjában.
A sgraffito Magyarországon leggyakrabban vonalas jellegű: feliratot, növényi mintát, madarat karcolnak az angobra, és gyakran színes mázzal, zöld mázzal öntik le. A tárgyak többsége boros- vagy pálinkásedény: kancsó és kulacs, butykos és butella, ünnepi rituális edény. Az olasz sgraffito esetében nemcsak a körvonal karcolt, hanem teljes felületek is, vagy a háttér, amely sötét lesz, vagy fordítva, a háttér világos és a figura sötét színű. Magyar anyagon az ilyen teljesen kikapart felület ritka, és csak egy-egy kisebb részletre vonatkozik, a virágot vagy a levelet, a virág vagy a levél felét karcolják ki. A színtelen máz alatt is előfordul sgraffito: a feliratot és a minta körvonalait karcolják, elsősorban az ünnepi edényeken.
A mélyebben vájt, vésett vagy metszett minta leggyakrabban a világos, tűzálló agyagból készült, sötétbarna angobbal leöntött edényeken látható. A technikát a gyári keménycserépnél is alkalmazták, főleg a morvaországi Znaimban gyártott edénynél, és mivel ez Magyarországon széltében elterjedt, a metszett díszítést a fazekasok utánozták. A 19. században főleg Szegeden lett népszerű ez a díszítőeljárás.
A sgraffitóval és a metszett díszítéssel jár együtt az a negatív eljárás, amikor préselt levelet vagy papírvirágot tesznek az angobra, s ennek mintája világosabb vagy sötétebb színben kirajzolódik az edényen. A papírsablon alkalmazása főleg a Gömör megyei Süvéte kerámiájára jellemző, a levél alkalmazása előfordul Mezőcsáton, Csákváron.
A színhatás: festés, tarkázás, virágozás a népi fazekasság legismertebb díszítőmódja. Igen sokféle változata különböztethető meg mind mázatlan, mind pedig mázas edényen. Eszköze is sokféle: a fazekas ujja, a mázöntésre használt kanál, rongy, spongya vagy mohakendő, ún. rázó, cirokból készült kicsi szerszám, ecset és íróka, avagy az íróka elődje, a szaru.
A zsinórozás főleg a mázatlan edények díszítőmódja, eszköze az ecset. Barna vagy vörös földfestékkel széles, hullámvonalas sávot festenek az edény vállára, és középütt körömmel vájnak ki egyenes csíkot. Használhatnak többféle színt és variálhatják a mintát. A középkori mázatlan kerámia díszítésére megy vissza. Holl Imre véleménye szerint a festés mázatlan kancsókon kezdődött, majd onnan terjedt korsókra, fazékfélékre.
Az írókával való csíkozás főleg a mázas edények velejárója, és az edény szerkezeti vonalait hangsúlyozza: a tálasedény öblét, peremét, az öblös edény nyakát, hasának alsó harmadát. Szerkezetileg logikus felületekre tagolja az edényt, megkönnyíti a további díszítést. Férfi szokta végezni korongon: az írókát egy helyben tartja, míg az edényt forgatja; ha hullámvonalas vízfolyásos csíkot akar, akkor fel-alá mozgatja az írókát.
581Főleg tálasedény díszítése az ún. folyatás, amikor írókából csöpögtetett és elfolyatott különböző színű angobok és mázak sugaras irányban haladnak a tál öble felé, ahol márványszerűen összefolynak., A folyatás a török hódoltság alatt honosodott meg. Később csak a tálasedény peremét díszítették ily módon, főleg a Sárköz vidékén.
Cirkozásnak nevezik a Sárköz vidéki központokban a „folyatott” díszítés összehúzását cirokszállal, így sűrű vonalú minta keletkezik, hatásában a fésűs díszítéshez hasonló. Ez a díszítőeljárás főleg a Balkánon gyakori, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában.
A kanálból függőlegesen eresztgetett sávok vége lekerekedik. Kanállal öntik az ún. holdas díszítést, amikor szélesebb folt, hold keletkezik, amelybe bele lehet írni egy virágmintát. A tiszafüredi és gyöngyösi tálasedény peremének félkör alakú leöntése is kanállal történik.
Folthatásra törekvő az ún. rázott vagy fröcskölt díszítés, a mázas edények igen általános díszítésmódja. Egyszerű, gyors, szapora, mutatós eljárás. Eszköze a rázó vagy sikáló. Lehet a rázott mintát variálni, például több színnel fröcskölni a tálat. A rázott díszítés régi múltú, kedvelt volt a Balkánon, ahová nagy mennyiségben szállítottak különböző magyar központokból, Mohácsról, Barcaújfaluból.
Ha a fenti eljárást nedves alapon csinálják, a minta összefolyik, elfuttatás vagy márványozás az eredmény. A csapkodott díszítés eszköze ecset, hatása szintén foltszerű, elfolyatott. Löttyös díszítés esetében kanálból vagy vastag csövű írókából löttyentik a festéket.
A rugtatott díszítésre szalmiákszeszes folyadékot (vizeletet) kevernek mangánmázba, és ettől ágas-bogas minta jön létre. A spongyás vagy mohás díszítés eszköze spongya vagy mohakendő, s rendszerint mangánszínű mázat használnak hozzá. Főleg az Alföld északi részén kedvelték.
Ha színes mázas, például zöld mázas felületre színtelen mázból pöttyöket ejtenek, akkor világosabb pöttyök jönnek létre. Ez az ún. fehér pöttyös eljárás, amely jelen lehet mind kályhamunkán, mind tálasedényen, korsófélén. Kassán a Miklós-börtönben talált 16. századi fazekasműhely anyagán igen gyakori, és jelen van ez a díszítőmód számos Duna menti központ edényén.
Ha angobra ellentétes színű angobpöttyöt ejtenek, a hatás keményebb lesz, hacsak nem ügyelnek arra, hogy nedves maradjon az angob, és ezáltal a kontúrok kissé elfollyanak. Sötét alapra fehér pöttyöket szokás ejteni, s az eljárás neve pöttyözés, babozás.
Az ornamentális minta festésének legegyszerűbb módja az ujjal való tarkázás, amelyre Kalocsáról tudunk példát. A vörös földbe mártott ujjbeggyel olyan mintát írtak a mázatlan edény falára, főleg korsóra, amely a kéz ujjait érzékelteti.
A mázatlan edényre leggyakrabban ecsettel festenek mintát, aminthogy a zsinórozás is ecsettel történik. A máz nélküli edények díszítése a középkori festett kerámiára vezethető vissza. A mintakincs nagyrészt geometrikus jellegű, gyakori a berácsozott háromszög, főleg a korsókon, valamint a szem díszítmény. Az előbbire jó példa a tatai korsó, a másodikra a révi korsó. A mázatlan edény díszítménykincsét a mázas áru is átvehette, például úgy véljük, hogy az erdélyi szász, ecsettel festett mázas kantákon középkori díszítmény él az újabb divatú kék színezésben.
A mázas edény ecsettel való festésének más forrása is lehet. Az ónmázas fajanszot ecsettel szokták festeni, így az ecsetfestés lehet a habán fajansz hatása, utánzása. Ezt tételezik fel a sárospataki kerámia esetében. Az egyik Garam menti, ólommázas kerámiatípus a 18. század folyamán habán hatásra alakult ki: a színezésnél a világosabb kék színt ecsettel festették – úgy látszik, ez a csoport hatott Gyöngyös, Pásztó, majd Tiszafüred, Debrecen díszítésére.
582Gyakori az ecsetfestés a Felföld központjaiban: Gömörben, Abaúj megyében, Zemplénben. Nehéz különválasztani, hogy ebben mennyi a középkori ecsettechnika továbbélése, mennyi a habán munka utánzata. Az ecset mellett írókat is használtak, főleg a csíkozás történt írókával, valamint a virágszárak kihúzása. Ezt karcolhatták is, tehát a sgraffito, az írókás díszítés és az ecsetfestés együtt jelentkezhet, egyazon edényen. Főleg a virágokat, leveleket festették ecsettel.
Az ecsetfestés harmadik forrásának tekinthetők az 1900 körül tartott tanfolyamok, amikor a tanfolyam vezetői az íróka helyett az ecsettel való festést terjesztették. Mivel a tanfolyamokon a hagyományostól eltérő színskálát vezettek be, ez alapján meg lehet különböztetni az újabb eredetű ecsetfestést a régebbitől.
A mázas (ólommázas) kerámia virágozása történhet ecsettel is, de a legsajátosabb, legfontosabb eszköze az írószaru (németül: Malhorn), illetve cserépből készült párja: a Dunántúlon gurgulya, az Alföldön íróka. A folyékony angobot vagy mázat írókából csurgatták az edényre, az eredmény vonalas jellegű.
Mázatlan edény is lehet írókás díszű. Bár a középkori festett kerámia általában ecsettel díszített, akad olyan – érmékkel datált – korai cserépedény, amely kétségtelenül írókás díszű. Valószínű, hogy Magyaroszágon az írókás díszítés ismeretes volt a mázas edény elterjedése előtt. A recens népi kerámiában sok példára lehet hivatkozni, amikor mázatlan alapra írókából csurgattak mintát, többnyire fehér színűt, ilyen a csákvári, szekszárdi, csávai, dési korsó.
Erdélyben és Gömörben a közelmúltig szarut használtak, a Sebes-Körös menti Réven még napjainkban is. A szaruval való díszítést fényképen örökítette meg Gönyey Sádor.
Az írókás díszítés földrajzi elterjedtsége nem oly széles körű, mint az ólommázé: a Távol-Keleten nem használják ezt a díszítőeszközt, és úgy tűnik, hogy a Közel-Kelet vonalas díszű ólommázas kerámiáit nem írókával díszítették. Kétségtelen, hogy a római kori ún. barbotin eljárás, a terra sigillata egyik típusa csurgatott jellegű. Maga a barbotin szó ’angob’-ot jelent.
A 16–17. században az írókás kerámia gyakorivá válik a legtöbb európai országban: Svájcban, Németországban, Franciaországban, Németalföldön, Angliában. Érdekes, hogy Itáliában viszonylag ritkább ez a díszítőmód, a látszólag hasonló, vonalas díszű kerámia, a virágos stílus ecsettel festett.
Az írókás-ólommázas kerámia Magyarországon a török hódoltság alatt terjed el, számos töredék tanúsága szerint. Főleg tálak, tányérok, ritkábban kancsók, butykoskorsók színe a csurgatott virágminta; színtelen máz alatt világos alapon sötétbarna körvonal, vörös-zöld színezés. A hódoltsági kerámia kutatója, Soproni Olivér (1981) magyar fazekasok munkájának tartja e tárgyakat, szemben az általa töröknek tartott fésűs kerámiával. Soproni sok vidékről kimutatta e stílus jelenlétét: Egerből, Miskolcról, Szolnokról, Debrecenből, Esztergomból, a Balaton vidékéről. A debreceni Déri Múzeum néhány épen megmaradt darabját elsőnek Lükő Gábor (1939–40) méltatta. Kassán, a Miklós-börtönben Mihalik Sándor (1942) virágos-írókás díszű kerámiát is talált. Sok, félig kész töredék került elő a diósgyőri várban. Herepei János (1927) kolozsvári darabokat mutatott be. E stílus tehát a hódoltság területén túl is jelen volt. Erdélyben más színváltozatot tételezünk fel, ott valószínűleg a régiesebb sárga-zöld színösszetétel dominált. A leletek többsége mindenütt tálasedény, a tálakon megtalálható a falra akasztáshoz szükséges fül: a virágos cseréptálak tehát már a hódoltság idején faldíszítésre is szolgáltak városon és falun egyaránt.
Az írókás díszítés elsősorban a tálasedényt készítő mesteremberek eljárása volt, és ezért érthető, hogy idővel főleg olyan tárgyféleségek lettek hasonlóan díszítve, amelyeket 583tálföldből készítettek: bokály, kancsó, szilke, majd más formák is: vizeskorsó, kanta. A máz és a virágdíszítés egyik tárgycsoportról terjedt a másik felé. Az írókás díszítés a nagy mennyiségben vásárra szánt áru díszítőeljárása, bár olykor lehetett írókás díszű az ünnepi célra készült áru. Tekintettel arra, hogy a sgraffito inkább a különleges célra készült edény díszítése, a két technika együttesen is megjelenhetett, erre több példa akad, különösen Mezőcsátról, Tiszafüredről, Debrecenből.
A mázas edényt égető fazekasnak mindig annyi íróka állt keze ügyében, ahány színnel kívánt dolgozni. Főleg angobokat használt, de színes mázat is betölthetett az írókába. Maga az íróka színre gyakran olyan volt, amilyen a benne lévő festék, hogy a mester – avagy a díszítést végző felesége – könnyen tudjon eligazodni. A díszítés ugyanis leginkább a fazekasasszonyok dolga volt, akiknek jó része csak a férjhezmenetel után tanulta meg a mesterséget, hacsak nem született fazekascsaládban.
Használat szerint rangsorolva a díszítőeljárásokat:
– első helyen a domborműves díszítés áll és a sgraffito, a rituális ünnepi edények díszítőmódja;
– második helyen az írókás és ecsetes virágozás, a tálasedény és a hozzákapcsolódó edények díszítése;
– harmadik helyen a folthatásra törekvő eljárások és a csíkozások, továbbá az egyszínű mázolás, ilyen a köcsögök, lábasok díszítése;
– a sor végén áll a mázatlan edény, illetve a kívül máz nélküli edény – mint a tűzre szánt fazekak és más konyhaedények, avagy a vizeskorsók.
A kerámia főbb ágainál a következőképpen érvényesülnek a különböző díszítőeljárások:
Mázatlan kerámia:
|
dombormű
|
–
|
írókázás
|
ecsetfestés
|
Ólommázas kerámia:
|
dombormű
|
sgraffito
|
írókázás
|
ecsetfestés
|
Ónmázas kerámia:
|
ritkán dombormű
|
–
|
–
|
ecsetfestés
|
Az ólommázas technika tehát egyesíti a cserépedény kezdetlegesebb és fejlettebb ágainak díszítőtechnikáit és alkalmaz olyan eljárásokat is, amelyek más technikáknál nem lehetségesek. Az ólommázas kerámia többfajta díszítőeljárás alkalmazását és kombinálását teszi lehetővé, mint a kerámiának bármely más ága.
Az ólommázas kerámia színskálájában (12. táblázat) jelen van mind a mázatlan cserép színskálája, mind az ónmázas fajanszra jellemző négy izzótűzszín.
A mázatlan cserép színe vagy maga az égetett agyag cserépszíne, amely lehet fehéres, sárgás vagy vöröses, redukció esetében szürkés vagy fekete, vagy lehet az edény falát borító földfesték színe szerint módosított; a kalocsai vagy a csákvári korsó például vörös.
Az ólommázas fazekasság színét a cserépszín, az angob színe és a máz színe alakítja, a színtelen máz mellett a vas-oxidos sárga máz, a mangán-oxidos barna máz, a réz-oxidos zöld máz és a kobald-oxidos kék máz.
Az ónmázas fajansz négy izzótűzszíne a fehéren kívül a mangánbarna, illetve lila, a türkizzöld, a kobaldkék és az antimonsárga, az ún. nápolyi sárga. Ólommázas kerámián e színek jelenléte a fajansztanfolyamok hatásának tulajdonítható.
A műmázak az 1900-as évek tanfolyamai után tűnnek fel: rózsaszín, pink, az ún. krómzöld, a kék világos árnyalata és a vakító fehér.
Az ólommázas kerámián belül egy-egy színhatást különböző eljárással – avagy több angob és máz keverésével – lehet elérni. A sárga szín például elérhető földfestékkel (a Dud községből származó, dudinak nevezett földdel), sárga mázzal vagy antimonsárgával. 584A violaszín keveréséhez a sárospatakiak Egerből hozták a Nagyeged hegy oldaláról a mangán-szuperoxidos földet (Román 1955: 17). Leghagyományosabb a földfesték és a színes máz használata, különösen régi múltú a sárga-zöld színösszetétel. A kék szín ritkább és késői, mert a kék színhez szükséges kobald költségesebb volt, mint a könnyen elérhető vas- és rézhulladék. A műmázak tetszetős voltuk miatt a 20. század folyamán hamar elterjedtek, és a teljesen hagyományos formájú és funkciójú edényeken is megjelentek. Egy-egy központ edényeinek színösszetétele jellemző a történeti fejlődésre, a más központokkal és más kerámiatechnikákkal való kapcsolatra.
12. táblázat. Az ólommázas kerámia színskálája
Fehér
|
Sárga
|
Vörös
|
Fekete, barna
|
Zöld
|
Kék
| |
Földfesték, angob
|
fehér
|
dudi
|
vörös
|
fekete
|
–
|
–
|
Színes ólommáz
|
–
|
sárga máz
|
–
|
barna máz
|
zöld máz
|
kék máz
|
Fajansz izzótűzszín (ónmáz)
|
fehér
|
antimonsárga
|
–
|
mangánbarna (lila)
|
türkizzöld
|
kobaldkék
|
Műmázak
|
fehér
|
–
|
pink
|
–
|
krómzöld
|
világoskék
|
