PriceNem forgalmazott
Device
Publish date21. marec 2016

This content is also available on Arcanum Digitheca.

„A numizmatika a pénzzel és a pénztörténettel foglalkozó történeti segédtudomány. A numizmatika művelői, a numizmatikusok eredetileg a régi érmék gyűjtésével és tanulmányozásával foglalkoztak, érdeklődésük ma már kiterjed a modern pénzformák és pénzhelyettesítők, valamint az értékpapírok kutatására is. A numizmatikusok legfontosabb tevékenységei közé tartozik mindenekelőtt a pénzek és pénzhelyettesítők gyűjtése és rendszerezése, melyhez szükséges a régi feliratok tanulmányozása (paleográfia) és a címerek ismerete (heraldika). Az ásatásokon feltárt pénzleletek elemzését is numizmatikusok végzik, feladatuk a pénzek korának és származási helyének megállapítása, ez alapján pedig a lelet korának és eredetének (esetleg egykori tulajdonosának) becslése.” DVD kiadványunk eme tudományterület legfontosabb szakmai kiadványait tárja a felhasználók elé: a Numizmatikai Közlöny 1902-2012 és Az Érem c. folyóirat 1922-2015 között megjelent valamennyi számát, a Magyar Numizmatikai Társulat 1970 és 1982 között megjelent évkönyveit, és még egy sor további numizmatikai szakkönyvet.

Terjedelem: 20 ezer oldal

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages