Kánonkönyvek.
Kánonkönyvek.
A hivatalosan kiformálódott református egyháznak első dolga volt kánonkönyveket készíteni, a melyek nagy vonásokban magukba foglalták részint hittételeiket, részint azokat a dolgokat, melyek az egyház szervezetére, a jó rendre, a közigazgatásra tartoztak. Ily kánonkönyvek rendesen csak egy bizonyos egyházterületre nézve voltak érvénynyel, ott, a hol az egyházakat akár a geografiai helyzet, akár az egyházigazgatási szempont, akár 326más okok, szorosan összekapcsolták és ezen egyházak képviselői, zsinatot tartván, a hozott törvényeiket aláírták. Zemplén vármegye egyházai – noha a XVI. században megindult nemzeti mozgalmak, majd később a nemzeti fejedelmek idejében, több ponton és több szállal voltak összekötve a tiszántúli egyházakkal – az abaújtornai, sárosi, a borsod-gömöri, az ungi egyházmegyék kötelékébe voltak bekapcsolva. E négy egyházmegye ugyanis nem fogadta el a már másutt felállított püspöki hivatalt, melyet hierarchikus színezetűnek ítélt és espereseik igazgatása alatt állott. A szövetségben élt e négy egyházmegye legelső kánonos könyvei, a melyekből az egyházszervezet és közigazgatás képe, habár halvány vonásokkal is, elénk rajzolható: az 1566. évben készített gönczi, az 1595. évből való felsőmagyarországi és az ugyanezen időtájban keletkezett borsod-gömöri kishonti czikkek. Voltak ezenkívül zempléni czikkek név alatt ismert kánonok is (Sárospataki Füzetek, 5. k. 543. l.)
