Census.*
Census.*
Az 1843-ik évi »P. H.« 237-ik számából. K. F.
Miután királyi városokban a polgárjognak, s képviselőtestület hatóságának bizonyos számú legtöbb adót fizető egyénekre ruházását, mint elvontan is szabadságellenes, alkalmazottan pedig a magyar alkotmány typusával merőben ellenkező monstruositást, egyáltalában el nem fogadhatónak véleményezők: – a censualis rendszerről is kell nehány szót szólanunk. – Mielőtt azonban ezt tennők, még megjegyezni kívánjuk: hogyha ki kir. városainkra nézve a polgárjogi qualificatio és képviselőtestület tekintetében a franczia- vagy németországi községrendszer szempontjából indulna, nagyon hibázna; mert ez csupán helybeliségekre vonatkozik, s a státushatalombani részeltetésre teljességgel ki nem terjed, míg minálunk a polgárjog egyszersmind alkotmányos állást is nyujt, s a törvényhozó hatalomnak képviselet útján részesévé tesz. – A kik tehát kir. városokban minden kigondolható polgárjogot csak a legtöbb adót fizetők zárt testületére akarnák ruházni: egy oly testületet akarnak a szabad választás kizárásával alakítani, mely nemcsak a városi ügyeket kormányozná, s tisztviselőket választana; hanem egyszersmind országgyűlési követeket is nevezne, s azokat utasítva, a törvényhozó hatalomba egyenesen befolyna. – Ez a lényeges különbség a mi kir. városaink, s a külföld községrendszere közt; s ezt szem előtt tartva ismételjük, hogy ama rosszallott ellenvélemény így; a mint itt előterjesztetik, példátlan az egész világon, s mind az 1831-ki szerencsétlen és abnormis franczia községrendszertől, melyben a legtöbb adót fizetők legnagyobb, de mégsem egyedüli szerepet játszanak, mind az 1837-ki badenitől, mely a Servius Tullius által alkotott ó római centuriale comitiumok alapeszméjét elkölcsönözvén, a polgárokat legtöbb, közép, s legkevesebb adót fizetőkre osztályozó, – merőben különbözik. S most a censusra:
A censualis rendszer lényege – mint már említők – abban áll, hogy a polgárjog gyakorlatának részeseivé azok tétessenek, kikről – minthogy egy bizonyos vagyonnal vagy jövedelemmel birnak – valószínüleg föltehető, hogy magokat némileg kiművelheték, s a közállomány és közjó iránt érdekkel viseltetnek. – Ezen eszme ellen magában véve nem lehet senkinek ellenvetése; de az alkalmazás az orvosságot is méreggé változtathatja, s a census olyan lehet, minélfogva a választási jog valóságos mock liberalismus szinét ölti fel. – Hitünk szerint a polgári álladalomnak azon kell lennie, hogy a köznevelésről a szerint gondoskodjék, miszerint még a legszegényebb polgárnak is módja, alkalma legyen magát némileg kiművelni; az emberben pedig az embert és polgárt annyira tisztelnie, a birtokszerzés, s élelemkereset akadályait annyira el kell hárítania, miszerint a közjólét úgy elterjedjen, hogy a közállomány fentartásában az egész nép érdekeltnek tekintethessék, legalább az érdeklettek oly túlnyomó számot tegyenek, miszerint a választói jog veszély nélkül az egész népre kiterjesztethessék. – Ez nézetünk szerint a czél, mely felé a státusoknak törekedniök kell. Ezt azonban Európában magáról jelenleg még egy státus sem mondhatván el, a census eszméje az európai státusjogban egészen meghonosult; s az eszme ellen – mint mondók – in thesi senkinek se lehet ellenvetése, ki nem felejti, hogy a politika a leggyakorlatibb tudomány; mert a létező körülményeket vennie kell, a miként vannak, s a közállományt nem szabad tabula rasa gyanánt néznie. – A mi minket illet: mi már akkor, midőn a kir. városok rendezését legelőbb fejtegetnők, kijelentettük, hogy ámbár a lehető legtágabb qualificatiónak barátai, a censustól mégis ez idő szerint nem vonakodnánk csak olyan ne legyen, mi által a képviseleti rendszer első lánczszeme, a reformált városi szerkezet t. i., a pénzaristocratia hinárjába sodortatnék. – Az elvnek tehát most sem vagyunk ellenségei, s csak az alkalmazástól kell szólanunk.
A censusnak, vagyis annak, hogy valaki elegendő vagyonnal avagy jövedelemmel (tehát bizonyos kereset-móddal) bir, miszerint választópolgár lehessen, Európa alkotmányos országaiban két különböző mértéke van: egy helyütt ugyanis az adó, máshelyütt a jövedelem. Az első franczia, a másik angol rendszer. Francziaországban t. i. választó az, a ki 200 frank egyenes adót fizet; Angolhonban választó az, a ki városban 10 font házbért szed vagy fizet; mezőségen pedig nemcsak a földbirtokos aristocratia, nemcsak a szabadosok, hanem a korlátolt tulajdonu földmívelők, sőt az ideiglenes bérlők is, ha bérletök legalább 60 évre szól, mind választási joggal birnak, mihelyt 10 font sterling tiszta jövedelmet be tudnak bizonyítani. Sőt a nem ugyan 60, de mégis 20 évre vagy több időre szerződött bérlők is választók, ha 50 font jövedelemmel birnak. – A két rendszernek eredménye igen különböző. Francziaországban 30 milliót haladó népességből csak mintegy 200 ezer választó van: tehát minden 150 emberből csak egy, ki magát valóságos alkotmányos polgárnak nevezheti, és a franczia törvényhozás nem egyéb, mint oligarchikus személyesítője a nemzeten uralkodó penzaristocratiának; és Frankhon a forradalmak országa; ellenben Nagybrittánia és Irland 26 milliónyi lakosa között 1841-ben 994.731 választó volt; tehát minden 25 ember közt egy választó; és Angolhon concussio nélkül állja ki a legnagyobb crisiseket is. – Ez azonban az adómértéki rendszer ellen semmit sem bizonyít; mert az adófizetési censust is lehetne oly kicsinyre szabni, miszerint aránylag még sokkal több választó kerülne ki, mint Angliában a jövedelmi censussal kikerül, melyet – mint tudjuk – nemcsak a chartisták, hanem sok mérsékelt reformerek is nagyon magasnak tartanak. – De volt mégis okunk ezen különbséget idézni.
Ugyanis mi a censualis mérték két neme közt a jövedelmi, vagyis élelemkereseti mértéket, tehát az angol rendszert jobbnak, s nálunk magyaroknál amazt, az adómértéket t. i. mindaddig, míg adórendszerünk gyökerében meg nem változik, teljességgel inpracticabilisnek is tartjuk, s köztanácskozásokban ekként is nyilatkozánk; – akadtak azonban a magát conservativnek nevezni szerető pártból igen tisztelt férfiak, kik az adócensualis rendszert indítványozva, egyenesen Angliát idézték például, s azt ajánlották követésre; a mi véleményünk ellen pedig (a Pestmegye által is elfogadott 3 categoria ellen t. i.) rémítő például a Francziaországot hozták fel; minket, s elvbarátainkat Francziáskodásról vádoltak, s annak örökös rázkódtatásaival ijesztgeték a közönséget. – Az ily taktikácska nem oly veszélyes, mint mulatságos, mert hiszen ki az európai státusjogban csak egy kissé is járatos, lehetetlen nem tudnia, hogy épen az francziáskodik, a ki adócensust hoz akarja kötni a polgárjogot, s így a kecsegtető rémszavul használni szeretett »franczia« szó egyenesen az ő véleménye ellen harczol; – ellenben ki az adócensust nem pártolja, az akármi mást pártoljon, meglehet, hogy angoloskodik, meglehet, hogy magyaroskodik, meglehet minden; csak az nem lehet, hogy őt francziáskodásról vádolni nevetséges képtelenség ne legyen. De így van az; – most legújabban ismét Szontágh Gusztáv tisztelt hazánkfia kél fel ellenünk a »Jelenkor«-ban, minket francziáskodásról vádolni; – valóban kérdeznünk kell a tisztelt férfiút, valjon tömérdek időt és tanulmányt kívánó egyéb alapos tudományossága mellett, volt-e valaha ideje arról komolyan gondolkozni, hogy mi az a franczia rendszer? S tartotta-e valaha méltónak a P. Hirlap csekély fejtegetéseit egy kis figyelemmel olvasgatni? – Azt kell hinnünk, hogy nem, különben ily váddal előállania nem lehetne. Mert hiszen azt, ki a municipális önkormányzat hő barátja, s a franczia centralisatiónak engesztelhetetlen ellensége, ki a franczia alkotmányról százszor megmondá, hogy az alkotmánynak sem tartja, hanem egyenesen mockliberalismusnak, ki a franczia institutiók közül még soha egyet sem kölcsönözött, azt francziáskodásról valóban csak az vádolhatja, ki magának soha sem vőn időt, s fáradalmat kissé studiumul venni, hogy mi tulajdonképen az a franczia alkotmány, s franczia rendszer. – Kérjük azonban ezt oda nem magyaráztatni, mintha mi a franczia gondolkozást valami becstelenségnek tartanók; vagy a magyar közönséget eléggé gyermekesnek vélnők, hogy a franczia szó miatt a legjobb eszmétől is, mint gyermek a kéményseprőtől, visszariadjon; nem, nem mi a franczia nemzetet dicső nagy nemzetnek tartjuk, s tudjuk, hogy annak az emberiség, a szabadság és polgárirodás annyi köszönettel tartozik, mint többel senkinek; de hittük mindig és hisszük most is, hogy a francziák talán mindent jobban tudnak, mint szabadoknak lenni és státust békésen reformálni, s hogy tőlök mindent inkább lehet tanulni, csak alkotmányt, s közigazgatási rendszert nem.
Nevezetesen a választói census tekintetében is akként. vagyunk meggyőződve, hogy a franczia rendszer előtt, mely mértékül az egyenes adót veszi föl, az angol rendszer nagy elsőséggel bir, a minek megmutatására szögről-végről csak három okot említünk: 1. A censusnak fentebb adott értelmezésénél fogva az adó csak annyiban szolgálhat a polgárjogi képesség mértékéül, a menynyiben egy bizonyos jövedelmet képvisel: világos tehát, hogy azon rendszer tökéletesb, mely magára a dologra, mint az, mely a dolognak csak képletére alapszik; anynyival inkább, mert 2. a hol birtok vagy jövedelem vétetik föl, ott a polgárjog változatlanul az embernek csak magánviszonyaitól függ, s a státusnak adókörüli intézkedései miatt változást nem szenved; a hol ellenben az adó szolgál mértékül, ott a választásra jogosított polgárok száma, tehát maga az alkotmányosság is, megfordított arányban áll a státus gazdálkodás takarékosságával, mert az egyenes adó leszállítása, az adófizetést kevesbítvén, a választási joggal biró polgárok számát is kevesbíti, és így az, a mi igen kívánatos jótékonyság volna, a takarékosság t. i., egyenesen polgárjogfosztássá válhatik; hacsak vagy azt nem akarjuk föltenni, hogy az egyenes adót leszállíthatni soha sem lehet; vagy pedig azt, hogy a censusnak mindannyiszor újabb átvizsgálat alá kell vétetni; már pedig tudjuk, hogy ez nem oly fluctuans kérdés, mely akár gyakori változtatást elfogadhatna, akár pedig változtatása roppant politikai rázkódtatás előzménye nélkül akár Francziaországban, akár Angolhonban valaha sikerült volna. 3. A jövedelemnek sok neme van, melyet direct adó tárgyává tenni nem is lehet, hacsak a jövedelem önkényt be nem vallatik: az adóqualificatio tehát a polgárok némely osztályára ki sem terjedhet; de tudjuk azt is, hogy adó tekintetében a birtok, s jövedelem külön nemeit lehetetlen egymásközt oly hasonlatba tenni, miszerint tökéletesen aequiparálva legyenek: az adócensualis rendszernél tehát nemcsak hosszadalmasságok, hanem igen gyakori csalatkozások is kikerülhetetlenek.
Azonban mindezek mellett is kinyilatkoztatjuk, hogyha a törvényhozó hatalomnak akármely nevezetes töredéke a kir. városok rendezésénél az adócensualis rendszerben vélné találni megnyugvását, éppen nem vélnők halálos véteknek azt elfogadni, csak azt legyen képes valaki bebizonyítani, hogy a dolog nemcsak szükséges, vagyis hogy könnyebbet, egyszerübbet, czélravezetőbbet, körülményeinknek megfelelőbbet találni lehetetlen; hanem azt is bebizonyítsa, hogy adórendszerünk, s különösen kir. városaink sajátlagos állapotja mellett az adócensualis rendszer elfogadása practicabilis. – Ámde nekünk úgy látszik, hogy az egy részről szükségtelen, más részről lehetetlen.
Szükségtelen azért, mert a Pestmegye által felállított 3 categoria a czélnak sokkal tökéletesben, könynyebben, s egyszerűbben megfelel; mert hiszen az sem akarja a polgárjogot különbség nélkül a műveletlen, vagyontalan, s biztos élelemmóddal el nem látott proletáriusokra kiterjeszteni; sőt inkább a census abban is alapul van véve, még pedig sokkal helyesebb mérték szerint, mint minőt az adónak változékony, s bizonytalan kulcsa nyujthatna. – Ismételten figyelmet kérünk azon körülményre, hogy midőn választói censusról van szó, az adónak bizonyos mennyisége, nem a dolog lényege, hanem csak mérlege oly állapotnak, mely kezességül vehető, hogy az illető egyénnek módja volt magát annyira képezhetni, mennyi a választási jog gyakorlására szükséges; s hogy a közállomány fentartása, s közjólét előmozdítása iránt érdekkel viseltetik. – Ez a census eszméje, nem az adó bizonyos minimuma, ez amannak csak franczia mérlege. – Már most emlékezzünk, hogy a polgárjogi képesség csak annyi képességet teszen föl, mennyi az alkotmányos jogok minimumára, t. i. képviselők választására kell, s erre megemlékezvén alkalmazzuk a pestmegyei három categoriát: Az elsőbe azok tartoznak, kik a kir. városokban házat vagy földet birnak (ha ki a földbirtoknak oly minimumát kívánná megállapíttatni, mely a házbirtokossággal egy categoriába jöhessen, ez ellen nem volna ellenvetésünk); kérdjük: valjon arról, a ki kir. városban házat bir, nem lehet-e föltenni, hogy módja volt magát annyira művelni, miszerint tudatlanság miatt képviselőt választani képtelen ne legyen? S kérdjük: nincs-e ő a közjólét előmozdításában, s közállomány fentartásában érdekelve? – Második categoria: a kereskedők, gyárnokok és iparművesek osztálya, kik magok kezére dolgoznak, vagy állandó műhelyt, raktárt, árúboltot tartanak. Nem találjuk fel itt is a becsületes állandó keresetmódot, következőleg jövedelmet, következőleg a census lényegét tevő képességet? – Harmadik végre: a városi lakás által föltételezett jövedelmet kimutató írástudók categoriája, hová épen az értelmiség, s műveltség tartozik; nincs-e ebben egyenesen az angol censualis rendszer, melyet a francziánál tökéletesebbnek már fentebb kimutatánk? – Szükségtelen tehát a franczia censust utánozni, mert a census ezen categoriákban is benfoglaltatik; azonkívül ezek is biztosítanak, hogy a ki adót nem fizet, az polgárjogot nem gyakorolhat; s a mi legfőbb, minden érdeknek kellő befolyást, s képviseltetést engednek: az első categoria t. i. képviseli a stabilismus érdekét, a másik az ipart és kereskedést, a harmadik végre a tudományt, nemzetiséget, politikai képzettséget.
De végre eldöntő körülmény az, hogy az adócensualis rendszer nálunk, s kir. városainkra nézve egyáltalában inpracticabilis, tehát lehetetlen, különösen három oknál fogva: 1. mivel nálunk a törvényhozás nem tárgyakra veti ki az adót, hanem egy általános összegben ajánlja meg. Ez a censualis qualificatiót magában lehetetlenné teszi; mert erre okvetlenül megkívántatik, hogy a censualis adómennyiség egy bizonyos vagyont vagy jövedelmet képviselje, olyat t. i., melyet a törvényhozás a polgárjogi képességre elengedőnek vél. A hol tehát a törvényhozás az adót nem akként ajánlja meg, hogy az legyen például 5 millió, hanem megajánl például minden városi házbér-forinttól egy garast, vagy minden hold földtől egy fél forintot, és így tovább: ott megszabván a censualis adóminimumot, egyszersmind tisztában van magával ennek correlatuma, t. i. a jövedelem iránt; s tisztán tudja, mennyi, s minő vagyont vőn a polgárjogok gyakorlására föltételül. – Ellenben minálunk, midőn az országgyűlés 4,395.244 frt 21,5 kr. adót megajánl, csak azt mondja ki, hogy például Pest városa 80 porta után fizet 80-szor 688 frt 29,3 krt; s így ha hozzá vetné, hogy a mely pesti lakos ebből például 20 frt adót fizet, az politikai jogokat gyakorolhasson; ezen kimondásához sem bizonyos birtok, sem meghatározott jövedelem fogalmát nem köthetné; mert az, hogy ki fizetend Pesten 20 frt adót? nemcsak az embernek saját vagyonbeli állapotától függ, hanem attól is, hogy lakostársai közt a kivetett összeg miként oszlik el. – Ily adórendszerrel az adócensualis qualificatiót beakarni hozni annyival nagyobb képtelenség, mivel nemcsak az összes adónak fölemelése, hanem csak a törvényhatóságok porta számábani változtatás is (a mi minden második, harmadik országgyűlésen megtörténik), egész sor polgárokat fosztana meg azon politikai jogtól, melyet, míg az adó kisebb, vagy az illető hatóság kapuszáma kevesebb volt, már alkotmányszerüen gyakorlottak; sőt hasonló jogvesztés támadna azáltal is, ha magában azon városban néhány új ház épülne, vagy néhány új raktár, s árúbolt nyittatnék; mert a többiek adója ezeknek illetőségével megkevesbednék; szóval hol egyes emberek adótartozása nemcsak saját vagyonuk állapotától, hanem lakostársaiétól is függ, ott az adócensualis qualificatio merő lehetetlenség. – 2. Lehetetlen azért is, mivel még igen sok ember van az országban, s a kir. városokban is, ki adót nem fizet; ott pedig, hol a közadó terhe aránylag nem mindenkit ér, – ott adócensusról álmodozni ép oly képtelenség, mint a minő hiba volna a kir. városok rendezésének magában is nehéz kérdését még az adórendszer kérdésével is nehezíteni. – 3. Lehetetlen azért, mivel a kir. városok vagyonbeli állapotja, tehát adófizetési viszonya is, oly végetlenül különböző, hogy nem lehet oly adócensust képzelni, mely minden kir. városra alkalmazható legyen; minthogy vannak városok, annyi birtokkal, s jövedelemmel birók, hogy házi adó végett egy fillért sem kell kivetniök; vannak ellenben mások, melyekben csaknem minden egyenes adó útján fedeztetik. – Ezen nehézséget az adócensus leghőbb pártolói is elismerik, hanem azzal vélnek a dolgon segíteni, hogy minden kir. városra külön census alapíttassék meg az országgyűlésen. – Boldog Isten! minő zavar, minő képtelenség! 600.000 főnyi népesség közt 50-féle census! Hisz a censusnak egyenesen természetében fekszik, hogy ugyanazon osztálynak minden tagjára nézve hasonló legyen; ezen 50-féle census pedig a kir. városok lakosait egyenesen földhöz ragadt szolgákká tenné; mert például az, a ki Kassán politikai jogokra képesítteték, Pestre jőve, jogtalan lakossá válnék; a debreczeni polgár pedig oly adóval, mely őt Debreczenben polgárjogra képesítette, polgárrá talán sehol országszerte nem válhatnék. – Ezekhez hozzátevén még, hogy ily adórendszer mellett a státusgazdálkodási takarékosság mindig a polgárok számát kevesítené: reméljük, kiki átlátandja, hogy az adócensus hazánkban jelenleg inpracticabilis képtelenség. – És ez az, mit jelen értekezésünkben megmutatni kívántunk.
