Közjogi különbségek.*
Közjogi különbségek.*
Az 1843-ik évi »P. H.« 249-ik számából. K. F.
Minél általánosabb azon köznemzeti eszmélet, hogy nem pillanatnyi körülmények által igénylett mulékony intézkedések, hanem maradandó hatású léteges kérdések teendik országgyűlésünk főbb feladatát, annál természetesebb, hogy a szemközt álló politikai pártok szokottnál nagyobb erőfeszítést mutattak az utasításoknál elveiknek, s a választásoknál azoknak, kikben elveiket személyesíték, győzedelmet szerezni. Az erők küzdelme is mozgalommal jár, és a mozgalom élet jele; s bár az élet néha bősz jeleneteket is mutat föl, de azért mégis csak élet marad az, Isten adományinak legfőbbike, s ki volna oly balga, hogy inkább halált óhajtana, mert abban minden csendes és nyugodt, mint életet, a gyakran zajost, gyakran zavarost. Kik akként érezünk, hogy inkább szeretjük a szabadság zajait, mint a szolgaság néma nyugalmát, egyáltalában nem érthetünk egyet azokkal, kik a megyei választások zavargásait rémképül állítván föl, a polgárok összegének a városi szerkezet rendezésénél adatni czélzott egyenes politikai befolyás ellen, rémülve, s rémítőleg kérdezik: azt akarjuk-e, hogy a megyei választások botrányai a városokra is kiterjedjenek? És pedig nem értünk egyet nemcsak azért, mivel czélszerü törvények a szabadság érdekeivel a rend érdekeit annyira egyesíthetik, hogy a botrányos kicsapongások valószínüsége a lehetségig legszükebb körre szoríttassék, hanem egyet nem értünk azért is, mivel emberi intézkedésekből, ép azért, mivel emberiek, a gyarlóság soha sem lévén egészen kirekeszthető, mindig nagy hiba akármely dolognál is csak és egyedül az árnyékoldalt venni szemügyre, hanem venni kell a fényoldalt is, mérlegbe vetni úgy jót, mint rosszat, s a túlnyomó súly oldalára hajolni véleményünkben. Hiába, a természet örök törvényéhez, istenünk világfentartó bölcsességéhez tartozik, hogy a mely erőkre jó végett szükség vala, az bajt, s rosszat is eszközölhessen, különben jót sem eszközölhetne. Igy van ez a szellemi, mint az anyagi világban is. Ember keblébe szabad akaratot és indulatot és szenvedelmeket kellett oltani; hogy erényekre képessé legyen; ámde indulat, szenvedély és szabad akarat megszűnnének lenni azok, a mik, s embert erényre nem ösztönözhetnének, ha gonoszságnak is nem lehetnének kútfejei; ekként van aztán, hogy erény és gonoszság egy kútfőből csergedez, s azért ki józan, óhajthatná, hogy ember keblében ne lakjék indulat, s ember szabadon ne akarhasson? – Igy az anyagi világban is, például: a szél nem söpörhetné meg a földet, s nem óvhatná meg büzhödéstől az oczeánt, ha a légmozgalom néha orkánná is nem fajulhatna, s a tűz nem melegíthetne, hahogy égetni is képes nem volna. – Ez a világegyetem fentartásának örök törvénye mindenekben, s ez a legnyomatékosabb felelet azoknak, kik a szabadságnak mindig csak árnyékoldalát szeretik emlegetni.
Azonban bár e tekintetek, s a rend érdekének a szabadság érdekével egyesíthetése, a választási kicsapongások iránt némi mentségül szolgálhat is, mégsem akarjuk tagadni, hogy a közelmult napokban e hon oly választási jelenetnek volt tanuja, melyeknek lehetetlen közindignatiót nem támasztaniok, s minden szabadságbarátot aggodalommal el nem tölteniök. Nem czélunk egyes eseteket, a különben is tudvalevőket kiemelgetve megbélyegezni, hanem czélunk rövid vázlatokban kijelölni a magyar közjognak e részbeni sajátságát; a különbséget, mely a követválasztások fölötti bíráskodás tekintetében honunk, s más alkotmányos nemzetek szerkezete közt fenforog, és a határvonalt, mely viszont hazánkban is a különböző törvényhatóságok közt lényeges különbséget okoz, s az orvoslatra is különböző utat jelöl ki.
Honunkon kívül Európa constitutionális országaiban, tudtunkra, törvényhatóság az országgyűlésre követet sehol sem küld, oly törvényhatóság t. i., mely mint erkölcsi testület, mint municipium választottja irányában mindig ugyanazon hatalommal létezik, melylyel birt, midőn őt választá; külföldön követet oly testületek választanak, melyek nem egyebek, mint bizonyos számú vagy bizonyos helyen lakó egyének pillanatnyi aggregatuma, mely a választás után szétoszlik, lenni megszünik, s politikai hatósággal csak akkor léphet ismét életbe, midőn alkatrészei az illető hatóság által új választásra összehivatnak. Ezen választótestületek tehát követeiket, habár a bennök vetett bizodalomnak meg nem felelnek is, vissza nem hívhatják, sem a sérelmet, melyet talán a többség akármely úton szenvedett, önhatóságilag nem orvosolhatják; s így igen természetes, hogy a követválasztások törvényessége iránti panaszoknak szükségkép a törvényhozás illető osztálya elébe kell vitetniök, mert a választók önhatóságilag maguknak elégtételt nem szolgáltathatnak.
Ellenben minálunk a mi a megyéket illeti: ezek oly választótestületek, melyeknek politikai lételök a választással bevégezve nincs; melyek a követeket, ha vagy nem voltak valósággal a megye akaratjának választottai, vagy a többség bizodalmát elveszítették, mindenkor teljes joggal visszahívhatják; ezek tehát önhatóságilag képesek levén követeik irányában a választók többsége akaratának mindenkor érvényességet szerezni, úgy panaszra, mint bíróra magukon kívül csak azon esetben szorulhatnak, hahogy a többség akármi módon folytonosan oly törvénykívüli helyzetben tartatnék, minélfogva határozólag nyilatkoznia nem lehetne. Különben nézetünk szerint, a nélkül, hogy a megyék önállósága, s autonomiája feláldoztassék, azon viszonyba, mely a küldők, s követek közt fennáll, az országgyűlés még most, jelenlegi törvényeink szerint, nem igen avatkozhatnék. Mert ha valamely megyében (nem mondjuk vannak, hanem) lehetnének, kik a választást nem a többség akarata szerintinek hiszik, azok vagy kevesebbségben vannak, vagy valóságos többséget tesznek; első esetben a dolog lényegére nézve nincs sérelmök, mert a többség ellenök nyilatkozik, második esetben magok szerezhetnek maguknak elégtételt, mert a követet akármikor is visszahívhatják. Ez áll a dolog lényegére nézve; ámde forma, s eljárás tekintetében jöhetnek közbe oly sérelmek, melyek még akkor is sérelmek maradnak, midőn a többség saját akaratának in merito érvényt szerezhet, kétszeresen azok pedig, midőn a választók akár tömegben, akár töredékben még csak abban is gátolnák, hogy akaratukat önhatóságilag, legyen bármint kevesebbség, kinyilatkoztathatták volna. Itt már ép a megyei szerkezet önállása kívánja meg, hogy az országgyűlés a megyék municipális állománya fölött jogfeltartó és sérelemorvosló hatóságánál fogva őrködjék. Mert a megyei szerkezet alkotmányunknak legdrágább kincse, s habár mint minden emberi, ez sincsen minden gyarlóság nélkül; áldásai mindazáltal fölszámíthatlanok, és pedig nemcsak azért, mivrel a magyar alkotmányos szabadság élőfájának gyökerét teszi, hanem azért is, mivel a mint egyrészt kifejlődési elemekben nem egészen szükölködik, úgy másrészről oly státusfentartó erővel bir, miszerint legfőkép ennek köszönhetjük, hogy annyi századok viszontagságain keresztül állományunkat sem önkény meg nem döntheté, sem rendetlenségek, s népzajlás föl nem olvaszthatá; igenis ennek köszönhetjük, főképen, mert míg például egy párisi zavargás Francziaország sorsát dönti el, honunk megyéi Saragossához hasonlítanak, melyet házankint lehetett csak meghódítani. Történjék bármi kicsapongás, bármi rendetlenség egy megyében, azt a municipális szerkezet az egész honra kiterjedni nem engedi, s ha tovább terjedne is, minden vidéken akad egy megye, mely annak lánczát megszakítja, s míg egy oldalon terjedett talán, más oldalon már a megrázott megyében a rend újólag helyre állhatott, s míg egy ház bomlik, a másik romjaiból ismét fölemelkedett, s rendnek és szabadságnak új bástyául szolgál.
A különböztetésből, melyet előrebocsátánk, önkényt véljük következni, hogy alkotmányunk alaptypusánál fogva követválasztási verificationális kérdésekben az országgyűlés hatalmára szükség csak azon sérelmek iránt lehet, melyek magát a megyei testület szerkezetét alapjában sértették meg. Következőleg önhatóságilag nem is orvosolhatók, s melyek mindenesetre sérelmek maradnak, akármi eredménye lett magának a választásnak. És mi nem is kételkedünk, hogy az ország rendeinek bölcsessége, ha talán a választási kicsapongások fékezése intézkedés alá kerül, nemcsak a nyers kicsapongásokat igyekezendik szigorú törvények által letorlani, hanem betekintend azoknak sajátlagos nemző okaiba is, s azoknak elhárításával törekedendik a kicsapongásokat lehetőn legkisebb körre szorítani.
És azon különbség, melyet a verificatióra nézve közjogi tekintetben hazánk, s más alkotmányos országok közt fenforogni vélünk, egyenesen onnan ered, hogy a tanok közönségesen fennállott tényekből vonatván le, az európai státustan alapjától a mi municipális szerkezetünk egészen eltér, minélfogva azon státusjog mireánk e tekintetben teljességgel nem is alkalmazható; ellenben mihelyt a mondottakat oly institutióra alkalmazzuk, mely nem tisztán eredetin magyar typusú, hanem az európai státusjogból van hozzánk átültetve, nyomban tapasztalandjuk, miképen az említett közjogi különbség fenn nem forog, sőt inkább azon elvek, melyek vármegyéinkben a verificationális sérelmeket egyenesen megyehatóságilag orvoslandóknak mutatják, teljességgel nem lesznek alkalmazhatók. Ilyenek például a kir. városok, ezen sokat ígérő nyugati növényalkotmányunk keleties kertében. Ugyanis kir. városainkban a követválasztási jognak is birtokában levő helyhatóságot két külön testület képezi, a tanács t. i. s a választott polgárság; mely ha össze nem olvad, hanem egy más irányában külön hatóságot igényel, igen természetes, hogyha, például a választott polgárság magát a tanács cselekvénye által követválasztási jogaiban sértve találja, s a véghezvitt választást törvénytelennek ismeri, baján önhatóságilag nem segíthet, mert a tanács hozzájárulása nélkül sem visszahivási jogot nem gyakorolhat, sem új választást nem tarthat, miként ezt a megyei nemesség mindig teheti. A magát választói jogaiban sértettnek érzett polgárság tehát verificationális kérdésekben szükségkép másutt kénytelen azon oltalmat, s orvoslatot keresni, melyet önhatóságában föl nem találhat; s rá nézve e tekintetben egyenesen az európai alkotmányos közjog elvei alkalmazhatók. Hasonlóképen van a dolog például Horvátország tartományi gyűlésével, szóval: mindazon választótestületekkel, melyek vagy nem egyedül képezik a választásra jogosított törvényhatóságot, vagy pedig nincsenek folytonos működésben, miszerint a szenvedett sérelmet önhatóságilag orvosolhatnák. Ezek részéről tehát a verificationális kérdések nézetünk szerint nemcsak formabeli sérelem orvoslása végett, mint a megyeiek, hanem a választások belső érvényességére nézve is országgyűlési bírálat alá jöhetnek. Institutióinknak részint egymás között, részint az európai státusjogtantól eltérő ily különbségeit soha sem kellene felejtenünk, mert a politika minden gyakorlati tudományok között talán a leggyakorlatibb, mely nem teremt magának számtényezőket, hanem adott számokkal működik.
