Magyar Kereskedelmi társaság.* I.
Magyar Kereskedelmi társaság.* I.
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 282-ik számából. K. F.
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 282-ik számából.
Midőn lapjaink 268-ik számában a magyar kereskdelmi társaságnak, több országnagyok, s a nemzet képviselői hozzájárulásukkal szentesített alaprajzát közölnők, részvétre hivók fel a közönséget addig is, mig az aláirási ivek szétküldetnének. És ime szétküldettek. Miután a társaság programmja, s alapszabályai kinyomattak, az 1840:18. t.-cz. 55. §-ának rendeletéhez képest a pesti kir. váltótörvényszéknél tetszés szerinti megtekintés végett letétettek, s letételök iránt azon kir. törvényszék által szept. 4-ikén végzés hozatott volna; a törvény rendeletének elégtétetvén, gr. Vay Ábrahám mármarosi főispán ő excellentiája, mint a társaságnak mult julius 9-ikén Pozsonyban a KK. és RR. országos teremében tartott közgyűlése alkalmával közakarattal megválasztott ideiglenes elnöke, az aláírási íveket a két testvérhon minden törvényhatóságaihoz szept. 7-ikén szét küldötte. E szerint a csecsemő, mely ha férfiasan akarni merünk, s Isten áldást hint akaratunkra, e nemzet közjólétének egykoron óriás segédjévé fejlődhetik, a nemzet ápoló karjaira tétetett. Ápold azt ó hon! ápold nemzetem; nem áldozatra hí föl szózata; nem oly, tettre hí, melynek egyedüli jutalma (bár ha férfinak, s polgár kebelnek ez mindig elég) a teljesített kötelesség szent öntudata, hanem oly ügybeni válvetésért emeli hozzád esdő szavát, melyet választottaid diszkoszorúja, pártvállalatok színén túl emelt, s a magán haszonnal karöltve járó közjólét hatályos tényezőjeként vett fel egyesült karjaira.
Jól tudom én, hogy e szerencse, mellyel még egyesület keletkezésekor honunkban ily mértékben nem dicsekedhete, azt az ellenzéktől, sőt tán gunytól is meg nem óvandja; hiszem, hogy talán még olyak is lesznek, kik mosolyogni fognak a remények fölött, miket a tervnek eszmében s részletekben komoly megfontolása után, a kivitelhez meleg lelkesüléssel csatolunk; de valamint érezzük, hogyha gyönge szózatunkra szorulna is az önmagában oly hatalmas ügy, ha valahol életünkben itt bizonyosan minden ellenokra kétséget oszlatva tudnánk felelni; úgy annyit talán joggal hihetünk, hogy midőn azok, kiket a nemzet arra választott, hogy sorsát intézzék, bajain segítsenek, szegénységét enyhítsék, s honunk egykori felvirágzására, utat törjenek; nemcsak szóval mondják ki, hanem tettleges részvéttel is tanusítják ebbeli meggyőződésüket: hogy bár a honi kereskedés felvirágzására, mi nélkül nincs üdv számunkra, kikről az ország szava kimondá, hogy aggasztólag sodortatunk a közelszegényedés örvénye fölé; bár – mondám – a honi kereskedés felvirágzására mindent megteend is a törvényhozás, a mit tehetend; ez által még csak az akadályok lesznek elhárítva, de téve cselekedve a kereskedés mezején semmi sem lesz; mert ez magánosok, ez egyesületek körére való; – lehetetlen, hogy a nemzet választottainak eme tényleg nyilatkozó meggyőződése ösztönzőleg ne hasson a közönségre, mely a kereskedés felvirágoztatását, ép e választottainak legelső gondjai közé számítá.
Jártassuk végig lelki szemeinket ez áldott, s mégis oly szegény honon; számláljuk fel erőnket, karjainkat, kik ez édes honnak magzati vagyunk, s gondoljuk el minő szerepet játszunk nemzeti gazdaságunkkal a szorgalomgazdag Európában! Van-e közöttünk, kire velőt gyulasztólag ne hasson a gyarmati szegénység gondolata, melyben a jólétnek ennyi elemei között sorvadunk! Nincs-e itt ideje, hogy ezt súlyának egész mértékében érezzük, s tettre kész erővel ügyekezzünk honunkat a csapra ütött hordó rohadt ászokfájáról a cselekvő s cselekve boldoguló nemzetek sorába fölküzdeni? nem eleget vesztünk-e évenkint kereskedésünkben, hogy már többet veszteni kedvünk ne legyen? nem érezzük-e minden mérő gabnánál, melyet eladunk, hogy fáradalmunk jutalmát meg nem fizeti; mert vagy nem kerül a világ piaczára, vagy csak idegenek által kerül, s a nyereség nem miénk, melyet a vevő termékeinkért fizet? nem szégyeneljük-e, hogy alig tudnánk az egész magyarhoni kereskedő világban két-három nevet nevezni, kik többek volnának, mint kalmárok, vagy legfölebb a bécsi, s trieszti kereskedőknek vagy factorai, vagy aprólékos függeteg tőzsérei? nem pirulunk-e, ha meggondoljuk, hogy a londoni, párisi, amsterdámi, hamburgi, sőt még csak lipcsei kereskedelmi jegyzetekben is soha sem látjuk, hogy a Pestre szóló váltóknak minő keletök van; mert Pest nem más, mint Bécsnek vagy Triesztnek fiók piacza. Pestnek, a magyar kereskedés gyupontjának, a világpiaczon hitele nincs, vagy legfölebb csak egy bécsi avagy trieszti ház által van? s nem kell-e ellenben azon eszméletre jutnunk, hogy ha akarjuk, minden elemekkel birunk, miszerint a világ önállólag kereskedő nemzetei közt önálló becsületes helyet foglaljunk el? feleljen meg magának e kérdésekre akárki olvasóink közül, s hacsak azok sorában nem tartozik, kik mindent rosszalnak, mit nem ők gondoltak; remélni merjük, vagy nem tagadandja meg hozzájárulását a keletkező egyesülettől, vagy legalább mások részvétének útját nem állja, s nem akadályozza, hogy annyi ember találkozzék e honban, mennyi kell, hogy legalább 2 ezer darab 500 forintos részvény megvéve legyen, s négy éven át tartó 25 pcentes fizetéssel magunknak, s maradékinknak egy, minden valószínűséggel gazdagon kamatozandó vagyont megtakarítsunk.
Nem is tartunk tőle, hogy a kik fáradságot vesznek magoknak, lapjaink ez évi folyamának január második felében költ 213, 214 s 215 számait, s a 268 számban közlött alapszabályi kivonatot, és ezeken felül az elnök gróf ő excja által az országban szétküldött aláírási irományohat megolvasni, az egyesület iránt részvétre ne gerjednének, legyenek bár kereskedők vagy mezei gazdák, vagy műiparosok, hitelhiányt érzők, vagy biztos szállítási módokat nélkülözők, avagy hasznos vállalatok eszméjével foglalatoskodók; vagy legyenek olyanok, kiket csak a hazafiság szent ösztöne indít, mindnyája találand a kitüzött munkálati tervben egy-egy pontot, mely alkalmas arra, hogy lelkületének sajátsága avagy körülményei szerint benne rokonszenvet ébresszen; de minthogy lehetnek, kik éltök gondjai közt nem igen érnek rá a netalán felötölhető kétségeket, a dolog mélyébe tekintve, magokban eloszlatni, kötelességünknek véljük némely lehető ellenvetéseket lehetségünk szerint eloszlatni.
Ezen ellenvetések lehetnek 1. hogy a magyar kereskedelmi társaság sokkal hatalmasabb vetélytárs leend, mintsem hogy egyes kereskedőknek ne ártana; – 2. hogy még közlekedési eszközeink nem lévén elrendezve, különösen pedig a magyar tengerparttal úgyszólván minden kereskedelmi kapcsolat hiányozván, a társaság még, most időtlen kora gondolat volt; – 3. hogy a mező melyet magának kitüzött, sokkal tágasabb, mintsem azt alaptőkéjével betölteni képes volna, következőleg jobb lett vala kevesebbre szorítkoznia.
