Magyar kereskedelmi társaság.* II.
Magyar kereskedelmi társaság.* II.
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 283-ik számából. K. F.
Mondók, hogy a magyar kereskedők – igen keveset kivéve – vagy csak kalmárok, vagy legfölebb a bécsi, s triesti kereskedőknek factorai, avagy aprólékos függeteg tőzsérei; és épen azért nem csudálkozhatnánk, ha kereskedő polgártársaink köréből hallanók vagy igazán szólva halljuk is – azon ellenvetést, hogy a magyar kereskedelmi társaság egyes kereskedőknek, és így a honi kereskedésnek kárára volna; mert egyesek vele a vetélkedést ki nem állhatnák. És valóban ezen nézetnek kell tulajdonítanunk, hogy valamint más-más társulatoknál, vállalatoknál, s egyesületeknél is tapasztalók, miként azok járulnak hozzá legnehezebben, kiknek leginkább érdekökben állana, hogy a vállalat létrejöjjön: úgy itt is, ha a magyar kereskedelmi társaság felől kereskedő urakkal van alkalmunk szólani, épen ő köztük, kiknek egy ily társaság létesítése leginkább érdekökben áll, találkozunk nem ritkán kétkedő, vonakodó arczokkal, s a szánakozó mosolynak egy bizonyos nemével, mely mondani látszik: »ti tudatlanok! miként gondolhattok minket – minket, kik kereskedők vagyunk!! – horogra keríteni; mintha nem tudnók, hogy a tervezett társaság létesítése nekünk veszélyünk; mert vele a concurrentiát ki nem állhatnók«. Ily ellenvetések, nyájas olvasó! csak olynemü kereskedőktől származhatnak, mint a minők voltak, kik a magyar kereskedelmi bankot is ellenzék, nem mivel e vagy ama szabály hibás, hanem mert a bank által a disconto majd 24-ről talán 8-ra száll; s a jó urak meg nem gondolák, vagy nem értették, hogy a magas disconto ép a kereskedőknek van romlásukra, s épen azoknak van érdekökben, hogy a lehetségig leszálljon. Nem kétségeskedünk kimondani, hogy ha annyi okok mellett, melyek a magyar kereskedelmi társaság szükségét, s korszerüségét kézzelfoghatólag hirdetik, még lehetséges volt volna hasznossága felül kétkednünk, az ellenvetés, melyet említénk, oszlatta volna el minden kétségünket; mert épen az győz meg inkább, mint akármi más, hogy honunknak tőzsérsége, kalmársága igen, de kereskedése – igen kevés dicső kivétellel – még alig van, s így kereskedelmi társaságra van szükség, hogy a magyar önálló kereskedés csak lehetségessé is legyen.
Ugyanis: a kereskedés fogalmát tiszta elméletben véve, már általában is igen fonák eszme a kereskedésnél oly elvből indulni ki, mintha e mezőn, a mit egyik nyer, azt a másik szükségesképen veszítené; a dolog nem úgy áll: a kereskedés egy oly jótékony csere fogalmán épül, melyben mindenki nyer, még az is, ki a körön egészen kívül fekszik; mert a forgalom élénkítésének áldása, mint a nap sugarainak melege, úgy terjed szerte, s jólétét, virágzást, emelkedést terjeszt maga körül mindenkor; – ez a kereskedésnek alapeszméje, ezzel pedig a concurrentiátóli félelem annyira ellentétben áll, hogy a tapasztalás bizonyítaná, miképen épen ott vannak a leggazdagabb kereskedőházak, a hol iroda iroda mellett áll, s a vetélkedés úgyszólván végtelen; a hol pedig ez másképen vagyon, ott nemcsak a kereskedés tengvelengve pang, hanem aránylag egyes kereskedőházak sem oly gazdagok, mint amott, sőt az egész kereskedés is egy kicsinyded függelmes kalmárság – Krämerey – szinét viseli.
Elemezzük csak egy kissé, ha úgy tetszik, hogy a kereskedők melyik osztályának árthatna, vagyis inkább melyiknek nem használandna a magyar kereskedelmi társaság? Azon nagykereskedőinknek talán (ha vannak, vagy volnának ilyenek), kik ama nagyszerű fogalom értelmében, melyet például Anglia köt e szóhoz: »Nagykereskedő«, távol a világtengereken képviselik a magyar nevet, s népek és nemzetek érintkezéseinek locomotivjai gyanánt küldik termékeinket a távolba, s hozzák viszont nekünk a távol világrészek termékeit? Nem akarjuk kérdezni, hol s hányan vannak ily kereskedők hazánkban, sőt föltesszük, hogy vannak, vajjon ezeknek ártalmukra lehet-e, vagy inkább hasznukra válik, ha egy oly tekintélyes társaság lép fel a világpiaczon cselekvőleges önállásra emelni kereskedelmi érintkezéseinket, melynek hitelét nemcsak pénzalapja, nemcsak a nevek, melyek hozzája már ekkorig is csatlakoztanak, hanem már maga az is, hogy társasági szerkezettel bir, oly accreditált biztos lábra teszi, minőre a magyar kereskedés hitelét egyesek, a távol külföldön igen nehezen küzdhetnék csak föl. Mert a kereskedés mezején mindig, s mindenben ugyan, de kivált midőn arról van szó, hogy egy nemzet kereskedése egy-két szomszédpiaci horgáról lekerülve, önállólag, önszemélyében foglaljon helyet a világkereskedés piaczán; kereskedési társaságok oly elemeit birják a sikernek, s elismertetésnek, minőkre magánosok csak igen nehezen, csak sok idő mulva, sok kisérlettel vergődhetnek fel. Ám tegyen kísérletet bár a leggazdagabb magyarországi kereskedő, külföldön nem bécsi, s triesti hitellevelek segedelmével, hanem saját nevére támaszkodva föllépni, remélhet-e mihamar accreditált elfogadtatást? bizonyosan nem; mert hiszen őt magát, saját személye kezeséül senki sem fogadja el; tudakozódások pedig biztos resultatumra ritkán vezetnek; miután azon lehetség mindig fenforog, hogy a kereskedési forgalom szinlett millióinak háta mögött, a senki ellenőrködésére nem tartózható magánéletbeni pazarlás egy közel bukás csiráját rejti; – ellenben egy társaság, mely nyilvánosan számol, melynek a hány tagja annyi ellenőrje van, melynek egyetlenegy fillérjét is lehetetlen a társaság czéljától, munkakörétől elvonni, s ama nem rég tapasztalt szomoru bécsi példa szerint lucullusi fényüzés, s pazarló sybaritaság örvényébe vetni; egy ily társaság már létezése, s külföldi házaknak is érdekébe vonása által a szövetkezésre oly hitelteljes kezességet nyujt, minő egyedül képes kereskedésünknek a világpiaczon önálló fellépést biztosítani. – Maga ezen egy tekintet is elég arra, hogy minden magyarhoni nagykereskedő meggyőződjék, miként a világpiaczon a magyar kereskedelmi társasággal találkozva, abban nem egy vetélytársat lelend, kinek versenyétől tartani oka volna, hanem inkább támaszt, védet, rokonérdekű hatalmas ügyfelet találand, mely az ő saját állását is emelendi, biztosítandja. Hozzájárul az is, hogy minden lépés, melyet a kereskedelmi társaság a külfölddeli összeköttetés mezején kivivand, minden kedvezés, melyet kieszközlend, minden érintkezés, melyre utat törend, nemcsak egyedül neki, hanem az egész magyar kereskedő világnak váland hasznára; sőt annak legdúsabb gyümölcseit, alkalmasint nem maga a társaság, hanem utána jövendő, vagy mellette fellépendő kereskedők aratandják; már csak azért is, mivel a társaság szabályozott szerkezeténél fogva, vakmerő merényletekben nem bocsátkozhatván, bár mindig biztosabb, de épen azért kisebb nyereséggel dolgozandik, mint magánosak, kik szabadabban mozogva rendesen nagyobb veszélylyel ugyan, de ha sikerül, tetemesebb nyereséggel is üzérkednek; azt pedig csak senki sem fogja tagadhatni, hogy egyenes kereskedelmi összeköttetések eszközlésére, kedvezések kivivására, érintkezések megkezdésére, s általában a magyar kereskedés érdekeinek képviselésére, egy oly társaság sokkal több, s hatályosabb eszközökkel bir, mint egyes kereskedőházak birhatnak, kivált ily hazából, melynek kereskedősége legnagyobb részben ekkorig csak másodrangu, mondhatnók gyarmati állásban van. Tekintsünk végig a világkereskedés történetén, s mindenütt szemünkbe ötlik a tapasztalás, hogy nem magánosak, hanem kereskedelmi társaságok törtek utat a világkereskedés piaczán; csak azok emelték akármely nemzet kereskedelmi hitelét, a világszertei elismertetés, világszertei bizodalom polczára, melynek előzményével azután, magános vállalkozóknak saját maguk, s nemzetük javára oly gyümölcsöző gazdag tér nyilt.
De magára a belföldi kereskedésre nézve is igen szembetünőnek hisszük, hogy egy ily társaság, mely a maga munkálatinak hálózatát az egész hazán szétterjesztendi; a maga rendezett szállítmányozási intézeteivel, s az országon szétágazó ügynökeivel, raktáraival, mindennemü adataival, s összeköttetéseiből merítendő tárgy, s helyzet ismeretének szabályszerü nyilvánításával oly becses segédeszközöket nyujt a honi kereskedők munkálatainak, melyeknek hiányát bizony nem egy ember keserülte meg, s melyeket pénzen is, drága pénzen kellene megvásárolniok, nemhogy a társaságban félelmes vetélytársat szemléljenek. Hozzájárul még mindezekhez azon tekintély, melylyel ezen társaságnak úgy szerkezeténél, mint pénzalapjánál, de kivált sok részvényeseinek polgári álláspontjánál fogva nem birnia nem lehet; hozzájárul azon sikeres közbenjárás, melyre ép ezen tekintély következtében törvényhozásnál, kormánynál, törvényhatóságoknál, az összes magyar kereskedés érdekében méltán számot tarthat, s melynek minden sikere egyes kereskedőknek is gyümölcsözik, és hozzájárul azon pártfogás, melyet a törvényhozástól is teljes valószinüséggel remélhet; s ha mindezeket egy tekintetbe egybefoglaljuk, lehetetlen meg nem győződnünk, hogy ezen társaságnak létesítése ha valakinek, bizonynyal a honi kereskedők magasabb osztályának leginkább érdekében áll.
Vagy talán azon másodrendü kereskedőknek volna okuk a társaság létesítése iránt rokonszenvet nem érezni, kik a világkereskedéssel egyenes összeköttetésben nincsenek, hanem csak a bécsi, s trieszti piaczról merítik, vagy azon piaczok számára üzik munkálataikat? Hiszen, uraim! ezeknek félelmök valóságos nevetség volna; mert ha létre jő a magyar kereskedelmi társaság, ennek a honi kereskedők érintett osztályára legrosszabb esetben is annyi befolyása lesz, hogy vagy kedvezőbb feltételeket ajánlhatand nékik, mint a bécsiek, s triestiek; vagy pedig hasonló feltételek ajánlása mellett, az ajánlkozók számát szaporítandja, s így a külföldieket kedvezőbb feltételek ajánlására kényszerítendi; mindkét eset pedig az országnak is ugyan, de különösen ezen kereskedő uraknak válik hasznára. Pedig meg kell vallanunk, hogy a magyar kereskedés legmagasabb osztálya alkalmasint csak ezekből áll, s így valóban szomoru elfogultság volna, ha honi kereskedőink, a tervezett társulatunk létrehozását, minden kitelhető erővel elő nem mozdítanák.
Azon tekintet, mely ezen második osztályra nézve áll; még sokkal nagyobb mértékben áll a kalmárokra, vagyis részletes kereskedőkre; mert hiszen, minden segédeszköz, mely a honi nagykereskedők munkásságának szélesebb, szabadabb, jutalmazóbb kört nyit; kihat a maga jótékonyságában a legutolsó falusi szalagárusig: mit, úgy hisszük, nem szükséges mutogatnunk; hanem csak egy példát kivánunk berekesztésül idézni, mely rövid száraz előadásban is igen világosan megmutatandja: minő jótékony befolyást leend képes ezen társaság az ipar és kereskedés egymással karonfogva járó érdekeire gyakorolni. Például itt van keletkezőfélben a magyar czukorgyár-egyesület. Teljes erejét kezdetben répaczukor finomításra nem fordíthatván, nehogy munkásságában vesztegeljen, nádmézet is fog raffinirozni. A magyar kereskedelmi társaság ajánlatot teend neki, a nyers czukornak hasonló vagy olcsóbb áron, mint a triestiek tennék beszállítására; ajánlata vagy elfogadtatik, s ekkor egy pár százezer forint az országban marad, s Fiuménak egy pár százezer forinttal nagyobb munkatér nyilik, s egy pár hajóval több magyar liszt utazand egyenesen Braziliába, onnan nyers czukrot egyenesen Magyarhonba hozandó; vagy el nem fogadtatik, s ekkor a triesztiek kényszerítve lesznek kedvezőbb feltételeket nyujtani. Ellenben a magyar czukorgyár-egyesület, mely ha maga tartana raktárt, gyáriműve árát kényteleníttetnék egész éven át is vesztegeltetni; ha pedig egyesekre bizná raktárát, veszteségnek lehet kitéve, mert egyes kereskedő egy éjen át eljátszhatja vagyonát, vagy elvesztegetheti egy haeterára; a czukorgyár-egyesület, mondom, bizottmányilag átadja czukrát a magyar kereskedelmi társaságnak szabott számadásra, – mit bizton tehet, mert a kereskedelmi társaság őt minden veszély ellen biztosítja – s a társaság neki nem is ad pénzt, hanem csak váltót, mit ő a pesti bankban escomptiroz, még el nem adott portékájának árát gyárában mégegyszer forgalomba hozza, s kétszerannyit gyárt, mint különben gyártott volna; ellenben a kereskedelmi társaság, a czukorárus kalmárok irányában a del credere merényletét sokkal kevesebb veszélylyel elvállalhatja, mint akárki más; mert ügynökökkel van ellátva az egész országban, kik adósainak állapotját szemügyön tartják és így a magyar kereskedelmi társaság, úgyszólván, egy fillér költség nélkül, egyetlenegy, váltónak kiadásával, melynek fedezete kezében van, egy gyárnak munkásságát megkettőzteté; tengerparti városunknak activ munkálatra adott alkalmat, a bankot nyereségesen foglalatoskodhatá; a detailkereskedés forgalmát könnyíté, élénkíté, s a mellett, hogy maga szép porvisiót nyert, maga körül szerte hasznot, jótéteményt terjesztett.
Nem hibáztunk talán, hogy ezen egy példa által, a magánkereskedők szempontjából merített ellenvetést gyakorlatilag eloszlatni iparkodánk.
