Még két ellenvetés.*
Még két ellenvetés.*
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 284-ik számából. K. F.
Ha egykor egy boldogabb kor elkövetkezendik, midőn az önmagán segítni akarásnak hangya-munkássága e nemzetet nagygyá, boldoggá teszi; midőn a törvényhozás nem leend kénytelen a felekezetesség szükkeblüségéveli harczban, s megfoghatatlan balitéletekkeli tusában emészteni a közlelkesedés legszebb erejét; nem leend kénytelen vallások igényeivel, nyelvek fanatismusával, s castaszerü érdekek rozsdás bilincseivel küzdeni minden parányi térért a közjólétnek, hanem minden érdek, mely a közállomány ezredes boltozata alatt menedéket avagy helyosztályt kíván, jogegyenlőséggel, jogviszonossággal, egy roppant erőbe összeforrasztva lesz, s az egyesített erő a népet, s nemzetet – de az egész népet és nemzetet – boldogító munkásszeretettel átkarolja: búskomoly kedélylyel fog megállapodni a történet-buvár korunk emlékének romjain, s bánatos kebele nem tagadandja meg a részvétet e nemzedéktől, mely annyi öntudattal keblében, annyi akarattal izmaiban oly sikerszegényen küzködött. – Mi nehéz e honban tenni valamit! mi nehéz a legjobb eszmét is tetté érlelni! hogy szinte hősies resignatio kellene hozzá, hogy tenni akarjunk.
Azonban hagyjuk ezt, ha úgy tetszik; kisérjük őrszemmel kereskedési érdekeinket segélyre készen, a hol tőlünk függ; de minél kétesbek ott reményeink, annál határozottabb készséggel tegyünk ott, hol tenni csak mitőlünk függ. Lehet tér, – van talán – hol ezernyi ezerek óhajtásai, néhány kevesek »nem«-jén megtörnek; de van tér, a hol csak akarnunk kell, és a siker bizonyos, hahogy akaránk. – Ilyen tér az egyesületi munkásság tere; itt ha kétezren akarunk, csak annyi akarattal akarunk, a mennyit például az iparegyesületnél évenkinti két szegény forint, a gazdasági egyesületnél évre 10 forint mint áldozat a honnak oltárán, – a kereskedelmi társaságnál pedig négy éven át évenkint fizetett 125 frt nem mint áldozat, hanem mint önmagunknak kamatozása megtakarított tőke-érték nyom; akarjunk ennyit két ezeren csak, s a többi milliók, ha nekik úgy tetszik ne akarjanak; s mi kik akaránk, mégis czélt értünk, czélt – ömnagunknak, czélt a hazának. – Minő kedvező viszony ez uraim, amahhoz képest, mily erős ok, hogy a drága időt azon téren el ne hanyagoljuk lustán, tunyául, hol a czélérés csak magunktól függ, és a sikernek nincs akadálya, hahogy mi magunk az nem vagyunk.
Kereskedést! kereskedést! hangzik a Kárpáttól Adriáig; e szóban véljük kimondva lenni anyagi bajaink orvos bűvszavát, de hát a kereskedés égből hull alá, mint a manna hullt? vagy azt gondoljuk: arra, hogy kereskedésünk legyen, más semmi sem kell, mint egy sor törvény? s ha törvény nem lesz, vagy nem olyan lesz, minőt az optimisták álmodnak, akkor veszteglem akarunk oly nyomorultan, mint ahogy vagyunk? Isten őrizzen e gondolattól! Ha kereskedést akarunk, akarni kell annak minden eszközeit; egytől, kettőtől mindent ne várjunk, de azt higyjük el, hogy ha még százszorta mostohábbak volnának is a körülmények, melyek tőlünk nem függnek, valamit tenni mégis lehetne: nincs oly lebilincselt helyzet, melyben valamit tenni nem lehet: de mi ekkorig nem tevénk semmit, nem tevénk nemzetileg, nem egyesületileg. – S a magánosak? azok tettek valamit, s ha sok bukik is, sok gazdagodik; s ép ez mutatja, hogy nincs oly lebilincselt helyzet, melyben valamit nem lehetne tenni. – Azért hát ragadjuk meg, uraim, az associatio eszméjét, ragadjuk meg e téren is, melyen még eddig azt nem használtuk; hatalmas eszköz az, erős, hatalmas mint semmi más; vétek volna meg nem kisértenünk.
Vagy teszen a törvényhozás kereskedésünk dolgában valami üdvöst és jót, vagy nem teszen. Ha teszen: úgy kétszeres szükség van arra, hogy egy, kellő módokkal és eszközökkel ellátott kereskedelmi társaság létezzék, mely a törvényhozás által kiegyengetett, megnyitott és biztosított ösvényen utat törjön, s kereskedésünket a szomszéd piactoktól függő gyarmati állásától önálló activ nemzeti kereskedés polczára felküzdeni segítsen; különben a törvény betűi vagy csak írott malasztok maradandnak, vagy pedig jótékonyságuk tejszinét ismét csak ama minket függésben tartó külpiaczok aratandják; – ha pedig a törvényhozás jót, s üdvöset a kereskedés dolgában nem teend, vagy nem tehetend, vagy legalább nem annyit tehetem, a mennyi jó, sőt szükséges volna: akkor ismét kétszeresen szükség, hogy egy nemzeti kereskedelmi társaság létezzék, a kedvetlen viszonyok közt lehető legnagyobb forgalmat teremtendő, s élénkítendő; mert ha a törvényhozás nem tevén semmit, még egyesületek sem teendnek; ha a közintézkedések hiányát, még társulati szövetkezés sem igyekezendik pótolni, ha minden tehetségeink csak függeteg magány vállalatocskákban porlandnak szét; s erőnket, tehetségünket, a kereskedés mezején sehol és semmiben nem egyszeresítendjük, úgy valóban Isten legyen irgalmas jövendőnknek; mert nemcsak »mindinkább sodortatni fogunk a közelszegényedés örvénye felé«, hanem még egy hatalmas eszközt is elmulasztottunk arra, hogy a törvényhozásnak most talán teljesedésbe nem mehetendett intézkedései, legalább a jövő diadaláról ujra és ismét el ne maradjanak.
Igenis, uraim, ez utolsó állításunkra különösen figyelmet kérünk. A törvényhozási eventualitások lélektanához tartozik, hogy az életnek tisztán nyilatkozó szükségeit fedezetlenül sokáig nem hagyhatja. Míg a nemzet köz- és magánéletében nem sürüdnek meg a jelenetek, nem keletkeznek viszonyok, melyek a törvényhozás gondoskodását mulhatatlanná teszik: addig meglehet, hogy a státusformák nehéz vajudásaitól a kellő törvények meg nem születnek; de minél sürübben keletkeznek oly viszonyok, minél ágazottabban mutatkoznak oly szükségek, melyek a törvényhozás gondoskodását okvetetlenül minden nehézségek daczára elkövetkezzék. – Erre ezer példát tudnánk felhozni a legrégibb, ezeret a legujabb időkből, elannyira, hogy nem kétségeskednénk kimondani, miként a magyar kereskedelmi társaság haladéktalan létesítése már csak azért is szükséges, üdvös és tanácsos, miszerint a törvényhozási intézkedés annál mulaszthatlanabbnak bizonyodjék. – Lehetetlen, hogy a törvényhozás philosophiája, saját korának typusát ne viselje. Ámde miben nyilatkozik a kor, miben nyilatkoznak annak szükségei? Nyilatkoznak a magánélet viszonyaiban és kivált az egyesületi mozgalmakban. – Az emberi természetben fekszik, hogy az elevenen értett hiányt pótolni igyekezzék, s a hiány érzetéből fejlődő erőegyesítés ösztöne teremti az associatio szellemét; ez pedig teremt új meg új szükségeket, melyek a meg szaporított érdekviszonyokban oly erővel nyilatkoznak, miszerint lehetetlenné válnék a törvényhozási gondoskodás továbbrai elhalasztása. – A gazdasági egyesületben concentralt, s onnan észrevétlenül is szerte sugárzó érintkezések sietteték a mezőrendőrségi törvényeket; azok siettetendik a rétöntözési törvényt, s egyéb agráriai törvényeket; az iparegyesület létezése sietteti a polytechnicumot, a találmány biztosító patentális rendszert, a gyártási szabadságnak városokrai kiterjesztését, a czéhek körüli intézkedéselvet, s más hasonlókat; létesüljön a kereskedelmi társaság, s oly bizonyos, mint kétszer kettő négy, hogy annak létezése siettetendi a kereskedés körüli törvényeket.
És ezekben már-már elmondók a feleletet azon három ellenvetések másodikára, melyeket czáfolatunkra kitűztünk volt, t. i. »hogy még közlekedési eszközeink nem lévén elrendezve, különösen pedig a magyar tengerparttal úgyszólván minden kereskedelmi kapcsolat hiányozván, a társaság még idő előtti kora gondolat« – ugyanis: ép azért, hogy közlekedési eszközeink minél elébb elrendeztessenek; hogy a magyar tengerparttal minél bizonyosabban kapcsolatba jöjjünk, szükséges a kereskedelmi társaság.
Aztán nem kell felejteni, hogy a társaság a maga munkásságát, egyedül Fiuméra, alapszabályilag nem szorítandja; és nem kell felejteni, hogy az adriai tengerpartokhoz még így, a mint állunk, közlekedési eszközeink jelen szomoru helyzetében is, csak van valami kereskedésünk, következőleg a társaság munkálkodásának még azon szerencsétlen esetben is volna mezeje, ha közlekedési eszközeink a jelen szomoru karban maradnának; mert ha kereskedni ahogy úgy, de csakugyan lehetett, ámbár sem a szállítmányozás szabályszerítve, sem raktárokkal, ügynökökkel könnyítve nem volt: minél inkább lehetend egy oly társaságnak, s oly társaság segedelmével magánosoknak is, mely biztos szállítmányozást rendszeresítend, ügynököket tartand, raktárakat nyitand, szóval: mindent megteend, mit a közintézkedés hiányának kipótlására egyesületi erő tenni képes. – A dilemma tehát mindenesetre ekképen áll: vagy elrendeztetnek közlekedési eszközeink ez országgyűlésen, s vasút építtetik Fiuméhoz, vagy nem: – ha igen: úgy valódi szerencse, ha már létezni fog egy kereskedelmi társaság, mely a törvény gondoskodását a nemzet közjavára idővesztés nélkül azonnal gyümölcsözővé tehesse; – ha peclig nem: úgy ismét kétszeres szerencse ha létezik egyesület, mely a kereskedésnek pangott bár, de mégis csak létezett forgalmát egyesületi erővel élénkítse, egyszersmind a közlekedési eszközök elrendezésére, s Fiumévali összeköttetésünkre mind magában ujabb ösztönül, mind hatalmas részvényeseinek befolyása által sikeres eszközül is szolgáljon. – Elismerjük mi, hogy az egyesület sokkal több haszonnal, nyereséggel és sikerrel munkálódhatandik, ha fiuméhoz vasutunk lesz, de körülbelül 40 vármegye adá utasításba a fiumei vasutat; adjuk még ehhez a szükségszaporodást, melyet a kereskedelmi társaság életbelépése éreztetni fog, és nem lehet kételkednünk, hogy ép azt mozdítottuk előre, a mire oly igen szükségünk van.
Lássuk egy-két szóval még a harmadik ellenvetést, mell abban áll: hogy a mező, melyet magának munkakörében az egyesület kitűzött, sokkal tágabb, mintsem hogy egyhamar betölteni képes volna, következőleg jobb lett volna kevesebbre szorítkoznia. Ezen ellenvetés az alapszabályok figyelmes megolvasásával – s némely természetes combinatiók felfogásával, azt hisszük, önkényt el fog enyészni.
Ugyanis kérdezzük egy kereskedelmi társaság tűzhet-e ki magának valami kisebb kört feladatul, mint a kereskedést? hiszen ha ezt nem tűzné ki magának feladatul, úgy lehetne valami más, talán minden más, csak kereskedelmi társaság nem. Már pedig ha ki a társaság alapszabályaiban foglalt czélt, s munkakört megolvassa, egyszerre átlátandja: miként egyenesen csak a kereskedés az, mit a társaság magának főmunkakörül kitűzött; a többi mellékes munkálatok pedig vagy olyanok, a melyek amannak a társaság nyereségét minden legkisebb veszély nélkül bizonyosan nevelő corollariumai, vagy pedig oly munkálatok, melyeket a társaság már főczélja, t. i. a kereskedés végett rendszerezett segédeszközei által, minden legkisebb költség nélkül végrehajthat. – Az elsőbbek t. i. a corollariumok, a szállítványozás körül forognak; – már pedig ezt általában, s különösen azon részvét, hogy a társaság iparkodandik, a külföldi átszállítványozást kelet felé Pestre vonni, s biztos szállítási ajánlkozásaival, Pestet a nyugatról kelet felé vonuló transito-kereskedés fokhelyévé tenni; azt valóban gondatlanul választott szerfelett tág munkakörnek csak senki sem fogja tán nevezni. – A második osztályba, ugymint a mellékes munkálatokba pedig a következők tartoznak : 1. Szállítványozás által a hazai hajózást előmozdítani. – És miképen történendik ez? a társaság, midőn ki- s bevitel végett hajókra van szüksége, a honi hajóknak ad elsőséget, mire ekkorig magánosok figyelemmel természetesen nem valának; miből következik, hogy a hajóépítésre oly kedvező magyar tengerpart lakosai látván, miként hajóik bizonyos foglalatosságra számíthatnak, hasznukat bizonynyal szemügyre veszik, s a honi hajózás beláthatlanul élénkülni fog. Továbbá a külföldet figyelmessé teszi a jó, s jutányos magyar tengerparti hajókra, s megrendeléseket teljesítés végett elfogad; tengeri hajókra magyar hajósok felvételét eszközli, folyóinkon a vitorlás hajóknak elsőséget ad, s a hajózásnak ezen olcsóbb nemét divatba hozza; ha pedig hajóépítőink ezen műiparágnak valamely új fejleményével, új tökélyesítésével megakarnak ismerkedni, arra külföldi ügynökei által, kiket kereskedése végett különben is tart, a szükséges adatokat beszerzi, s építőmestereket felfogad. – Mindez a társaságnak egy fillérébe sem kerül; ellenben szép hasznot hoz, a honnak pedig kimondhatlan javára válik. És végre, ha látja, hogy a világkereskedésben a körülmények akként alakulnak, miszerint hajóval kereskedni nyereséges vállalat (a mint ez a délamerikai köztársaságoknál még mindig bizonyos, és még sokáig bizonyos lesz), ekkor maga költségére építtetvén hajókat, csak azt teszi, mit a gabonával, dohánnyal, gyapjuval, kenderrel, borral, repczével stb. tesz, ha és mikor az egygyel vagy mássali kereskedésnek hasznát látja. – Ide tartozik másodszor a »külföldi kölcsönök eszközlése; s a gyáriparvállalatok előmozdítása.« – A társaságnak külföldön, a legnagyobb kereskedőhelyeken, saját kereskedése végett ügynökei lévén, igen természetes, hogy ezen accreditált tekintélyes társaság, ha valaki külföldről pénzt akar bölcsönözni, vagy valamely gyáriparvállalat végett gépekre, szerkezeti tervekre, mintákra, szakértő emberekre leend szüksége: ezt ügynökei, s összeköttetései által jutányos dijért a honnak kimondhatlan hasznára mind megszerezheti; a nélkül, hogy mindez csak egy fillérnyi veszélyébe is kerülne. – Ide tartozik továbbá »a biztosító magyar intézetek pártolása, s ha kell újaknak felállítása«. – Biztositania valahol csakugyan kell, s ha ezt a társaság lehetőleg belföldön teszi – ismét minden mellékes kiadás nélkül – a honnak sok pénzt kímél meg, s igen jótékony czélt mozdít elő. – A kereskedelmi conjuncturáknak, bel- s külföldről köztudomásra juttatása pedig, a mi szintúgy a mellékes munkálatok közé tartozik, reméljük, nem kíván apologiát; ez olyasvalami, a mi honi termesztőknek, gyártóknak, kereskedőknek véghetlen hasznos szolgálat, a nélkül, hogy a társaságnak nagy áldozatába kerülne. – Végre még ide tartozik a közlekedési eszközök könnyítése. – Legyen szabad egy példát felhoznunk. A duna–fiumei vasút létesítését a megyék roppant nagy többsége utasításba adá; tehát természetesen kész a pénzforrásokat is megajánlani, melyek arra szükségesek. – És mégis ily nyilvános készség mellett is igen könnyen megtörténhetik, hogy a dologból most semmi sem lesz. És miért nem? mivel semmi elődolgozatok nincsenek: nincs költségvetés, nincs technicai terv kidolgozva; pedig amúgy »könyv nélkül« milliókat ajánlgatni csakugyan bajos, a nélkül, hogy tudnók: mi kell, mennyi kell, hová, s mire kell? – Reméljük ugyan, hogy az országgyűlés sietni fog ezen adatok beszerzését elrendelni; azonban nagy kérdés lesz: honnan fedezze ezen előleges költségeket. De léteznék most csak a kereskedelmi társaság; s az ország RReinek csak egy költségvisszatérítését biztosító szavukba kerülne, hogy tavaszig, a legtekintélyesebb műértők által tökéletesen kidolgozott terv, s költségvetés asztalukra tétessék. – Minő hiány, minő veszteség, hogy ez most így nem lehet! oly hiány, oly veszteség, mely e lapok szerkesztőjét, ifj. Szabó Pál urat, a hon, s különösen a kereskedelmi társaság érdekében arra birta, hogy műértők társaságában az aldunai részekre, s onnan Fiuméig, e napokban egy kis kirándulást tegyenek; miszerint legalább valaki legyen, a ki mondhassa: hogy a helyszinét megtekintette, az adatokat a lehetségig összegyüjtötte, s egyről-másról egy kis gyakorlati vizsgálódáson épült véleményt mondjon, nevezetesen arról is, vajjon műtanilag lehetséges-e a Luiza-utat lóerőre számított vas sinekkel ellátni; mit a triesztiek és barátaik lehetetlennek kiáltani már csak azért is igen szeretnek: miszerint reményök legyen, hogy a magyar nemzet által Károlyvárosig felépítendő vasutat, ők majd a mult országgyűlési törvény segedelmével egy oldalkanyarítással magokhoz vezethessék, s a magyar tengerpartot tönkretegyék.
Látni való tehát, hogy azon ellenvetés, mintha nagyon széles tért vett volna a társaság, a mellékmunkálatokra teljességgel nem áll; – de a főmunkálatra, a kereskedésre nézve sem áll; mert a munkálati tervet józanul senki sem fogja akként érteni: hogy akár kedveznek a körülmények, akár nem, a társaságnak mindig, s minden irányban Bécsnek és Lembergnek, Fiuménak s a Feketetengernek stb. okvetlenül dolgoznia kell; hanem ki kellett tűznie magának az egész tért ép a végett, hogy válogathasson, s mindig oda irányozhassa nemzeti szempontból ihletett munkálatait, hova a körülmények javasolják. – Egyébként is az igen természetes, hogy a társaság első pillanatban mindjárt az egész roppant térre nem fogja eldarabolni erejét; mutatja ezt már az is, hogy csak négy év alatt kívánja a részvényelv befizetését; – először szükségkép elfogja belkereskedési viszonyait rendezni, raktárakat állít, szállítványozást szabályoz, Fiuméval teszi magát érintkezésbe, s a mint ereje növekszik, s a körülmények javasolják, terjeszti mindig tovább-tovább karjait, míg végre egy hatalmas óriássá fejlődik; melyről még azt sem kell felejteni, hogy a mely társaság például két forint értékkel bir, azon ellenőrzés, s biztosság mellett, melylyel csak egyesületek dicsekedhetnek, legalább is még két millió frtnyi hitellel bir, és így forgalmi tőkéje kétszerezve van.
Azt véljük tehát, eloszlatók a lehető ellenvetéseket, s ezért nincs egyéb hátra, minthogy az egyesületet polgártársaink részvétébe újra sürgetőleg ajánljuk.
