Pest város körlevele.*
Pest város körlevele.*
Az 1843-ik évi »P. H.« 290-ik számából. K. F.
Adtál uram esőt, nincs köszönet benne.
Magyar közmondás.
Magyar közmondás.
Ha van tárgy, mire nézve journalisticai pályánkra a becsületesen teljesített kötelesség érzetével szabad visszatekintenünk, ép a kir. városok tárgya az. Ha van tárgy, melynek előkészítésében, megérlelésében az időszaki sajtó hatályos tényezőnek mutatkozott, bizonyosan a kir. városok kérése az, s miután nem tünt, s nem tünhetett föl e kérdés körül az ébredésnek legkisebb jelensége, melyet a P. Hirlap meleg tárgyszeretettel nem kisért, nem ápolt, nem fejtett volna, – nem kérkedés, hanem álláspontunk constatirozásának kénytelensége mondatja velünk, hogy sokkal több rokonszenv hevíti keblünket a hír. városok ügye iránt, mintsem becsületes igyekezettel meg ne vásároltuk volna a jogot nyiltan, határozottan kimondani: hogy a ki most, épen most ily körlevelet ír, az a kir. városi polgárságot azon semmiségből, melybe a polgári rendet leginkább ő süllyeszté, fölemelni vagy nem akarja, – vagy ha akarja, arra oly kártékony fonák módot választott, melynél a polgárság jövendőjére kártékonyabbat a polgárság leghatározottabb ellensége sem választhatna.
Kérjük az olvasót, balra ne értse e mondásunkat. Mert nem azért mondók azt, mintha a ns. Pest városi tanács körlevele beltartalmának valami nagy fontosságot tulajdonítanánk; miután abban egyetlenegy ok, egyetlenegy állítás sincs, mely már hónapokkal előbb százszor meg százszor meg nem czáfoltatott volna, mintsem a Pest városi vál. polgárság körébe annak hire is eljutott vala, hogy például Szabadka körlevelet írt; hanem mondjuk azért, mert ismerve a jelen körlevél keletkezésének körülményeit, abban az időnek egy oly jelét, a jövendő barometrumának oly fokmutatóját vagyunk kénytelenek észrevenni, mely a városi kérdésnek ez országgyűléseni szerencsés megoldása felől sóvár kebellel táplált reményeinket csaknem a fagypontra sülyeszti le. Ez pedig mind azoknak, kik a városi kérdés szerencsés megoldásában honunk boldog átalakulásának egy hatalmas tényezőjét reménylék, annál érzékenyebben fájhat, minél több okunk van azon véleményre hajlani, hogy a kir. városok kérdésének, ha ez országgyűlésen szerencsésen el nem intéztetik, többé jövendője alig van. – Nagy szó, a mit mondánk, de megfontolva mondottuk. Mert vannak kérdések, melyeknek elszalasztott alkalmát nem hozza vissza semmi öröklét. Egy ország aristocratiai institutióinak a nép érdekeivel transactióképeni összeegyeztetése nem egy partie Whist, melyet ha elvesztők, kártyát keverve, újra kezdhetjük. Transactio csak békés átalakulás útján történhetik, s ha erre még nem mutat sehol példát a történetirat, bizonyosan azért nem mutat, mert annak lehetsége perczekhez van kötve, s a perczek mindig elszalasztattak. Isten kegyelme ne adja, hogy igazunk legyen, de szivünk rejtekében él egy sejtelem, mely nehéz aggodalmak közt jósoltatja velünk, hogy borzasztó felelősséggel játszanak, kik castok érdekében jogot, igazságot, méltányosságot haladó, s a közös hon érdekével merőben ellenkező követeléseknek szenvedélyes fegyvereivel iparkodnak a röppenő alkalom sikerét lehetetleníteni. Avagy azt gondolja-e Pest városa érdemes tanácsa, hogy a mai nap alkalmát vissza fogja valaha idézhetni? – nemzetünk most az eszmék habtengerén libeg; minő practicus eredménye lesz az országgyűlésnek, az Isten tudja, mert a siker áldása ő nála van, emberé a szándok, akarat, ügyekezet; de annyi eredménynek ez orsz. gyűlésből ki kell fejleni, hogy átalakulási mozgalmaink határozott színt, irányt veendenek. És ekkor két dolog közül egyik bizonyos. Vagy lehetségesnek mutatkozandik a békés átalakulás, vagy nem. Az utóbbi esetben, úgy hisszük nem kell mutogatnunk, hogy nem képzelhető a viszontagságoknak oly fordulata, mely a k. városokat, mint kir. városokat, azaz mint oly testületet, melynek érdeke sem a népével, sem nemességével nem ugyanazonos, legkisebb jövendővel kecsegtethetné; ezt álmodni is képtelenség; mert az úgy a privilegiumok, mint az egy és osztatlan szabadság egykori definitiv diadalával merőben ellenkezik. Ha pedig, mit Isten adjon, a békés átalakulás fog lehetségesnek mutatkozni, akkor ennek határozott irány a vagy aristocratiai, vagy nem aristocratiai színt viselend. Első esetben azt gondolja-e Pest városa érdemes tanácsa, hogy lesz még valaha időpercz, midőn a városi kérdés kivihetőséget valami oly kedvezőleg fedezni fogja, mint most a házi adó kérdése fedezé? – nem, soha, de soha többé nem lesz; ezt a vaknak is át kell látni; annál inkább hát azon mélybelátásu férfiaknak, minőkkel Pest városa tanácsa méltán dicsekedhetik; avagy azt gondolják-e a városi kérdésnek nem lesznek eördögei, forintosai? – lesznek bizonyosan; s mi nem akarjuk magunkat mystificálni, azért kimondjuk nyiltan, határozottan most századikszor, a mint már 99-szer mondottunk, hogy ezen eördögiádák, forintosiádák, a nemességnek existentiáját minden bizonynyal keservesen compromittálandják; de azt Pest városa érdemes tanácsa bizonyosan igen jól tudja, hogy a nemesség bukása, nem a kir. városoknak, mint privilegiált castának, fog gyümölcsözni; ha pedig amott bukás helyett győzelem következnék – a mi nem valószinü, azt a forintos had, a kir. városokkal bizonyosan nem fogná megosztani. Ez az átalakulás aristocraticus irányának alternativája. – Ha pedig az átalakulás más irányt veend; – ez esetre nézve magában ezen irány értelmében fekszik, hogy az bizony a kir. városoknak, mint k. városoknak nem lehet kedvező.
Mondhatlan igazságtalan volna irántunk a ki ezen elmélkedésben akármi rémeket, akármi czélzatot látna, vagy tartalék gondolatot vadászna; nincs ebben semmi egyéb, mint csupán azon státustani analysis, mely a történhetőségeknek minden lehetséges oldalát bonczkés alá veszi, hogy valamely lépés okszerüségét alkalmazottan latra vethesse; – s ezen analysis nyomán állítjuk, hogy nem lehet oly esetet képzelni, melyben a kir. városok ügyére, Pest városa érdemes tanácsa körleveléből legkisebb haszon, avagy jótékonyság hárulhatna; ellenben igen sok eset lehetséges, melyben ezen szenvedelmes körlevél a városoknak tömérdek kárt okozhat.
A ki azt akarja, hogy a 600 ezernyi népességű 47 k. városnak a 49 megye ellenében negyvenhét szavazat adassék; az semmit sem akar. – Ám de lehet-e városi ember, a ki ez ügyben semmit sem akarhat? igenis lehet, mert semmit sem akarni, annyit tesz, mint azt akarni, hogy a városi polgárság továbbá is semmi, a maga magát regeneráló zárt testület pedig minden legyen.
A ki a városoknak 47 szavazatot törvénynél fogva igényel, – az egyes törvényeket olvashatott, de a magyar törvényt nem jól olvasta; mert a kir. városok igen nevezetes része ellen nagyobb proditio fraterni sangvinis-t nem lehetne elkövetni, – mint azt kívánni, hogy a városok ügye régi törvények obscuritásainak alapjára tétessék.
A ki voksokat akar belrendezés nélkül, az nemcsak erkölcsi, hanem logicai lehetetlenséget is akar; s a két kérdés kapcsolatos philosophiáját szándékosan ignorálja, s a kormány és nemzet tekintélyét szándékosan felejteni akarja.
A ki akkor, midőn a városok rendezéséről van szó, e kérdés körül a városi tanács zárt testületének nagyobb befolyást kíván; az nem a polgárság számára követeli a semmit rólunk nélkülünk elvet.
Az érdemes tanács, nem k. város, hanem a városnak tisztviselője; nem ő érette van város, hanem ő van a városért, ép úgy mint nem az alispánért, és szolgabiróért van a vármegye, s valóban igen különös volna, ha például a népnek a megyében adandó jogok kérdésében az alispánok és szolgabirák, a népnek nevében, a semmit rólunk nélkülünk elvet magoknak követelnék!!
Sokkal többször, s többet szólottunk már e dologról, mintsem azokra nézve, kik e tárgybani elmélkedéseinket egészen el nem felejték, ezuttal ne elégelhetnők az eddig mondottakat; azonban midőn a k. városok kérdése szerencsés megoldásának reményét naponkint mindinkább oszolni látjuk, sokkal érzékenyebb fájdalom hatja át minden valónkat, mintsem a szoros igazság iránti kötelességnek ne éreznők nyiltan kimondani: hogyha Pest városának körlevele, nem a városok ügyében kerületi választmány által kidolgozott javaslat fölvétele előtt, hanem a városban lakó nemesek adó- s birtokviszonyai felett történt kerületi szavazat után iratott volna: azon ingerült szenvedélyes hangot, melyet különben benne feltalálni sajnálunk, lehetetlen volna természetesnek nem találnunk. – A városok rendezése csak úgy lehet üdvös hazánkra, ha a városban, egyik privilegiált osztály, más privilegiált osztály fölibe nem emeltetik, hanem minden érdek assimiláltatik; s a városi lakosság, legyen nemes, legyen nem nemes, a polgár szó magasztos eszméjében összeolvadva, teherben, javadalomban osztozik. – Ez a dolog sarkalakja. – És mégis a nemességre adómentesítések történtek. Elismeri minden ember, hogy városokban rend s felvirágzás, a territoriális hatóság általánosítása nélkül nem lehet; ámde azt mondják: be kell folyni a nemességnek is a városi közigazgatásba, a tisztviselők választásába; – és mégis adómentesíttetik több tekintetben!! vagy azt akarjuk-e, hogy pl. én, ki városban lakom, a nélkül, hogy polgári keresetet űznék, vagy városi házat szerezni kedvem volna; polgári jogokat gyakorolhassak, a nélkül, hogy a polgár terheiben osztozzam? – ez moralis lehetetlenség; hiszen sokan leszünk, kik pirulnának így a városban polgári jogot gyakorolni. – Ezen mentesítések annyit tesznek, mint a városok rendezését nem akarni; tehát nem akarni, a honra azon békés átalakulás boldogságát felderíteni, mely csak most, s most csak a városok rendezésével lehetséges. Bizony mondom, liberalismusunk pengő ércz, és csengő czimbalom. – Mondjuk ki tisztán, a nemesség a városok rendezését nem akarja; azon testület, mely most a városok minden jogait egyedárulag birja, az ép ezen egyedáruságot fenyegető rendezést szintúgy nem akarja, tisztelet mindenütt a dicső kivételeknek, de a többség szerint kell, hogy itéljünk.
