JELLACHICH MOZGALMAI.
JELLACHICH MOZGALMAI.
N. Kanisa, sept. 20. Mikép már tudva van, Jellacsich, a harambasa, sept. 11-kén tört át a Dráván 3 ezernyi előcsapatával. Csáktornya alá jövén, várakozott seregeire. Hozzánk f. hó 15-kén érkezett 7 zászlóaljjal, egy század huszárral, 20 ágyúval, s mintegy 80 szekér lőporral. Maga a harambasa és tisztei a városban szállásoztak, csordája pedig kinn táborban. 16-kán és 17-kén huzódott be összes népe folytonos vándorlatban. – Ellenkezésre sehol nem talált, mert seregeinek – 2 ezred huszár, Erneszt és Wasa zászlóaljak, s még 2 zászlóalj honvéd, s a fejérvári önkénytesek egy százada – jókor visszavonattak.
Érkezésök első napján az ide zárt* pasquilt – mert én egyébnek nem nevezhetem – osztogatták ki a nép között; azonban kikhez szól, katonák, már itt nem voltak. De ellenkező esetben sem számolhatott volna hatásra, mert mind a Wasa, mind az Erneszt ezred tisztei – két ráczot kivéve – a kormánybiztosnál aláirták, hogy Jellacsich ellen harczolni fognak.
Közöljük az országos képmutató kiáltványát, mellyel katonáinkat ámítani igyekszik:
„Bajtársaim! A horvát- és slavonországi határvidéki őrseregek átlépnek magam vezérlete alatt Magyarország a ti ótalmatokra bízott földjére. Ne nézzetek minket elleneknek – az austriai lobogók emelkednek sorainkban – a kétfejű sas, jelképe száz meg száz csatatéren a dicsőségnek és becsületnek, nem válhatik lázadás és árulás jelképévé. Fegyverhez nyúltunk ótalmára nemcsak jogainknak, hanem egyszersmind fentartására szeretett fejedelmünk jogainak is, mellyekkel egy gonosz párt, nem figyelve egy nemeskeblű s hív nemzet nagy többségének igaz érzelmeire, vétkes czéljaival viszaélni átalkodik. Már is tetézte ezen párt a birodalom felbontására czélzó ármányát, midőn határzatai által a fejedelem és haza iránti szeretettel egybeforrasztott seregben az elkülönzés szellemét ébreszteni, a bizatlanság s gyülölség magvát hinteni s ez által az összes birodalomnak ezen erős védfalát lerombolni iparkodik. Vitézek, az austriai hadseregben, mellyhez büszkén számítjuk magunkat, ti osztjátok ezen ármány tekintetére fölindúlt boszakodásunkat! fegyvereteket soha sem fogjátok testvéreitek ellen fordítani, kik császárukért s ennek jogaiért, mellyek egyszersmind a népek jogainak legszilárdabb védfalai, életöket feláldozni mindenkor készek. Olaszország csatatérein visszaszerzé egy dicső hős legyőzhetlen vitézeivel a koronának egyik drága gyöngyét. Egy szó vezeté, egy szellem éleszté ezen seregeket, nemzetiség minden különbsége nélkül: győzelemmel lőn jutalmazva egységök. Nem jutott ugyan részünkűl vérünket onthatni ezen magasztos czélért; mindazáltal azon boldogító öntudat, melly szerint olaszországi vitézeinket testvéreinknek nevezhetjük, éreztesse mivelünk azon nagybecsü szerencsét, melly szerint egyesítve az austriai színek kötelékével késő maradékinknak a becsület és vitézség példáját hagyhatjuk örökségül. Éljen az austriai hadsereg egysége! éljen kegyelmes császárunk s királyunk! – Dráva partján, sept. havában 1848. Jellacsich m. k. tábornagy és bán.
Összes serege Jellacsichnak 32–34 ezer. Ezeket azonban elemezni kell.
Valódi ereje, mellyben bíznia lehetne, 8 zászlóalj határőr. Ezekben azonban, erősen hiszem, bizodalma nagyon meg lesz csalva, mert ezen emberek első pillanatra becsület embereinek látszanak. Velök beszélve kitűnik, hogy józan gondolkozásuak is. Nekik s éber őrködéseiknek köszönhetjük, hogy városunk lángba nem boríttatott. Közőlök sokan kinyilatkoztatták, hogy lőni nem fognak; s itt eszembe jutott azon hír, melly őket megelőzte, s melly szerint a határőrök hazánk ellen jőni vonakodtak, sőt egyenesen tagadólag válaszoltak, mert – úgy mondák – ha Olaszországban magyarok nincsenek, közőlök egy is haza nem jöhetett volna, ők tehát inkább hálával tartoznak a magyarnak. Utólagosan megjegyzem, hogy ezen határőrök mostanában tértek vissza Olaszországból.
Második eleme erejének a horvát nemzetőrség, mellybe imitt amott rendes katonaság van beosztva. Ezek – mint köztök a szánandó, s mintegy 130 főre menő turopolyaiak is – kényszerített harczosok; mert tudni, kell, hogy Jellacsich kétszer parancsolt országos fölkelést. Ezek közől sokan kaszával, dárdával, vasvillával, fejszével, ásóval stb., de nagyobb részben fegyverrel vannak ellátva; azonban szinte nagyobb részben annyira gyáva, nyomorú nép, hogy tán lőni nem is mer. Itt igen bárgyu s alázatos képpel koldulni jártak!
A harmadik elemet egy nagy haramia banda teszi: a likkai határőrség, vörös sapkával, fekete guba s harisnyával, és bocskorral. Ez valamint a negyedik elem: a szerezsánok, irtóztató fertelmes, piszkos, rongyos nép, melly a baromtól csak abban különbözik, hogy emberi arcza van. Ezek semmi napi díjt nem kapnak. Míg a szerezsánokat vörös köpönyegökkel, sapkájukkal, s övükben pisztolyok, s késekkel lerajzolva ismertük, azt hittük, hogy ezek valami tűzről pattant, eleven s vitéz fiai a derültebb égaljnak. Szörnyen csalatkozánk! Ezek olly nyomorék, olly söpredék, olly erélytelen s erőtlen nép, hogy én végetlenül csodálkozom a katona Jellacsichon: mikép nem szégyenlett magával illy népet hozni. – Mintegy harmincz szerezsán sertéseket akart lopni, természetesen lopniok kell, mert semmi napi díjt nem kapnak, s két kanisai ember és három nő ugy rájok ijesztének, hogy rohanó szétfutásukban hanyat homlok zuhogtak egymásra.
Ezen két elem semmi fegyelmet nem ismer; tiszteik fen hangon panaszkodnak ellenök. Ezek tehát harczba nem valók. Egy (likkai) őrmesterök így szidta meg az utczán egyik engedetlen emberét: „Te rosszabb vagy, mint a magyar honvéd.”
Lovasok is vannak; mintegy ötszáz huszár, – ezeknek megfelel száz magyar huszár, – és két osztály németlovasok, kik a római sánczoktól felfelé jövén, Kottorinál, Jellacsich által seregébe parancsoltattak, mert ő V. Ferdinánd nevében jön.
Van 42 ágyújok. Két kartács, 10 hat fontos, a többi 3 fontos.
A tisztek többnyire tábornokok, ezredes vagy alezredes, talán kettő, a többiek kapitányok stb.
Jellacsich a tömérdek húsért, kenyérért, borért, fáért, stb. csak egy fillért sem fizetett, hanem nyugtatványt adott, mellyért – ugymond – az lesz fizető, ki ezen harczban veszt. –
Elkövetett garázdaságaikat, zsiványságaikat elsorolni lehetetlen. Ez valódi rablócsorda, melly hatalmas erő fedezete alatt jött más vagyonára élődni. Szőleinket letarolták, legázolták, présházainkat felverték, a bort elfolyatván, a hordókat összetörték, s tűzre vitték, sertéseket, majorságot, hol lehetett ökröket oroztak; Iharos-Berényben az ökröket utczáról lődözték, s itt pénzt is raboltak, utánok menvén a becsületes jámbor lakosoknak, kik vagyonkáikat a szőlőhegyre takaríták. De, mondom, ezeket elszámlálni nem lehet.
Eddigelé négyet tudunk, kiket közőlünk meggyilkoltak; hanem hiszen nálunk is maradt néhány szerezsán köpenyeg s fegyver.
Ma négy illy ifju urat kerítének nálunk hurokra, köztük – mint mondják – a „Luna” szerkesztőjét. Mi lesz velök, még nem tudni.
A gyalázatos csordának egyik része, Jellacsich vezérlete alatt, Keszthely felé indult; innen azonban alkalmasint csipős szél fujván, visszatért többi seregéhez, melly Somogynak ment. Most Böhönye körül barangolnak. De megfoghatlan, mit keresnek erre, midőn ők Pestre szándékoznak.
A mennyire mi tudjuk, Jellacsich Budára szándékozik, hogy ott felülvén a pompás várba, maga elé rendelje a magyar ministereket, s miután ezektől tárczáikat elszedi,* Bécsbe megy az Aulát meglátogatandó. – Kanisai.
Még csak hagyján, ha a ministeri tárczákat szedné el s mást nem tenne. A ministeri tárczákat visszaszerzené a nemzet hatalmas karja, melly emelkedni kezd. De ő irtani akar bennünket. Ő rabolni, gyujtogatni, és gyilkolni fog, mint mindenfelé teszi, a merre megyen. S ki állitja vissza az elpusztitott falvakat, a leöldökölt ember-életet? Azért fel, honfiak, ki csak karját emelni birja. Kiirtástok czéloztatik s ki volna a ki nem védné honát, nem védné vagyonát és testvérei s maga életét? – A szerk.
