Egy Csehországból irt magánlevélből.
Egy Csehországból irt magánlevélből.
– Egy Csehországból irt magánlevélből érdemesnek tartottuk a következőket közleni, mik újabb örvendetes tanúságai annak, mint érzenek, gondolkodnak külföldön levő huszáraink. Hozzánk is eljutott híre – igy szól a levél – hogy imádott hazánk fölé az absolutismus vészteljes förgetege annyi száz alakbani 300 évig tartott dúlásai után újolag tornyosúl. Oh istenem, milly keserű fájdalom nyomasztja érzékeny szívemet, mennyi köny szivárog szemembe, azt csak honfi képzelheti. Mi ez országhoz Prometheusként vaslánczokkal vagyunk bilincselve, s az átkos dynastia viseli a saskeselyű szerepét, keblünkből a hazafiságot gyökerestől kiragadni iparkodván. Nem kívánunk egyebet, mint még egyszer forró csókkal illetni a draga földet, melly szűlt, s Kossuth egy intésére inkább mindnyájan a hazáért kimúlni a világból, mint itt a magyar név szégyenére élni. Én két hónap óta roskadt egészségű vagyok, óh, bár szárnyakat adott volna az ég, hogy repülhetnék, vagy könnyeimben uszhatnék szülő hazám felé! Népünk századonként szökik, s közőlök – mint halljuk – Sréter százados 55 emberrel szerencsésen keresztűlvágta magát Magyarországba, mire nálunk azonnal rövid katonai törvény hirdettetett, de a magasztos honszeretet sugallatából e hirdetés után ismét többen eltávoztak, kik közől a sorkatonaság Prága alatt hatvanat, fájdalom! elfogott, ezek már a katonai törvény alá esnek. Embereink mind megannyi hősök, s hogy karjaink jelenleg az absolutismus zsoldosai megsemmisítésében tetemes részt nem vehetnek, csak nagy részt volt ministereink megbocsáthatlan hibája. – Egy reménycsillaga van a szegény magyar hazának, ez Kossuth! Tulajdonosunk csúfos megszökése óta jó volna ezredünket nemzet huszárainak nevezni. A hazatérést bizzátok ránk! Éljen a haza! – Egy huszár.
