Leopoldvár, october 30-án.
Leopoldvár, october 30-án.
Folyó hó 27-én a pesti nemzetőri zászlóalj a parendorfi táborból Pozsonyba utasíttatott, innen más nap d. u. 5 órakor vasúton szállíttattunk N. Szombatig, 29-én pedig kocsikon Leopold várába, hol jelenleg is vagyunk.
E várat meglehetős erősségnek lehet mondani. Éjszak-keletről a Vág vize, dél-nyúgotról pedig erdőséggel borított hegyek védik. Ha tudta volna a rabló Simonich, milly készületlenűl találja e várat, egy perczig sem késik, annak bevételét megkisérteni! Ide érkezésünkkor csupán négy 3 fontos ágyú pislogott a vár négy fokán, s tüzér az egész várban csak hat, kik töltény-készítéssel foglalkodtak. Töltény kevés, csapda és gyitacsárt tegnap küldtek Pozsonyba. Több figyelmet kellene fordítanunk e várra, mert a kitűzött magyar szinű lobogó még nem tartja ám meg!
Már Pozsonyban néhány német sógor hűtlen lett zászlóaljunkhoz. – Ők megszegték esküjöket! itéljen fölöttük saját saját lelkiösmeretük. – Ezen gyönyörű madarak, mig parádézni kellett, legmagasabban hordták fejöket, és szájjal már Windischgrätzet is megverték, de midőn értésökre esett, hogy Simonichchal kell szembe szállani, nem átallottak szemtelenűl hat napra előlegezett díjjal, bizonyos Donua nevű volt német szinész folytonos izgatására megszökni.
Mig megérkezésünk után a töltények kiosztásával foglalkodtunk, az alatt vonult vissza a várba, Simonich nagyobb erejével megmérkőzött kis hadunk, a lelkes porosz ezredbeli gyalogok és pozsonyi önkénytesek.
Zolnay János porosz ezredbeli hadnagy úrnak – kinek bátor tekintete megvívna a poklokkal is – köszönhetem a csata részletes leirhatását.
Az ütközet f. hó 28-án d. után 1 órakor történt Kosztelnél. Simonich tábora mintegy 6 batallion sorkatonából, két osztály lovasságból s több százakra menő gyülevész népből állott. Ágyúja 12, három, hat, és 12 fontosak. A mi seregünk 300 porosz ezredbeli sorkatona, s 200 megyei nemzetőr; a többi felkelő nép, kaszával s vasvillával; ágyunk hat, 4 három fontos és két nagyszombati sugár ágyú.
Legnagyobb szerencsétlensége volt a mieinknek az, hogy nem volt jó vezérük, s az ellenség egy völgyben találta. Azonban nem csüggedve a mieink, rögtön egy hegyre vonultak, honnan olly sikerrel ágyúzták az ellenség lovasságát, hogy az tetemes veszteséggel hátrálni kényteleníttetett. – Tüzéreinkről átalános a dicséret, midőn ellenben pirulva kell megvallani, hogy a felkelő nép, az első tüzelésre, fegyverét ruháját elszórva, megfutott. Vezetőjük azonban, a lelkes Pongrácz Gvidó, – ki inkább dicsőn halni kivánt mint gyáván hátrálni, – a porosz ezredbeliekhez csatlakozott, mig nem vívás közepett, a záporként hulló golyók egyike földre teríté e derék bajnokot. Sok illyen lelkes fiat a hazának!!
Kapva Simonich a megfutott nép gyávaságán, a még helyt állott s lelkesen küzdött csapatunkat mármár körűl keríté, midőn ezek észrevevén a cselt, folytonos tüzelés közt hátrálni kezdtek.
Igy fogták körül Blahó Antal porosz ezredbeli tizedest, kinek vitéz elszánt magaviselete, historiai nevet érdemel. Látva ugyan is, hogy csapatja veszve van, ha magát fel nem áldozza, lőfegyverét ellökve, kardot ránt, s mint dühödt oroszlány vágtatott az ellenséges csapatba, hol miután négyet a más világra küldött, egy távolabbról jött golyó földre teríté, s a lelketlen tömeg, több rendű szúrásokkal végzé ki őt.
Különösen kitüntette még magát Wolf porosz ezredbeli kapitány, kinek ügyes vezénylete menté meg a csapatot nagyobb veszélytől.
A mi elesteink számát, azokkal együtt, kik a hátráláskor a Vág vizébe fuladtak, mintegy 13-ra teszik, az ellenség veszteségét mintegy 180-ra.
Most itt várjuk a további parancsot, s alig várjuk, hogy tüzbe menjünk.
B Brudern, a lázító Hurbánnak czinkos társa, hurokra került, itt van a várban szoros őrizet alatt; aligha elkerüli érdemlett büntetését, az akasztófát. – Jámbor László, pesti nemzetőri tizedes.
Egy másik hitelt érdmelő levelet is vettünk ugyan e napról Leopoldvárról, miszerint épen akkor, midőn a Pozsonyból oda szállított budapesti zászlóalj a várba bevonúlt, megérkeztek egyszersmind azon nemzetőrségi csapatok, mellyek a Simonich rabló csoportjával Kosztel falu táján küzdött csata után ide visszavonultak.
Ezen nemzetőrök előadása szerint, Simonich serege összesen 4856000 főnyi gyalogság s lovasságból áll, ágyúja van 12. És mégis, mind a mellett, hogy a rabló csoport túlnyomó erővel birt a mieink felett, mind a mellett, hogy a vidéki felkelők megfutottak, hogy ágyúink kevés számmal, s azok is felszereletlenűl voltak, tüzéreink jól irányzott lövéseinek, s a porosz ezredbeli vitézek rendűletlen bátorságának eredménye az lőn, hogy az ellenség részéről tetemesen több halott maradt a csatatéren mint a mieink közől.
A fenebbi levél 13-ra teszi elesteink számát, az ellenségét pedig 180-ra. Mi igen örvendenénk, ha való volna ezen veszteségbeli arány, azonban megelégszünk a később vett értesítéssel is, minélfogva mieink legfeljebb 40-et, Simonich pedig 160 halottat vesztettek. Ez utóbbi tudósítások is dicsérettel említik a pozsonyiakat, kik erősen s folytonosan tüzeltek az ellenségre. A pozsonyiak Hurbán megverésekor is hasznos szolgálatot tettek a hazának; de valamint a pozsonyiak közől találkozlak, kik megfeledkezve esküjökről, gyalázatosan megszöktek, úgy ezen utóbbi tudósítónk előadása szerint fájdalommal és szégyennel kell bevallani, hogy a budapesti zászlóaljból is egy század (az V-ik a Teréz városbeliek) – egy pár derék tagnak kivételével – továbbá a IV-ik századból (a Józsefvárosiak közől) mintegy százan, megtörve azon szent fogadást, mellyet Győrben, isten szabad ege alatt, a zászlóra és hadi törvények megtartására tevének, a zászlóaljat hitetlenűl elhagyák; pedig a honvédelmi bizottmány elnöke, Kossuth, még mielőtt Párndorfba ért a sereg, felszólítást intézett hozzájok, hogy a kik a hadi törvények szigorúságának, s a katonai fegyelemnek magokat alávetni nem képesek, még korán maradjanak vissza. De akkor még ezen urak Bécs utczáin szerettek volna díszelegni, most pedig midőn Trencsénnek rideg bérczei közt Símonich barbár csordáival, s ágyú-golyók ellen kellett volna megvívniok, szerintök jobb volt haza menni. Mind az, mit ezen urak mentségökűl fölhozni szeretnek, – hogy t. i. ők csak néhány napra jöttek, hogy pénzzel s ruhával nincsenek illően ellátva – áll a többi századokra is, mellyek, mind a mellett – egy pár betegnek Pozsonyban hátrahagyásával – eskű szerinti kötelességöknek eddigelé híven megfeleltek, s egy hiszszük ezentúl is meg fognak.
Pest városa polgárai s a haza a mint egyrészről méltányos elismeréssel fogadandja a hazáért bátran halni kész polgártársainak érdemeit, egy viszont – hiszszük – azon esküszegőkre, kik gyalázatos visszavonulásuk által homályt vetettek a főváros lelkesültségére, kiérdemlett büntetés, ha nem más, legalább a közvélemény itélete fog hárulni.
Ez utőbbi tudósítónk szerint, Leopoldvár most már annyira meg van rakva fegyvereseinkkel, hogy azoknak egy része helyszűke miatt kün a szabadban tanyázni kényszerűlt. Ágyúink száma is folytonosan szaporíttatik.
Panaszkodik értesítőnk, hogy a sereg számára megkivántató lovak és marhák beszerzése itt nagy akadályokkal jár, hogy midőn oct. 27-én a derék Voronyeczki vezérlete alatt a pesti zászlóaljból néhányan gr. Erdődynének galgóczi várába mentek, s az ágyúfogatokhoz az ország nevében, s a legillőbb áron nyugtatványozva négy lovat kivantak, csak nagy ügygyel bajjal kaphaták meg azokat; később azonban a szükséglett marhák is megadattak.
Itteni hírek szerint, Simonich N. Szombat felé Austriába szándékozik áttörni.
