PEST, OCTOBERBEN.
PEST, OCTOBERBEN.
Hat hónap óta, remény és kétség váltja fel egymást minden magyar kebelben.
Eljutunk-e végre szívünk régi vágyához, a menny legfenségesbb ajándékának, a szabadságnak háborítatlan élvezetéhez, vagy annak csak új sirja készül honunk szent földén; be vagyunk-e irva a sors könyvében, az önálló nemzetek sorába, vagy ránk ismét a rablánczok nehéz súllya vár? ez mindenkinek első gondolata, ha reggel felébred, s utósó gondolata, ha estve lenyugszik.
Hat hónap, – félév, szép idő! Hat hónap alatt erélyesség s okos előrelátás, fáradhatlan szorgalom s a pillanatok és körülmények okos és rögtön felhasználása által, mit nem lehet tenni? kivált midőn a keblet a legnemesbb tüz lelkesíti, a honszeretet szent tüze!
És mi hová jutottunk hat hónap alatt! Egy tömkelegbe, mellynek sötét kamráiban, halállal fenyegető villámok czikáznak.
Életünk, ifjú szabadságunk, önállásunk, az emberi nem történetében hallatlan árulás és hitszegés minden veszélyeinek kitéve! Egy felől a bécsi camarilla ördögi esetei és ármányai, más felől az ellenünk roszlelkűleg fellázított nemzetiségek vad csordái, kiirtással fenyegetik nemzetünket.
Féléves háborgó nemzeti életünk az elkésések s diplomatiai kétes fogások és simogatások miatt előre nem haladt, nem erősödött, hanem inkább gyengült s naponként több rést nyújt a fondorkodó s vérszemet kapott százfejű ellenségnek.
Oh igen, nemzetem! egy sír, egy mély sír készül számodra, mellynek hantjain nem virul többé számodra boldogság, melly fejledezni kezdett életednek minden szálacskáit a halál zsibbasztó erejével oltja ki, és sírod felett a zsarnokság vad csordái, pokoli gúnykaczajok közt ülnek tort; ha nemzeti életed erőteljes érzetével fel nem ébredsz, teljes öntudatra nem ébredsz, százados álmodból; ha el nem felejted a keletről örökölt hiúság, nagyravágyás és oktalan kevélység minden csábjait; ha helyt adsz a haszonvágy és kényelem tespesztő és zsibbasztó sugallatának, hogy kebled hurjait más érzelmek is mozgassák, mint a hon és szabadság szent heve.
Ellenben, ha most minden egyébről felejtkezve, kebledben más érzelmeknek helyt nem adsz; ha szabadságra méltósok érzetében fölemeled erős karodat, az ellened minden oldalról fellázadt ellenség letiprására, akkor élni fogsz, élni, mig önálló nemzetek élni fognak, s dicső és nagy leszesz!
Mert olly nép, mellynek karjait a szabadság és honszeretet szent heve lelkesíti, nem retteghet soha egy bérlett csordától, mellyet csak baromi vágy ébreszt, mellynek gondolatja csak hónapin terjed, s mellynek útján egy szebb, jobb jövendő vezércsillaga nem ragyog.
Olly népnek minden esetre győzni és élni kell.
Ne altassák magokat a bécsi camarilla haszonleső s alacsonlelkű tagjai, kik közt fájdalom! ezerszer fájdalam! még magyarok is – halld meg nemzetem s fordulj el utálattal – még magyarok is vannak, – azon álreménynyel, hogy nemzetek szabadságát elnyomni akaró nyomorult merényeik sikerülni fog. Nem, azon lánczok, mellyekkel egy öntudatra ébredt nemzet életteljes mozgalmait béklyókba verni akarjátok, széthullnak a korszellem hatalmas szavára. Él még a magyarok istene! s Európa utálattal tekint, emberiségárulási hallatlan s pokoli ármányaitokra, és a kérlelhetlen história nem fogja elmulasztani a gyalázat bélyegét nyomni azon tettekre, mellyek által isten legfenségesb adományának, a szabadságnak, eltiprását czéloztátok.
És eljő az idő, mellyben minden csep vér, melly istentelen ármányaitok miatt kifolyt, és minden könycsep, mellyet fájdalom és kétségbeesés kisajtoltak, mázsánként fog nehezedni lelketekre, s ég és föld meg fogja tőletek tagadni az enyhet és vigaszt, mellytől annyi milliókat megfosztani törekvétek.
És én nem mondhatok le azon boldogító hitről, bármelly vészteljes felhők sötétítsék is új nemzeti életünk hajnalát, – hogy fajunkban tartós életmagvak rejlenek, mellyek a szabadság magasztos sugárinál dicső életfokra fejlhetnek ki.
De ne felejtsük, hogy ezen életmagnak, mind eddig nálunk elzsibbasztva, eltemetve valának. A bécsi kormány fő elve volt, minél mélyebb sötétségben s ostobaságban tartani népeit, különösen a legzsirosb földön lakó magyarokat; megakadályoztatni gondolat-hóhérai által minden szabadabb gondolat-mozgalmakat; százados tespedésükben hagyni minden tanitó intézeteiket, hogy valamikép lételök teljes öntudatára ne ébredjenek, hogy bennök a honszeretet nemes érzete ki ne fejlődjék, de annál mélyebb gyökeret verjen a vak engedelmesség s szolgai érzet dudvája. A bécsi kormány a gondolkodó tehetség minden szálacskáit szerette volna kiírtani. Gondolkodni csak Bécsben volt szabad, az udvar minden nemesb érzést kioltó légkörében, de itt sem egyébről, mint arról, miként lehet az absolutismust minél erősb alapokra fektetni, s mikint lehet az osztrák tartományokat minél sikeresben kizsebelni, a nélkül, hogy arról valaha számot kelljen adni. Kí felvilágosítni akarta polgártársait, annak neve a fekete könyvbe ment, s ki bátran és szabadon merte kimondani keble érzelmeit, Spielberg candidátusa volt.
Illyen zsarnok rendszernek három hosszú századon keresztüli makacs fentartása mellett, nem csoda, ha nemzetünk legnagyobb része aegyptusi setétségben tébolyog; ha fogalma nincs mindennapi kenyerén kivül egyébről; ha keble semmi nemesb érzést nem ismer, ha szabadság és honszeretet előtte ismeretlen dolgok, s ha egész valóját közönösség, hideg részvétlenség s apathia bélyegzi. De nem aludt azért ki belőle minden fogékonyság. Minden emberi kebelben meg van a lelkesedés magva, s az események és körülmények folytonos működése által kisebb nagyobb mértékben fel lehet azt ébreszteni. Tudjuk a franczia forradalom történetéből, mennyire emelkedtek a szabadság és honszeret fölébresztett érzelmei által, a leghidegebb s közönösebb keblekben is a szenvedelmek. A legszelídebb egyéniségek, a forrongó korszellem által a legszenvedélyesb patriotákká lőnek.
Földmívelő polgártársaink leginkább rettegnek a katonaságtól, mellyet pedig, ha megkóstolnak, annyira megszeretnek, hogy haza sem kivánkoznak többé menni, s a leghősebb harczfiak válnak belőlök.
És pedig mi felette nagy különbség van az eddigi és a mostani katonáskodás közt. Eddig a katona csak a zsarnokság kopója volt. Ontotta vérét s azt sem tudta, miért; többnyire minden emberi jogok sárbatapodására s az absolutismus támogatására; a helyett most a katonáskodás a legszebb hivatás, mert van-e szebb és dicsőbb hivatás, mint a hon és szabadság védelme? Alávalóbb, nyomorúltabb kenyeret én nem ismerek, mint az absolutismus szolgálatában az emberiség legszentebb jogainak s a szabadságnak széttapodására, vak eszközűl szolgálni; kopó gyanánt hagyni magát uszíttatni azok ellen, kik rablásczaikból menekülni s a szabadság légkörében lélekzeni kivánnak; s ellenfalat képezni minden nemesb törekvések irányában a polgárisodás pályáján. Ebben áll-e, valljon az olly sokszor pengetett katonai becsület? Nem, hős polgártársak, a katonai élet csak akkor jár becsülettel, ha feladata a hon és szabadság védelme. Ekkor és csak egyedűl ekkor dicső a katonai hivatás, s az ekként gyüjtött babérkoszorúk csak akkor fognak elhervadni, mikor az utósó ember élni megszünt, mint azon dicső hősökéi, kik Thermopylac szoros kapujánál életöket hazájokért feláldozák.
484És ez az, mit földmivelő polgártársainknak szivök s lelkökbe kellene csepegtetni, folytonos és erélyes ismétlés által. Erre nézve a lelkészek lelkes tanításaitól legtöbbet lehetne várni. A honszeretet, historiai adatokkal népszerűleg támogatva, a szabadság roppant előnyei a rabság felett, egy szabad nemzet dicső állása és jelentése, a többi szabad nemzetek sorában; a polgári szerencsés lét s boldogság vonzó képei; az értelmiség diadalai a szabadság légkörében; ezek azon eszmék, mellyeknek minden oldalróli kifejtését, kellene szigorúan lelkökre kötni a lelkészeknek, hogy minden prédikáczióik záradéka ez legyen: „És a honszeretet a polgári élet legnagyobb ékessége s a szabadság annak legdrágább kincse, mellynek megőrzéseért vért ontani és életet áldozni, legdicsőbb érdem, legszentebb kötelesség.”
Ugyan ezen gondolatokat kellene az iskola tanítóknak is mindennap, de mindennap ismételni, tanítványaik előtt, s mintegy szívök vérébe csepegtetni azokat. És a gyermekekkel együtt buzgón elmondott mindennapi imájokba ezen szavak legyenek szőve: „Uram védj bennünket a szabadság szent pajzsa alatt, és büntesd meg villámnyilaiddal azokat, kik bennünket elnyomni s rablánczokra akarnak fűzni.”
És ezen gondolatoknak mindennapi és szünet nélküli ismétlése, a tiszta meggyőződés hangjával és a szívmelegségével, eloszlatná lassanként a közönösség és apathia szívhidegítő kérgét, és felgyulasztaná a minden kebelben szunyadó hon- és szabadság szeretet szikráit.
A cultus-ministerium e tekintetben, szigorú rendeletek által felette sok jót tehetne, mellyeknek sikeréről természetesen erélyes ellenőrködő biztosok által kellene gondoskodni, s azokat, kik magokat ezen oktatói pályán kitüntetik, megjutalmaztatni.
És hogy mind ezen tanitásoknak bizonyos alapja is legyen, egy füzetecskébe kellene foglalni minden ide vonatkozó eszméket és gondolatokat, az emberiség történetéből vett leghatóbb és érdekesb példákkal felvilágosítva, minél lelkesítőbb és népszerűbb nyelven. Ezen füzetecskét – millyennek irására mindjárt tudnék egy pár irót nevezni – több szász ezer példányban ki kellene a falukon osztogatni s azt minden vasárnap a nép előtt felolvastatni. (Vége köv.) Balogh P.
