2. A DALIÁS FÜGGETLENSÉGI KÖVETEK
2. A DALIÁS FÜGGETLENSÉGI KÖVETEK
A függetlenségi párti követséghez abban az időben még elengedhetetlen kellék volt a testi kiválóság is. Ha nem is vetekedhettek a korabeli követek a legszebb férfival, Kossuth Lajossal, akit magyar anya szült, de külsőleg „mutatós embernek” kellett annak lenni, akire a negyvennyolcas érzelmű kerületek a maguk és az ország dolgát rábízták.
Kicsit cigányos képű, kicsit himlőhelyes, de igen férfias tekintetű, Kinizsi-vállú férfiú volt Polónyi Géza, akibe minden női kliens kicsit szerelmes is volt – talán ezért foglalkoztatta ügyvédi irodáját annyi nőies természetű ügy, hogy a legkülönbözőbb hölgyekkel kapcsolatosan emlegették nevét.
Megtermett férfiú volt R. Eötvös Károly is, igaz, hogy még nem potrohos és kopasz, amint a mai nemzedék emlékezne rá, hanem dús fürtökkel ékesített, testhezálló, magyaros szabású ruhát viselő, költői503 tekintetű férfiú, amint a fiatal Kisfaludyt látjuk a régi dunántúli arcképalbumokban.
Korának egyik legdélcegebb férfia volt Verhovay Gyula, akiről, sajnos, női emlékezetek már aligha mondhatnak bármit (nagy politikai csatái után falura visszavonulva, egyetlen nőnek, akit szeretettel „Néni”-nek szólított, szentelte életét, és már régen meghalt ő is, a Néni is). De homlokán lévő kardvágására, amelyet éppen az eszlári pör idején kapott Polónyi Gézától, mindvégig büszke volt. A függetlenségi képviselők egymás között párbajoztak, miután a kormánypárton nem találtak megfelelő ellenfelet.
Jóképű ember volt Istóczy Győző, aki bíróból lett képviselővé, mégpedig azért, mert egy ítéletét a felsőbíróság megváltoztatta; természetes elkeseredéssel a függetlenségi oldalra állva, ott is a legszélsőbb sarokba.
De közismerten szép megjelenésű férfi, mint a legenda mondja: egykor gárdatiszt Ónody Géza, a tiszaeszlári kerület országgyűlési képviselője, aki leghamarabb kapott lángra a leányka „meggyilkolása” miatt, miután éppen választói panaszolták el a helyszínén a vérlázító esetet. Lehetséges, hogy kissé zavaros lelkiállapotú úriember volt Ó. Géza, de bizonyosan közérdek is hevítette, midőn választói bizalmából a rendkívüli eset kivizsgálását sürgette.
A tiszaeszlári bűnperhez, amely rövidesen megindult, félig-meddig köze volt minden országgyűlési képviselőnek, aki a nép bizalmából élvezte kivételes helyzetét. A „szent öreg”, Mocsáry Lajos, a függetlenségi párt elnöke, éppen úgy nem vonhatta ki magát az alkalmi nyilatkozatok előtt, mint akár a tréfás Meszlényi Lulu, vagy Kossuth palatínusa, Helfy Ignác. Meg kellett szólalni az európai Hoitsy Pálnak, de a függetlenségi párt „katonai szakértőjének”, Lits Gyulának is. Kiben bízzon az ország ilyen felháborító eset megbüntetésénél, ha nem az ellenzéki követekben, akiknek szinte kötelességük volt tapéton tartani a hosszadalmas vizsgálat alatt elhalkuló ügyet. Íme, csak a pozsonyiak mertek egyszer megmozdulni tüntetőleg a zsidók ellen: Tisza Kálmán már idegen katonaságot küldött rájuk! A kormány oldaláról tehát nem volt várható semmi olyan intézkedés, amely a kedélyeket lecsillapíthatná. Az öreg Vidliczkayt, a híres „éjféli szónokot”, aki először destruált Magyarországon: nyaggatták nyíregyházi választói, hogy a boldogtalan csángókon kívül (akiket akkor akartak betelepíteni Bukovinából Magyarországba), beszéljen már másról is504 a képviselőházban, amelynek elnöki székében ugyancsak a szemrevaló Péchy Tamás ült, mellette jegyzői, megannyi daliák: Rakovszky István, Berzeviczy Albert, Fenyvessy Ferenc.
Nyilvánvaló, hogy Tisza Kálmán csak húzza, halasztgatja a vizsgálatot (majdnem tizenöt hónapig), Budavárában a róla elnevezett szivart szívogatva, a geszti kastélyban pedig hosszúszárúval sétálgatván.
Kibe ne bízzon már a nép, ha a lelkéből való követekben se, akiket bizony sokszor zsandárral és finánccal, hatalommal és erőszakkal szembeszállva választott meg, hogy aztán ilyen dolog történhessék Magyarországon, mint a tiszaeszlári, amely eseményre a legnyugodtabbak is elveszítik flegmájukat?
Nem volt könnyű dolguk ez idő tájt a „nép lelkétől sarjadzott” függetlenségi követeknek, amidőn húsvéti vagy pünkösdi vakációra ellátogattak a kerületekbe. Száz kérdéssel elhalmozták őket.
Légióként a tiszaeszlári ügyről akartak valamely megnyugtató értesülést kapni a választók.
