Szenci Molnár Albert
Szenci Molnár Albert
Szenci Molnár Albert gyakorlati irányú nyelvtana (1610.) már bőven tárgyalta a magyar szóképzést, ragozást és mondattant, számos jó megfigyeléssel, csakhogy egészen a latin nyelvtani keretben. De még fontosabb Molnárnak már előbb megjelent szótára. Itt különösen egy hasznát akarjuk kiemelni. Minthogy Nürnbergben jelent meg, Németországban, sőt az északibb országokban is csakhamar ismeretessé lett. Azon tudósok közt pedig, a kik ott érdeklődéssel forgatták, akadtak a finn nyelvnek ismerői, s természetesen azonnal föltűnt nekik, a két nyelv mennyire megegyezik sok fogalom elnevezésében. Fogel Márton, a nagytudományú hamburgi orvos (1669.), Stiernhielm György, az Ulfilas-fordító (1671.) és mások is Molnárból vették a szóegyeztetések anyagát. Sőt Fogel már Molnárnak nyelvtanát is átkutatta s tanúlmányai alapján a két nyelvnek szerkezetbeli hasonlóságát is megállapította: hogy egyik sem kedveli az olyan mássalhangzó-csoportokat, minők a szláv és germán nyelvekben vannak; hogy egyikük sem különbözteti meg a névszókat nemek szerint, s ez az idegen nyelveket tanuló finneknek és magyaroknak sok nehézséget okz, ellenben az idegeneknek megkönnyíti a finn s magyar nyelv tanulását; hogy prepozíciók helyett mind a két nyelv tagokat és névutókat alkalmaz; hogy a héberhez hasonlóan személyragokkal jelölik a birtokviszonyt stb. – Fogel tanúlmánya kéziratban maradt, de már a XVIII. század elején a nagy Leibniz mondja rokonnak a magyar, finn és lapp nyelvet; ugyanakkor Rudbeck Olaf mintegy száz szóegyeztetés alapján kimondja, hogy e nyelvek »oly közeli rokonsággal kapcsolódnak egymáshoz, hogy méltán mondhatók testvéreknek«.
