London, március 24.
London, március 24.
Mikor először – két évvel ezelőtt – itt voltam, nem éreztem így ezt a várost, mint most. Sajátságos, de – kicsinek találtam. Kedélyesnek. Az ember képzeletében úgy él London a 7 millió lakosával, mint egy hallatlan nagy hely, mint egy városmonstrum – szürke, sötét, magas falak és rengeteg élet – és meglepett, hogy alacsony házai, sajátságos kis utcái vannak – mint Bécs némely része.
Most misztikusnak találom – igen sajátságosnak, igen imponálónak – igen különösnek. Alapjában véve az első város, amire azt lehet mondani, hogy fantasztikus. Mi teszi? A levegője, mely már száz lépés távolságban elkékíti, elködösíti az épületek kontúrjait? A sajátságos vörös és barna házai? A furcsa parkjai friss zöld pázsittal és távolságba vesző fáival? Az emberek különös arca? A rendkívüli idegenszerűség? Nem tudom – csak azt érzem, hogy az egyetlen város, amely olyan, mintha álomban is előjöhetne.
Különös ez az egész Anglia, amint megpillantja az ember a tengerből felmeredő fehér sziklafalaival. Egy darab föld bújt ki a vízből – és körül a haragos tenger, mely ködöt és szelet bocsát ki a darab földre – mégis azon micsoda élet csírázott ki, micsoda sokadalom támadt, milyen bonyodalom és mekkora energia.
Azt nem csodálom, ha Délen államok támadnak. Miből van az állam? – gondolom egész naivan. Emberekből. Az emberek elszaporodnak – összeállanak. S Délen muszáj szaporodni – süt a nap, az emberek nevetnek, kiabálnak, dalolnak, integetnek – nappal – éjjel – szobában, szabadban minden a szaporodást, a nagy nemi életet segíti elő – a szerelmet, a zenét, a lírát szolgálja. Felette csodálom azonban, hogy Angliában úgy elszaporodtak az emberek. Hol kapták itt, hol kaphatták a nagy erotikus ingert! Nem is úgy néznek ki, mint akiknek ez volna az életben a legfontosabb. Hol ömlött itt széjjel annyi mag, hol történt annyi összefekvés és egymásba olvadás és tűz és láng, amelyből ennyi ember támadt?
Furcsa nép. A Hyde parkban sétáltam délután. Egy cilinderes öreg ember hirtelen prédikálni kezdett. Isten tudja, miről – csak beszélt elkeseredetten, mintegy átkozódva a cilinderes Esaiás. Nagy tömeg gyűlt össze, nyugodtan hallgatták. A rendőr békével sétált. Magyarországon ezt a prófétát már rég bekísérték volna, s a tömeget lovasrendőrök vágták volna széjjel – Franciaországban kinevették volna – Németországban el sem képzelhető ember, aki így vétsen a nyilvános rend ellen. Itt a próféta szónokolt, a nép egykedvűen hallgatta – a rendőr nyugodtan sétált… már messze jártam, mikor még mindig hallottam a kétségbeesett kiáltozását.
Holnap a Próféta premierje a His Majestis-ben. Mivel egyetlen próbát se láttam, s fogalmam sincs róla, mit és hogy játszanak – nem ragadt rám a színpad izgalma és láza – először életemben teljesen nyugodt vagyok.
