FÜST MILÁN: BALLADA AZ ELRABOLT LEÁNYRÓL
FÜST MILÁN: BALLADA AZ ELRABOLT LEÁNYRÓL
Angyalok söpörték műhelyem,
Szerszámaim az útból félrerakták…
Üveggyártó valék… És volt egy lányom is,
A kontya, mint a vas, – de őt már elragadták…
Szerszámaim az útból félrerakták…
Üveggyártó valék… És volt egy lányom is,
A kontya, mint a vas, – de őt már elragadták…
S volt úgy, hogy este lett nagy fergeteg…
A szélben vén emberek perlekedtek…
Egy részeges ajtóm elé vizelt,
S azt hajtogatta, hogy ő nagybeteg.
A halál meg akart keríteni egy kis lovat
S űzőbe vette… Mit mesélhetek?
Én mindezt láttam, mélabús öreg
S nem vállalkoztam többé kűzdelemre…
Fanyar volt sorsom íze, mint az álomé
S a gondolatom mind: halálomé.
Nem hagytam el kemencém, bárki jött is,
Csak épp letettem forró eszközöm,
Az emberekhez nem volt már közöm…
Csak azt vigyáztam, el ne fogyjon kis borom
S evégből olykor kiszóltam az ablakomon…
Szemben egy korcsma volt… S odébb egy gyűlölt kastély…
Négy sarkán négy torony.
A szélben vén emberek perlekedtek…
Egy részeges ajtóm elé vizelt,
S azt hajtogatta, hogy ő nagybeteg.
A halál meg akart keríteni egy kis lovat
S űzőbe vette… Mit mesélhetek?
Én mindezt láttam, mélabús öreg
S nem vállalkoztam többé kűzdelemre…
Fanyar volt sorsom íze, mint az álomé
S a gondolatom mind: halálomé.
Nem hagytam el kemencém, bárki jött is,
Csak épp letettem forró eszközöm,
Az emberekhez nem volt már közöm…
Csak azt vigyáztam, el ne fogyjon kis borom
S evégből olykor kiszóltam az ablakomon…
Szemben egy korcsma volt… S odébb egy gyűlölt kastély…
Négy sarkán négy torony.
