ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Full text search

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a felszólalásoknak egy újabb hatos blokkját megnyitnám, néhány tényt szeretnék, egy-két tényt az Országgyűlés elé tárni.
Jelenleg előttem 35 jelentkező névsora van. (moraj) ., jegyző kollégáim szerint ez még nem végleges, további jelentkezők lesznek. Van négy olyan blokk, négy hatos blokk, amelyben a jelentkezők kimondottan kormánypártiak. 17 kisgazdapárti jelentkező van közöttük, tehát úgy tűnik, hogy az ellenzékiek fölszólalásának listája végére érünk lassanként, és csupa kormánypárti felszólaló lesz.
Ezeket tényként akartam csak az Országgyűlés elé tárni. Távol áll tőlem, hogy a vitába beavatkozzam, hiszen a házbizottság ülésén is egyértelmű volt az az állásfoglalás, hogy ez olyan fontos törvénytervezet, hogy mindenki, aki szólni kíván, álláspontját ismertetni akarja, szóhoz jusson. Mégis időnként az ember úgy elgondolkodik magában – ez már, mondjuk, az álmodozás szférájába tartozik (derültség) , elbeszélget az Istennel –, és jó lenne egy olyan kívánságot megfogalmazni, hogy ki tudnák-e szűrni a felszólalók felszólalásaikból azokat az új szempontokat és gondolatokat, amelyek valóban ilyen nagyszámú hozzászólás mellett is előrevinnék az ügyet.
Ezek után, tisztelt Országgyűlés, megadom a szót dr. Perjés Gábor képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. Kérem!
Felszólaló: Dr. Perjés Gábor (MDF)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit