Ómagyar Mária-siralom
Ómagyar Mária-siralom
Első ismert verses szövegünket 1922-ben találták meg az ún. Leuveni kódexben. A kódex, amelyet a 13. század második felében készítettek, nagyrészt latin prédikációkat, az itáliai Orvietóban élt domonkos szerzetesek műveit tartalmazza. A kódexbe a magyar szöveget két hasábban, 37 sorban másolták be, anélkül, hogy versszakokra vagy verssorokra tagolták volna. A másolás időpontja (1300 k.) eltér a vers szerzésének időpontjától (13. század eleje), amit a szöveg archaikus nyelvállapota igazol. Maga a vers Jézus anyjának, Máriának fia szenvedése fölötti fájdalmát fejezi ki. Az ismeretlen forditó – a középkori alkotásmódnak megfelelően – műve megírásakor több szöveget szerkesztett egybe, vagy pedig egy ilyen kompilációt ("összeállítás"-t) fordított le. Egyik mintája az a latin planctus lehetett, amit Gotfrid (meghalt 1194 körül), a Párizs melletti Szent Viktor ágostonos apátság papja szerzett. A kódex egyéb helyein felbukkanó magyar szavak és az Ómagyar Mária-siralmat is feltüntető tartalomjegyzék arra utal, hogy a gyűjteményt magyar környezetben – talán Magyarországon – használták. A szöveget tartalmazó kódex 1910-ben vásárlás útján került Olaszországból Németországba, majd onnan – az I. világháborút követően kártérítésként – a belgiumi Leuven katolikus egyetemének könyvtárába. Végül 1982-ben kapta meg az Országos Széchényi Könyvtár egy csereegyezmény keretében.
Lél vezér a német királyra sújt kivégzése előtt, 955-ben (Képes krónika)
