eredetmagyarázó mese
eredetmagyarázó mese: Az → állatmesék, → legendamesék, → falucsúfolók, → formulamesék egyes típusai, változatai növények, állatok az ember, asszony, különféle népek, nyelvek, szólások, kifejezések eredetét mesés módon magyarázzák. Meglevő, közismert lények tulajdonságok, hangok, szavak, mondatok keletkezését a távoli múltba, a világ keletkezése idejére, arra az időre vetítik vissza, „amikor Krisztus urunk még a földön járt”, s nem a tárgyi tényekre, hanem a – többszörösen is találó – jelképes ábrázolásra törekszenek. Az → eredetmagyarázó mondától, mely unilineáris, egysíkú, egysejtű elbeszélés, az eredetmagyarázó mesét nagyobb mérvű művészi kidolgozottsága különbözteti meg. Az eredetmagyarázó mesék nagy része szintén egyszerű történést ábrázol, de a rövid, gyakran ugyancsak egysejtű epikumokon világosan felismerhető a megkomponáltság ténye: a szereplők jellemzése, az elemek ábrázolása a cselekményre korlátozott, frappáns a történés előadása szintjén. A cél nem valamiféle esemény elmondása, hanem az esemény és a szereplők segítségével a gondolati tartalom kifejezésre juttatása. Ez lehet tipikus jelenséget bemutató, didaktikus-normatív, tréfás-erotikus vagy csúfoló. A forma lehet zárt egysejtű, kétsejtű (kettős szerkezetű: → bögöly teremtése, a „Rest legény, szorgalmas lány”: AaTh 822, → Egyszer volt Budán kutyavásár), háromsejtű (hármas szerkezetű; → Krisztus és a fák) vagy több sejtű (→ Krisztus és a madarak; → Isten és a nemzetek). Az eredetmagyarázó befejezés sztereotíp formulája sohasem hiányozhat. Egyes mesemondók, akik az ilyen jellegű meséket kedvelik, alkalmazzák ezt más, arra alkalmassá tehető mesék vagy meserészek befejezéseként is, vagy egyik-másik meséhez kis eredetmagyarázó mondát fűznek (→ kovácsok kovácsa). A jelképes magyarázat értelmét, tanulságát a mesemondó ritkán mondja ki, annak levonását a hallgatókra bízza. (→ még: szólásmagyarázó mese)
Kovács Ágnes
