MOSONYVÁRMEGYE.

Full text search

MOSONYVÁRMEGYE.
Hajdan nagyobb volt mint manapság; mert nyugot felől egészen a Sár vagyis Lajta folyóig terjedt, s a ma Alsó-Ausztriában fekvő Au* és Hof helységek, Mannersdorf (hajdan inkább Mannesdorf) és Sommerein (hajdan Samarja, Sandmerein) városok is hozzátartoztak. Mannesdorf határában, tehát szintén mai osztrák területen feküdt a régi Scharfeneck (Sárfenék vagy Élesszeg) vár, az említett két városból és helységből álló uradalom feje is.*
E helységet inkább Sopronvármegyéhez számították a középkorban, sőt olykor Hof(f)ot is.
V. ö. Nagy Imre: A Lajta mint, határfolyam cz. értekezését a Századok 1871. évfolyamában 369. és köv. l., a Sár vagy Lajta folyóra nézve pedig 1208: Árpádk. új okmtár. VI. 324., 1263: Hazai okmt. VII. 134., 1279: Árpádk. új okmt. IX. 251.; 1399: Muz. llt., 1405: Tört. Társ. Letét. (L. Sopronvármegyében is.)
1495-ben 923 forintnyi adót vetettek ki területére.* Területe nagybirtokosság és kisnemesség közt oszlott meg; közép-birtokot aránylag keveset találunk rajta.
Engel, i. h. 144. l.
Legnagyobb birtokosai a hirneves bazini és szent-györgyi Grófok, a kik a század közepe táján Óvár várában vetették meg lábukat. E vár uradalmához Óvár, Mosony, továbbá Rajka, Fertőfő-Szombathely (vagy Neusiedel, a mai Fertő parti Nezsider) és Zarány (vagy Zaránd) m.-városokon kívül, a megye dny. zugában fekvő Lébénytől é.-ény. felé Kemnye, Halászi, Fekete-erdő, Levél, Bezenye, Jarendorf, Csuny (Sundorf), innen (Zarány és Fertőfő-Szombathely irányában) délnyugatnak a Fertőig, majd délkeletnek Féltorony, Szántó (ma Tarcsa) és Sz.-János helységeken át, mintegy 20 falu óriási területe tartozott.
Ugyanez időtájt Scharfeneck várát is megszerezték, föntebb leírt, ma Ausztriában fekvő értékes uradalmával, majd a köpcseit is, a hasonló nevű várral és várossal s két falu részeivel együtt.
E három első rangú jószág, a Fertőtől észak felé, egy kisebb, de szintén becses birtoktestet ölelt körül, mely Pocz-Neusiedel (ma Lajtafalu), Ujfalu és Par(e)ndorf helységekből állt, s a pozsonyvármegyei Dévény várához tartozott. A szent-györgyi Grófok, a Mátyás király trónraléptét megelőzött zavaros években ezt is kezökre tudták keríteni hatalmas birtokosaiktól: a Garaiaktól. Úgyhogy Lébénytől ény. felé Samarjáig és Au-ig, viszont Köpcsétől délre Sz.-Jánosig három vár (Óvár, Köpcse és Scharfeneck), nyolcz város (Óvár, Mosony, Rajka, Fertőfő-Szombathely, Zarány, Köpcse, Mannesdorf és Samarja) és mintegy 28 helység, a megye területének legbecsesebb és legnagyobb része, mondhatni, minden valamire való uradalma ő rájok nézett.
Egyetlen kivétel csupán az oroszvári, mert ez Oroszvár vár és város. 2–3 helységgel a Fertő tó (Gálos) és Óvár vidékén, meglehetős állandóan a Tompek (Tanpek) családé volt.
A többi nagybirtokosok nem egyebek, mint a szent-györgyi Grófok elődei, az ő különféle uradalmaikban. Ilyenek a vereskői Wolfart-ok Óvár várában; a Kapler-ek Köpcsében; s a Kápolnai-ak vagy Kappelni-ek, Scharfenecki-ek a scharfenecki uradalomban.
Kívülök a fraknói (nagy-martoni) Grófok, a monyorókereki Elderbach-ok, Héderváriak, Kanizsaiak, Nagylucseiek, Rozgonyiak, rima-szécsi Szécsiek, továbbá a szomszédos német vidékről: Albert osztrák herczeg, a Groffnecker-ek, Encze(r)sdorfer-ek, a trautmannsdorfi Riedenmacher-ek, ebenfurti Spitzer-ek, Trautmannsdorfer-ek, végül a mondforti grófok, részint a sz.-györgyi Grófok uradalmaiban, részint másutt, szerte a megyében, csak rövid ideig vagy kisebb részek birtokosai.
A köznemesség aránylag csekély birtokú, de azért elég számos, s jórészt német eredetű. Ilyenek az araki Baidensdorf, pacz-neusiedeli De(e)r és Farenprett, a samarjai Faselein, pomágyi Federl, mannestorfi Fogt, czurendorfi Freisinger, hoffi Giles(?), köpcsei Grisser, zarányi Gutar, jarendorfi Harscher, Hoffi, mosonyi Hoffnar, pámai Kerelburger, rajkai Kneperger, Mannesdorfi, jarendorfi Meer vagy Merern, sz.-györgyi Mittendorfer, neusiedeli Moil, Münichhofi, pocz-neusiedeli Nagler, köpcsei Neulicher, pocz-neusiedeli Pergmaister, mittendorfi vagy pruki Poeckel, czurendorfi Pra(i)tendorfer, jarendorfi Pra(i)tnecker, levéli Rauscher, monohudvari Scheffel, gátai Schellendorfer, rajkai Schenk, zarányi Scherenprunner, samarjai Schnebek, belső-kemnyei Seide(g)k, rajkai Slezák vagy Slezier, pacz-neusiedeli Stainer, zarándi Stelczer, nyulasi Stumpfel, samarjai Sleinicz, gátai Sotler, pocz-neusiedeli Stomer és Wallecker, neusiedeli Walperger, pocz-neusiedeli Winterperger, továbbá a Gonl, Klausner, Kropach, Span és Weisz családok; úgyhogy a megyebeli birtokos nemességnek bizonyára fele, a mely állandóan e megyében lakott, – német eredetűnek mondható.
Az egyháziak hasonlókép kisebb birtokuak, de a legtehetősebb közöttük szintén osztrák. Ez a heiligenkreuzi cziszterczita apátság, mely a magyar királyok nagylelkűségének mintegy 5–10 falut vagy pusztát köszönhetett, főleg a Sár folyó mellékén s a Fertő tó keleti partja mentén.
Az átellenes sarokban, Libény vagy Lébény környékén az itteni benczés apátság mintegy 5–6 helységben s a Hanság-on volt birtokos; az Óvár városi vámon pedig a pilisi cziszterczita apátság és a fejérvári nagy-prépostság (utóbbi, legalább az Árpádkorban, a Mosony városin is) osztozott az óvári uradalom birtokosaival.
Ezenkívül még csak a győri székes-káptalannak és a pannonhalmi benczés apátságnak volt egy-egy faluja vagy falurésze, – a Fertő északi part-vidékén.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me