3
3
Mert csak ritkán találkozhattak, amint hogy Tisza Kálmán korszaka nem volt berendezve arra a célra, hogy egy számottevő férfiú egész életét a nők szoknyái után való lépegetéssel töltse, habár a nővilág uszályát a könnyebb megközelíthetőség szempontjából éppen ez idő tájt nyesette le köntöseiről.
„A nők éljék a maguk ábrándos életét csendes otthonaikban, vagy rajongjanak a páholyaikban, fogataikban, erkélyeiken, ha alkalmas az időpont, de a férfiakat hagyják dolgozni, mert nagyon sok a tennivaló” – mondta éppen Tisza Kálmán, aki legjobban akkor érezte magát, ha felesége a geszti kúriában vagy Tégláson időzött nőrokonai és gyermekei társaságában. (S életmódjában az is kivételes eseményt jelentett, ha néha Debrecenbe kocsizott a tavaszi és őszi vásárra, amikor is a porköpenyegben és kendővel is átkötött szalmakalapban ült kosarai között a „bricska” – homokfutó – támaszték nélküli hátsó ülésén.)211
Egy férfi megjelenése tehát kellő értékű esemény volt egy nő életében, még az Udvarhölgy életében is, a budai királyi kertek környékén húzódó bástyán, amely kerteket éppen Podmaniczky Frigyes tervei és elgondolásai szerint alakítottak át az udvartartás pompájához méltóan.
Ferenc József mind ritkábban sétálgatott errefelé, amikor Podmaniczky elparancsolta az utolsó kőmíveseket és kertészeket a várkertből, mert az uralkodó is addig gyönyörködött a dolgokban, amíg azok készültek, alakultak, amíg lehetett kormányozni őket. Amint a tények befejeztettek, nagyon keveset törődött velük, mint ezt számtalanszor megmutatta későbbi életében. Erzsébet királyné, holott a várkert éppen az ő romantikus hangulatait szerette volna megvalósítani sétányaival: ugyancsak nem gondolt a palotai élettel, a Városmajorban nyaralt gyermekeivel az iparkamara elnökének villájában. Kochmeister Frigyes, az elnök, már korábban is kitüntette magát őfelsége előtt, mégpedig ugyancsak a pesti iparosok és kereskedők bálján, amelyet a koronázás alkalmából rendezett a királyi pár tiszteletére. Andrássy Gyula gróf, aki tán divatba hozhatta volna a várkert látogatását, már Tisza Kálmánra bízta a pesti és budai dolgok intézését, miután ő maga a világkiállítás óta nemigen szeretett elmozdulni Bécsből, ahol több szükség volt rá, mint Magyarországon, itt a dolgok már maguktól is mendegéltek… – „Schopferl” nem sokat törődik már velem sem – mond Podmaniczky Frigyes az Udvarhölgynek, amikor Andrássy Gyulát a szokásos „spitznámé”-ján említette.
– Andrássy Gyula még fiatal ember. Buzgóságtól úgy ég, mint lángtól a kender – felelt az akkori tréfás versezettel az Udvarhölgy, majd elkomolyodva folytatta: – A barátság fogalmát Magyarországon nagyon lejáratták; amikor jóformán mindenki úgy akart bejutni az új világba, hogy a barátja frakkjába kapaszkodott – mond az Udvarhölgy a maga csendes, halk hangján, amely mindig arra kötelezte a trombitahangú Podmaniczkyt, hogy ugyancsak mérsékelje hevét, mondanivalóját, amellyel elárasztani szerette volna az Udvarhölgyet, ha néhanapján találkoztak. – Talán ez az egyetlen Prónay Józsi Magyarországon, aki falura vonulva, visszahúzódva, nem akar többé semmit a barátaitól, mikor a fúzió dolgát rendbe hozta, és Tisza Kálmánt nyeregbe segítette.
– Az egy különc – mond Frigyes. – Az önmegtagadás különce, aki nem akar érintkezni az idegen, sohasem látott emberekkel, akik egyszerre megrohanták a magyar közéletet.212
– Lehet, hogy különc, de nekem imponál – jegyezte meg az Udvarhölgy, amint a várkertből az alant fekvő Pest házaira nézegetett. – Tizenegyezer ház van Pesten, és minden ház ablakából ide nézegetnek Budára, ahol a jutalmat osztogatják. Csak Prónay Józsi ment el egy messzi faluba, ahol még postamester sincs. Sok ilyen Prónay-féle embernek kellene lenni, akkor jobban megbecsülnék a magyarok barátságát, hódolatát ebben a palotában, ahol én is csak szegény szolgáló vagyok.
Frigyes elgondolkozott, mert valamiképpen ő is ludasnak érezte magát, hogy sokkal mohóbban fogott neki az életnek ötvenesztendős korában, mint akár tizenkilenc éves csikó korában…
– Az embernek meg kell tenni a kötelességét minden körülmények között, nem lehet folyton csak a közvélemény felfogásával törődni – mond bizonytalan hangon a báró. – Sajnos, az újságok nem kérdik többé az embert, hogy mikor nyomtassák le a nevét.
– De szerepelni se kell mindig, mert elkopik a név is, az ember is – szólt csendesen az Udvarhölgy.
Podmaniczky Frigyes az Udvarhölgy megjegyzésére nem dughatta fejét struccmadár módjára a homokba, azért elhatározta, hogy válaszával tisztázni fog bizonyos kérdéseket.
– A mi életünk, akik a század nagy mozgalmaiból kivettük a részünket, már sokkal rövidebbre van szabva, semhogy időnk volna a Mindenvárók állapotában maradni. Ha dolgoztunk a közért: az elismerést lehetőleg még életünkben szeretnénk megkapni, mert amúgy is nagyon sokat mulasztottunk. Nemhiába választottak be abba a bizottságba, amelynek hivatása, hogy a pesti Nagykörút vonalába eső telkek becsértékét meghatározza. Én ezt elismerésnek tekintem azon működésemért, amelyet akkor fejtettem ki, amikor a Sugár úti telkeket összevásároltam. Képzelje, Eliz, hogyan érezném magam, ha Sugár úti elnökségemnek az lett volna az eredménye, hogy a város továbbfejlesztésében, a Nagykörút kiépítésében nem adtak volna szerepet?… Lelkiállapotom bizonyára nem találta volna meg többé nyugalmát, és mint munkára képtelen ember, választhattam volna az öngyilkos halált.
– Sohase tanácsoltam önnek, Frigyes, hogy kellő önérzet és megbecsülés nélkül folytassa közéleti tevékenységét, legfeljebb az izgatott tempó miatt lehetne kifogásom – mond az Udvarhölgy halkított hangon, amely módszerrel mindig fékezni tudta Frigyes kitörésekre hajlamos temperamentumát.213
– Ugyancsak így vagyok a vasutaknál betöltött állásommal is. Bár csak néhány száz forintnyi mellékjövedelmet jelentenek számomra úgy az Északkeleti Vasutaknál, mint az Alföld–fiumei Vasútnál elfoglalt íróasztalaim, mégis erkölcsileg halottnak kellene éreznem magam, ha akármelyik állásomat ott kellene hagyni. Nem kerülhetnék többé se Lónyai Menyhért, se Trefort Ágoston szeme elé, akiknek ez állásaimat köszönhetem.
– „Hogy az eltört székláb könyörög az enyvért: pénzügyminiszter ekként lett Lónyai Menyhért” – felelt az Udvarhölgy. – Barátjáról, Trefortról pedig azt mondja a költő: „Évek hosszú során át küzd Trefort Ágoston, Vasutak hiánya Alföldünkön ostor.” – Majd elkomolyodva így folytatta az Udvarhölgy: – Én azt hiszem, hogy Trefortné és barátnői, akiket annyiszor táncoltatott, nem ellenezték a kombinációkat, amelyek személye körül felmerültek, Frigyes – szólt odavetőleg az Udvarhölgy, hogy Frigyes megint csak indítva érezte magát, hogy szenvedélyes hangot használjon:
– Lehet, hogy a női részről nem emeltek ellenem kifogást állásaim elnyerésénél, de azt el kell ismernie, Eliz, hogy ha mindenki oly kötelességtudással töltené be hivatalait, mint én, a nőknek sohase kellene szégyenkezni pártfogoltjaik miatt. Mindennap reggel hat órakor már a bizottságban vagyok, hogy délelőtt kilenc óráig letárgyaljuk a napi anyagot a Nagykörút céljaira kiszemelt telkek dolgában. Pontban kilenc órakor az Északkeleti Vasutak irodájában bontogatom fel a napi postát, mert igazgató barátaim távollétében nekem kell sürgősen intézkedni. Ivánka Imrét, a halálmegvető bátorságú ezredest nem alkalmazhatjuk önálló munkára, mert a hivatalnoki életben teljesen járatlan.
Az Udvarhölgy közbevetette: – „Akár megesküdjem elhunyt őseimre. Csak megelégedést vár Ivánka Imre. S bár meglátszik rajta, hogy forgatta a kardot. Becsületes béke volt, amire tartott.”
Frigyes azonban szemrebbenés nélkül folytatta:
– Én azonban már értek valamicskét a dolgokhoz, és szívesen üdvözölt kitüntetésnek vélem, ha elnökünk, báró Sennyey Pál, néhanapján irodai vizsgálatot tart nálam, amelytől pedig rettegni szoktak a társulatnál. És nagy elfoglaltságomban is mindig hazajárok ebédelés végett, mert nem engedhetem meg magamnak a vendéglői költséget. Délután négy órakor a Közmunkatanácsnál mindenki megtalálhat, míg esti óráimban az alföldi Vasútnál végzem irodai teendőimet. És késő este lakásomra térve, az ablakomnál darab ideig elnézegetem a szeretett214 fővárosunk életét, majd a csillagokra emelve tekintetemet, önre gondolok, Eliz. Vajon meg volna-e elégedve napi munkámmal, ha azt óráról órára figyelemmel kísérte volna?
– Én mindig figyelemmel kísérem önt, Frigyes – felelt az Udvarhölgy.
– Ezt én érzem, és ez adja éppen azt a könnyebbséget, amellyel a különböző természetű foglalkozásaimat elláthatom.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
